Életét kockáztatva ment állatokat a háborúban
Natalja Popova nemcsak a háborúban hátrahagyott háziállatok, de a vadállatok védelmezője is. Még úgy is, hogy ezzel egyre nagyobb adósságba kergeti magát.

1
Az ötvenéves Natalja Popova amúgy közgazdász, nincs állatorvosi tapasztalata, a háború kitörése óta mégis több mint háromszáz egzotikus és háziállatot mentett meg. „Ők az életem” – mondja

2
„A rekordunk 16 perc volt, annyi idő alatt kellett kimentenünk egy oroszlánt Kramatorszk és Szlovjanszk között – mondja Popova. – Úgyhogy akkor tanultam meg, hogy kell elaltatni egy állatot.” A lengyel poznani állatkert közvetítőként segít a mentett egzotikus állatoknak új otthont találni Spanyolország, Franciaország és Dél-Afrika állatkertjeiben. A nő szerint így már több mint kétszáz állat került külföldre, száz pedig Nyugat-Ukrajnába

3
A nő állatszeretete nem most kezdődött. 1999-ben lovasklubot nyitott, aztán négy évvel ezelőtt állatvédők keresték meg azzal, hogy segítsen megmenteni egy gerinctörött oroszlánt. Natalja nem tudta, hogyan segíthetne, de amikor meglátta a nagymacska fényképét, nem tudott ellenállni, épített egy ketrecet, és megvette az oroszlánt. A nő létrehozott egy közösségi oldalt Help The Lioness címmel, és ezzel elindult a lavina: sorra érkeztek a segítségkérések más vadállatok megmentéséhez

4
Jana, az első oroszlán, akit Popova megmentett, mozgássérült volt. Neki nem tudtak új otthont találni, így a család tagja lett, és két héttel ezelőtti haláláig Popova gondozta