Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elkezdődött a krónikus osztályok idős betegeinek kiszervezése


Egy egészségügyi dolgozó idős hölgyet segít az egri Markhot Ferenc Kórház hospice-osztályán 2019. szeptember 18-án (képünk illusztráció)
Egy egészségügyi dolgozó idős hölgyet segít az egri Markhot Ferenc Kórház hospice-osztályán 2019. szeptember 18-án (képünk illusztráció)

Első lépésben hat kórházból kerülnek át szociális intézménybe a betegek a Belügyminisztérium társadalmi vitára bocsátott rendelete szerint. Az átadás tervezett időpontja július elseje, a rendelet szerint addigra 334 idős beteget helyeznek át, a hatból négy esetben másik városba. Kérdés, hogy lesz-e elég szakdolgozó az ellátásukhoz – mondja a szociális dolgozók szakmai szervezetének elnöke. Cikkünk frissült a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság válaszával.

A Belügyminisztérium pénteken bocsátotta társadalmi egyeztetésre Pintér Sándor belügyminiszter rendeletét a szakápolás átalakításához szükséges intézményi kijelölésekről. A rendelet egyelőre hat kórházból helyez át összesen 334 beteget állami szociális intézménybe.

A hat kórház közül egy fővárosi, a Szent János kórház. Onnan száz ágy, vagyis idős beteg ember kerül át a budapesti Szociális Szakápolási Központba, amely a Vakok Állami Intézetének egy telephelye a rendelet szerint.

A többi vidéki kórház esetében a vármegyei integrált szociális intézmény az átvevő, a betegek pedig az intézmény szociális szakápolási központjába kerülnek, négy esetben azonban másik városba. A létrejött szociális szakápolási központok állami fenntartású intézmények, amelyek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) alá tartoznak.

Korábbi cikkünk a témában: „Ilyet Európában még sehol sem foglaltak törvénybe” – Szakértőket kérdeztünk a szociális törvény tervezett módosításáról

Ezek korábban önkormányzati szociális intézmények voltak, például idősotthonok, amelyeket a kormány elvett a településektől, és egy állami főigazgatóság alá helyezett, hasonlóan a kórházakhoz – mondta a Szabad Európának Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének (SZMME) elnöke.

Szerinte alapvetően jó a kezdeményezés, mert az idős betegek hosszú távú gondozása valóban nem kórházi feladat, de továbbra sem látszik, hogy az összesen mintegy 2500 idős beteg hova kerül, és honnan lesz személyzet az ellátásukra – mondta a szakmai szervezet elnöke.

A közreadott hatásvizsgálat szerint a szakápolási feladatot és az ahhoz kapcsolt infrastruktúrát, humán erőforrást az Országos Kórházi Főigazgatóág (OKFŐ) által fenntartott kórházaktól az SZGYF fenntartásában álló intézmény veszi át, ám az korántsem biztos, hogy például a nyíregyházi kórház szakdolgozói szívesen mennek át Vásárosnaményba vagy Szombathelyről Celldömölkre a szakmai szervezet elnöke szerint.

Ehhez kapcsolódóan: Több ezer idős beteg kerülhet ki a kórházakból egyelőre ismeretlen helyre vagy haza a rokonok költségére

A civil fenntartású szociális intézmények a rezsidrágulás miatt az összeomlás szélén állnak, hozzájuk nem valószínű, hogy a későbbiekben kerülhetnének idős betegek – tette hozzá.

A szociális törvény módosítását tavaly novemberben fogadta el a parlament, január elsejével lépett hatályba. Ez teremtette meg az átszervezés jogalapját.

Korábbi cikkünkben azt írtuk, hogy az elfogadott jogszabályok szerint a krónikus ágyak átadás-átvétele az idei első félévében zajlik le. Úgy tűnik, hogy csak az első próbakör valósul meg, ami nem baj Meleg Sándor szerint, jó ötletnek tartja, hogy nem egy lépésben vezénylik le az egészet.

A betegek kapnak egy előzetes tájékoztatást, és amennyiben nem járulnak hozzá az áthelyezéshez, gyakorlatilag hazaküldik őket, legalábbis ez olvasható ki a javaslatból – mondta a szakmai szervezet vezetője még novemberben. Felmérik a jövedelmi és vagyoni helyzetüket, és a korábbinál sokkal gördülékenyebben lehet majd ráterhelni az ellátás költségeit a beteg ingatlanára, vagyontárgyaira és most már a rokonokra is – tette hozzá.

Korábbi cikkünk a témában: Városvezetők attól tartanak, hogy komoly megszorítást készít elő a kormány a szociális törvény módosításával

A fő szabály szerint az ellátott jövedelméből fedezik az ellátás költségeit, de az idős betegek nyugdíja jellemzően már most sem éri el ezt az összeget – mondta az SZMME elnöke. Ilyenkor léphetnek majd be a hozzátartozók a rokontartás szabályai alapján. Megnézik, hogy a betegnek vannak-e gyermekei vagy más olyan rokonai, akiknek van annyi jövedelmük, hogy a terítési díj egy részét ők fizessék – magyarázta.

Szerinte a szociális törvény módosítása megteremti a lehetőségét, hogy a létrejövő gondozó-ápoló központok finanszírozását jelentős részben át tudják hárítani a hozzátartozókra, és a térítési díjat nagyon keményen be tudják vasalni a rokonoktól.

„Nagyjából 2500 idős beteg átadásáról van szó, az ő helyüket nem nagyon látom abban a szociális ellátórendszerben, ahol tízezres várólisták vannak. Hogy ezek a betegek hogyan fognak bekerülni, milyen intézmény veszi át és hol helyezi el őket, az abszolút kérdéses. Hogy kik fognak ott dolgozni, az szintén nagy kérdés, hiszen az ágazat évek óta nagyon komoly munkaerőhiánnyal küzd” – fogalmazott Meleg Sándor.

Az ellenzék a szociális törvény és az egészségügyi javaslatcsomag tárgyalását is obstrukcióval próbálta lassítani.

Cikkünk megjelenését követően reagált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Azt írták, hogy az egészségügytől az ápolási ágyak átvétele és szakápolási központ formában történő további működtetése a rendelettervezet szerint nem jár a betegek átköltöztetésével.

Az érintett kórházak egyes telephelyein működtetett ápolási osztályok az eredeti helyükön működnek tovább és maga az épület vagy annak része kerül át a gondoskodáspolitikáért felelős ágazat irányítása alá. Az így átvett intézmények szakápolási központ formájában a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában, annak egyes költségvetési szervéhez telephelyként integrált formában működnek a jövőben.

Az ápoltak ellátása a megszokott helyszínen történik az ágazati átvétel után is - közölte a SZGYF.
  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG