Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Életbe lépett a négynapos tűzszünet a Gázai övezetben


Izraeli katonák a Gázai övezetből kivonulva 2023. november 24-én
Izraeli katonák a Gázai övezetből kivonulva 2023. november 24-én

Péntek reggel kezdődött az ideiglenes fegyverszünet Izrael és a Hamász között, az egyezmény alapján a Hamász ötven túszt enged szabadon százötven palesztin fogolyért cserébe.

A tűzszünet bizonyos megkönnyebbülést jelent a már több mint egy hónapja hevesen bombázott Gázai övezet nagyjából 2,3 millió lakosának, illetve a területet uraló szélsőségesek által október 7-én elrabolt túszok családjainak.

Az amerikai, egyiptomi és katari közvetítéssel tető alá hozott megegyezés nyomán péntek reggel 7-kor elhallgattak a fegyverek, és a tervek szerint ez legalább négy napig így fog maradni.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terrorszervezetnek nyilvánított Hamász elvileg helyi idő szerint délután 4-kor átadja Izraelnek a túszok első csoportját, tizenhárom gyereket és nőt, háromszor annyi, biztonsági okból őrizetbe vett palesztin női és 19 év alatti rabért cserébe.

Ehhez kapcsolódóan: Reménysugárként tekintenek a fegyverszüneti megállapodásra a Gázába hurcolt túszok családjai

A zsidó állam közölte, hogy a fegyverszünet a megállapodásban szereplő négy nap után is folytatódhat, egészen addig, amíg az iszlamisták legalább tíz túszt engednek szabadon naponta. Egy palesztin forrás úgy vélekedett, hogy a szabadon bocsátások második hulláma akár száz túszt is érinthet hónap végéig.

Az egyezség lehetővé teszi a humanitárius segélyek bejuttatását az ostromlott övezetbe. Napi kétszáz teherautó érkezhet, köztük négy üzemanyag-szállító.

Emellett Izrael ez idő alatt nem folytathat légi eszközökkel megfigyelést Gáza déli részén, és az északi területeken is csak napi hat órában.

A megállapodásnak eredetileg csütörtök reggel kellett volna életbe lépnie, de szerda késő este hirtelen elhalasztották.

Stabilizálódik az al-Sifa kórházból evakuált koraszülöttek állapota
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:35 0:00

Mindkét fél leszögezte, hogy a fegyverszünet vége után folytatja a harcot. „Nem fejezzük be a háborút. Addig folytatjuk, amíg nem győzünk” – figyelmeztetett Herci Halevi izraeli vezérkari főnök.

Ezt Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök is megerősítette, mondván, hogy mindaddig folytatódni fog a háború, amíg „el nem érik minden céljukat”, beleértve a Hamász megsemmisítését és mindegyik túsz kiszabadítását.

A tűzszünet életbe lépése előtt az övezet melletti Nir Óz és Nir Am kibucban is légiriadó volt ellenséges rakéták miatt, miközben az izraeli hadsereg ezalatt a Gázai övezet egész területén támadott, többek között felrobbantották az al-Sifa kórház alatti terroralagutat.

Izrael: Ötven méter hosszú Hamász-alagút húzódik az al-Sifa kórház alatt
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:01 0:00

Eközben az izraeli hadsereg röplapokat szórt le Gáza déli területén, arra figyelmeztetve az északról oda menekült embereket, hogy egyelőre ne próbáljanak visszatérni otthonukba, meg fogják akadályozni az efféle kísérleteket.

A 2,3 milliós gázai lakosság közel háromnegyede kényszerült lakóhelye elhagyására a harcok miatt.

Izrael azután indította meg háborúját, hogy a Hamász fegyveresei a határkerítésen áttörve október 7-én 1200 embert megöltek, és mintegy 240 túszt ejtettek.

Ehhez kapcsolódóan: „Messze túl sok” palesztin áldozatról beszélt az amerikai külügyminiszter

A gázai hatóságok szerint az áldozatok száma mára meghaladja a 13.300-at, és nagyjából hatezer embert eltűntként tartanak számon. A helyi egészségügyi minisztérium jelentései nem tesznek különbséget a civilek és a fegyveresek között, ugyanakkor a tárca azt állítja, hogy az áldozatok többsége nő és kiskorú.

Izraeli tájékoztatás szerint több ezer Hamász-harcossal végeztek, bár nem mutattak be bizonyítékokat erre vonatkozóan.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG