Elnökjelölti vita, szupertájfun, a lómenhely diadala: heti multimédiás tartalmainkból válogattunk
Az alelnök és demokrata jelölt Kamala Harris és Donald Trump televíziós vitája szeptember 1-jén
Trump még azelőtt elintézné, hogy véget érjen az ukrajnai háború, hogy elnökként beiktatnák, mert „életeket akar menteni”. Huszonhárom éve volt az amerikai történelem egyik legtragikusabb napja. Ha a saját gyerekedet bántalmazod súlyosan éveken keresztül, megúszhatod egy felfüggesztettel – derül ki a kriminológus tanulmányából. Végül van arra is példa, ha az igazság győz: úgy tűnik, mégsem kapja meg a NER-közeli vállalkozó az ország egyetlen lómenhelyének telkét. A hét legnépszerűbb közösségimédia-tartalmaiból válogattunk.
Ukrajna volt az egyik legfontosabb téma a két amerikai elnökjelölt első nyilvános vitáján. Trump nem volt hajlandó kimondani, hogy az Egyesült Államok érdeke Ukrajna győzelme, Kamala Harris pedig azt mondta: a NATO hálás azért, hogy már nem Trump van hivatalban. A vitáról szóló videó-összefoglalót újra megnézheti itt:
A volt elnök Orbán Viktorra is hivatkozott a vitán:
Huszonhárom éve történt az, ami megváltoztatta az Egyesült Államok és a világ történelmét: 2001. szeptember 11-én két repülőgép csapódott a New York-i World Trade Center épületébe, egy az arlingtoni Pentagonba, egy negyedik pedig – az utasok ellenállása nyomán – egy pennsylvaniai mezőre zuhant. Csaknem háromezer ember halt meg aznap. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben vesztették életüket. Az erről szóló képgalériát itt nézheti meg:
Huszonhárom éve volt az amerikai történelem egyik legtragikusabb napja
1/17Sara K. Schwittek fotós 2001. szeptember 11-én megörökítette azt a pillanatot, amikor egy eltérített utasszállító repülőgép a lángokban álló World Trade Center (WTC) második tornyába csapódott. A támadásokban közel háromezer ember vesztette életét, ami átformálta a világot, és fokozott biztonsági intézkedésekhez és a terrorizmus elleni háborúhoz vezetett. A 9/11 a tragédia mellett a hősiesség és az ellenállás jelképe lett
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
2/17George W. Bush akkori amerikai elnök hallgatja, ahogy Andrew Card kabinetfőnök tájékoztatja őt a World Trade Center elleni támadásokról a floridai Sarasotában található Emma E. Booker Általános Iskolában tett látogatása során
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
3/17A World Trade Center ikertornyai égnek az Empire State Building mögött. Az erről a kilátópontról készült videófelvételeket világszerte élőben közvetítették, miközben a mentők kétségbeesetten dolgoztak a helyszínen
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
4/17Kétségbeesett emberek a World Trade Center égő északi tornyában
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
5/17A 2001. szeptember 11-i terrortámadások legikonikusabb fotója A zuhanó ember (The Falling Man) lett, amelyet Richard Drew, az AP hírügynökség fotóriportere készített. A felvételen egy ismeretlen férfi zuhan fejjel lefelé a WTC északi tornyából. Bár megpróbálták, nem sikerült azonosítani őt
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
6/17A környék másodpercekkel a World Trade Center egyik tornyának összeomlása után. Hatalmas törmelék- és füstfelhő zúdult a menekülőkre
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
7/17A WTC összeomlása után építőanyagok, elektronikus berendezések és bútorok porladtak szét a manhattani pénzügyi negyed területén. A támadásokat követő öt hónapban a mérgező por továbbra is betöltötte a levegőt. Sok New York-i számolt be légúti megbetegedésről. Az évek során több ember halt meg a 9/11 által okozott betegségben, mint a támadás alatt
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
8/17Marcy Borders jogi asszisztens volt, a Bank of Americának dolgozott a World Trade Center északi tornyában. A menekülés közben róla készült fotó szintén világhírű lett. A támadás idején huszonnyolc éves nő később úgy nyilatkozott: sosem heverte ki a támadás traumáját. 2015-ben gyomorrákban halt meg
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
9/17Egy mentőhelikopter a Pentagon felett, miután egy eltérített repülőgép az amerikai katonai főhadiszállásra zuhant, megölve százhuszonöt embert, akik az épületben tartózkodtak, valamint az American Airlines 77-es járatának ötvenkilenc utasát és a személyzetét
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
10/17Egy amerikai zászló lobog a szélben a két torony összeomlása után a romok között
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
11/17Tűzoltók dolgoznak a törmelék között a déli torony tövében a World Trade Center összeomlása után. A mentőalakulatok szeptember 23-ig keresték a túlélőket a később Ground Zerónak vagy The Pile-nak (Halom) is nevezett területen. A Ground Zero kifejezés eredetileg a nukleáris robbanás helyszínének leírására szolgált, később bármilyen drámai vagy erőszakos esemény helyszínére használták
