Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Egyszerre mondott fel a Veszprém megyei Pétfürdő három védőnője


A kép illusztráció, Nyíregyházán készült. Chrenkó Zoltán Mihályné védőnő 2015. június 19-én megméri egy kismama súlyát a védőnői szolgálatnál
A kép illusztráció, Nyíregyházán készült. Chrenkó Zoltán Mihályné védőnő 2015. június 19-én megméri egy kismama súlyát a védőnői szolgálatnál

Azt mondják, fontolgatták már egy ideje a lépést. Július elsejétől az állam átveszi a védőnői ellátást az önkormányzatoktól. Úgy vélik, hogy még több lesz a munkájuk, miközben csökken a fizetésük. A település polgármestere azt mondta, a megyei kórház feladata, hogy védőnőket találjon.

Az egyik védőnő, Gárdonyi Andrea tizenhét év után mondott fel, két kolléganőjéhez hasonlóan június 30-án szűnik meg a munkaviszonya. Az RTL Híradónak azt mondta, egy ideje érlelődött már bennük a döntés, mert egyre több volt az adminisztráció és egyre kevesebb idő jutott a valódi munkára. Az utolsó lökést az adta meg, amikor kiderült, hogy júliustól a megyei kórházhoz kerülnek az önkormányzattól. Szerinte pluszfeladatok jöhetnek, miközben a megbecsülés egyre kevesebb.

Noha Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, hogy júliustól 18 százalékkal nő a védőnők bére, vagyis szerinte senkinek sem csökken azzal, hogy a védőnői ellátás az önkormányzatoktól az államhoz kerül, Gárdonyi Andrea szerint ez nem igaz: az önkormányzattól kaptak cafeteriát, jutalmat, volt, ahol ruhapénzt és benzintámogatást is fizettek. Ezeket a béren kívüli juttatásokat azonban a kórházak jövő hónaptól nem fizetik ki, így neki a 18 százalékos emelés ellenére is húsz-harmincezer forinttal csökkenne a fizetése, ha maradna.

A Veszprém megyei kórház azt válaszolta a hírműsornak, hogy az átmeneti időszakot helyettesítéssel oldják meg a településen, ez azonban vélhetően nem lesz könnyű, mert a három védőnőnek a felmondási idő alatt is dolgoznia kellett, nem volt, aki helyettesítse őket.

Közben a védőnők megkapták az új szerződésüket a kórházaktól, amelyből kiderül, hogy béren kívüli juttatásokat egyáltalán nem kapnak, és a szerződéshez kötött bérelemeiket is – vagyis azt a pénzt, ami a körzetlétszám után jár – csak szeptemberig biztosítja a kórház. A riport szerint így ősztől akár ötven-nyolcvanezer forintos bércsökkenés is elképzelhető.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG