Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ejtették a vádakat a Wagner-vezér és fegyveresei ellen Oroszországban


Jevgenyij Prigozsin az elfoglalt Rosztov-na-Donuban 2023. június 24-én
Jevgenyij Prigozsin az elfoglalt Rosztov-na-Donuban 2023. június 24-én

Megszüntették a büntetőeljárást Jevgenyij Prigozsin és a hétvégi zendülésben részt vevő zsoldosok ellen, miután megállapítást nyert, hogy az érintettek beszüntették a bűncselekmények elkövetésére irányuló tevékenységüket – jelentette be az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Ez a legfrissebb fordulat a szombati lázadás ügyében, amely a szakértők szerint az eddigi legsúlyosabb fenyegetést jelentette Vlagyimir Putyin huszonhárom éve tartó uralmára.

Bár az orosz elnök árulónak minősítette a Wagner katonai magánvállalat vezetőjét és a zsoldosokat, a Kreml a fegyveresek visszavonását követően ígéretet tett rá, hogy nem állítják bíróság elé őket.

Ehhez kapcsolódóan: Vlagyimir Putyin: A fegyveres felkelés Oroszország ellenségeinek kezére játszott

A fegyveres felkelés akár húsz év szabadságvesztéssel is sújtható a helyi törvények értelmében.

Prigozsin akciójának következménynélkülisége éles ellentétben áll a kormányellenes demonstrációk résztvevőinek kezelésével, akik közül sokan hosszú évekre rács mögé kerültek.

A zsoldosait hétvégén Moszkva felé irányító, közben több orosz várost elfoglaló Wagner-vezér pontos hollétéről továbbra sincs hivatalos hír, legutóbb annyit jelentettek be, hogy Belaruszba távozik az Oroszországgal szövetséges ország vezetőjének közvetítésével létrejött megállapodás alapján.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy nincs információja arról, hol lehet a 62 éves férfi. Nem árult el részleteket a szombati megállapodásról, mindössze annyit közölt, hogy Putyin „bizonyos ígéreteket, bizonyos garanciákat” adott Prigozsinnak a „legrosszabb forgatókönyv” elkerülése céljából.

Ehhez kapcsolódóan: „Véget ért az általunk ismert Putyin-rezsim, valami új kezdődik Oroszországban”

Egy független belarusz szervezet arról számolt be, hogy reggel egy Minszk melletti katonai repülőtéren leszállt egy magángép, amely a feltételezések szerint Prigozsinhoz köthető, ekképp amerikai szankciók hatálya alatt áll.

Néhány perccel később ugyanott landolt egy másik repülőgép is, amely az üzletember otthonának és a Wagner központjának számító Szentpétervárról érkezett. Egyelőre nem tudni, hogy az oligarcha az utasok között volt-e.

Aljakszandr Lukasenka belarusz vezető keddi beszédében nem érintette, mi lesz Prigozsinnal. A Wagner-alapító és az orosz védelmi miniszter összecsapásaként festette le a hétvégi oroszországi eseményeket, viszont figyelmeztetett, hogy a lázadás súlyos fenyegetést jelentett, ezért harckészültségbe helyezte országa hadseregét.

Putyinhoz hasonlóan Lukasenka is egzisztenciális veszélyként írta le az ukrajnai háborút. „Amennyiben Oroszország összeomlik, a romok mindannyiunkat maguk alá temetnek” – fogalmazott.

Ehhez kapcsolódóan: Orbán a Bildnek: Nincs jelentősége a Wagner szombati vonulásának

A Moszkva felé nyomuló zsoldosok szombaton legalább hat orosz helikoptert és egy repülőgépet lelőttek. A védelmi tárca nem tett jelentést az áldozatok számáról, a sajtó hírei szerint azonban legkevesebb tucatnyi katona vesztette életét.

Arra a kérdésre, miért hagyták csaknem minden ellenállás nélkül, hogy a zsoldosok kétszáz kilométerre megközelítsék Moszkvát, Viktor Zolotov, az Orosz Nemzeti Gárda vezetője kiemelte: olyan erő összevonásán dolgoztak, amellyel a fővároshoz közelebb képesek megállítani a sereget. Mint mondta, ha szétszórják a csapatokat, azon áthatolhattak volna, mint „kés a vajon”.

A tisztségviselő emellett tudatta: nehézfegyverzettel, harckocsikkal fogják felszerelni a nemzeti gárdát.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG