Elkezdődött a háborús bűnökkel vádolt koszovói exelnök pere – Hashim Thaçi tagad
A volt koszovói elnök háborús bűnökkel kapcsolatos pere 2023. április 3-án kezdődött Hágában. Koszovó 2017-es megalakulása óta a bíróság a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) több volt parancsnoka ellen vizsgálódik lehetséges háborús bűnök miatt.

1
A kis balkáni államot már a hivatalos indulása előtti napokban is megmozgatta a per. Több épületen is a 2008 és 2014 között miniszterelnökként, 2016-tól 2020-ig pedig elnökként szolgáló Hashim Thaçit (balra) és a parlament korábbi elnökét, Kadri Veselit ábrázoló óriásplakátok jelentek meg

2
A Szerbiával vívott, 1998–1999-es függetlenségi háborúban elkövetett véres gyilkosságokkal és kínzásokkal gyanúsított Thaçi tagadja a vádakat. Az ügyészek szerint még az albán etnikumú UCK vezetőjeként szerbek és romák elleni akciókra küldte a szervezet egységeit

3
A per előestéjén Pristinában már nemcsak a falakon, de az utcákon is láthatóvá vált a Thaçi és társai melletti szimpátia. Sokezres tömeg tüntetett a korábbi elnök megvádolása ellen

4
„Az igazságért menetelünk” – olvasható a tüntetők tábláin