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
12/17Eltűnt emberek fotói a New York-i Bellevue kórház előtt szeptember 16-án
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
13/17New York-i rendőrök állnak a New York Post 2001. szeptember 18-i címlapja mellett, amelyen az al-Káida vezetője és a 9/11 kitervelője, Oszáma bin Láden látható. George W. Bush elnök Bin Ládent jelölte meg a New York és Washington elleni támadások fő gyanúsítottjaként
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
14/17Egy tűzoltó a 2001. október 28-i megemlékezésen emléktárgyakat igazgat, amelyeket a Ground Zerónál szeretteiket elvesztő családtagok hagytak hátra
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
15/17Egy rendőrtiszt a támadások első évfordulóján. A tragédia 343 tűzoltó, 23 rendőr, valamint 37 mentős életét követelte, akik életüket áldozták mások megmentéséért
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
16/17Bámészkodók és rendőrök figyelik, ahogy összeomlik a New York-i World Trade Center második tornya. Az elmúlt huszonhárom évben a New York-i tűzoltóság alkalmazottai közül ugyanannyian haltak meg a World Trade Centerrel kapcsolatos betegségekben, mint ahányan aznap a Ground Zerónál
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
17/17Emberek gyülekeznek a tragédia 22. évfordulóján, 2023. szeptember 11-én a 9/11 helyszínén. New York City minden évben fényshow-val tiszteleg az áldozatok előtt: két kék fénysugarat vetítenek az égre, amelyek az ikertornyokat ábrázolják
Közel háromezer ember vesztette életét, amikor 2001. szeptember 11-én a gépeltérítők kereskedelmi repülőgépeket használtak fegyverként, és a New York-i World Trade Centerbe, a Pentagonba és egy pennsylvaniai mezőre zuhantak. A tragédiát túlélők közül sokan később súlyos betegségben haltak meg.
Previous slide
Next slide
Halálos időjárási jelenség, úgynevezett szupertájfun pusztított Vietnámban. Legalább ötvenkilenc ember vesztette életét a földcsuszamlások és áradások miatt, amelyeket a tájfun okozott. A Jagi tájfun Ázsia idei legerősebb vihara volt, múlt szombaton érte el Vietnám északkeleti partjait, miután Kínában és a Fülöp-szigeteken is végigsöpört.
Halálos szupertájfun csapott le Vietnámra
1/6A vietnámi Hạ Long városa 2024. szeptember 8-án. Legalább ötvenkilenc ember vesztette életét Vietnámban szeptember 7-én a Jagi tájfun okozta földcsuszamlások és áradások miatt
Legalább ötvenkilencen meghaltak, több százan megsérültek és kéttucatnyi embernek nyoma veszett a szeptember 7–8-án Vietnámban tomboló Jagi tájfun által kiváltott földcsuszamlásokban és áradásokokban. A tájfun Ázsia idei legerősebb vihara volt, előtte Kínában és a Fülöp-szigeteken pusztított.
2/6Haiphong tengerpartja a szupertájfun idején. Az áldozatok között van egy újszülött csecsemő és egy egyéves gyermek is
Legalább ötvenkilencen meghaltak, több százan megsérültek és kéttucatnyi embernek nyoma veszett a szeptember 7–8-án Vietnámban tomboló Jagi tájfun által kiváltott földcsuszamlásokban és áradásokokban. A tájfun Ázsia idei legerősebb vihara volt, előtte Kínában és a Fülöp-szigeteken pusztított.
3/6Utcakép a Jagi tájfun pusztítása után, 2024. szeptember 8-án a vietnámi Hanoiban. Egy tucat ember eltűnt, őket keresik a mentőalakulatok A sérültek száma több száz lehet
Legalább ötvenkilencen meghaltak, több százan megsérültek és kéttucatnyi embernek nyoma veszett a szeptember 7–8-án Vietnámban tomboló Jagi tájfun által kiváltott földcsuszamlásokban és áradásokokban. A tájfun Ázsia idei legerősebb vihara volt, előtte Kínában és a Fülöp-szigeteken pusztított.
4/6Közösségi kármentés a Jagi tájfun pusztítása után 2024. szeptember 8-án a vietnámi Haiphongban. A tájfun Ázsia idei legerősebb vihara volt, szombaton érte el Vietnám északkeleti partjait, miután Kínában és a Fülöp-szigeteken pusztított
Legalább ötvenkilencen meghaltak, több százan megsérültek és kéttucatnyi embernek nyoma veszett a szeptember 7–8-án Vietnámban tomboló Jagi tájfun által kiváltott földcsuszamlásokban és áradásokokban. A tájfun Ázsia idei legerősebb vihara volt, előtte Kínában és a Fülöp-szigeteken pusztított.
5/6A Jagi tájfun hatására összeomlott LG Electronics gyár a vietnámi Haiphong város Trang Due ipari övezetében 2024. szeptember 9-én
Legalább ötvenkilencen meghaltak, több százan megsérültek és kéttucatnyi embernek nyoma veszett a szeptember 7–8-án Vietnámban tomboló Jagi tájfun által kiváltott földcsuszamlásokban és áradásokokban. A tájfun Ázsia idei legerősebb vihara volt, előtte Kínában és a Fülöp-szigeteken pusztított.
6/6A Hạ Long-öbölben – amely az UNESCO-világörökség része – harminc hajó süllyedt el, miután az erős szél és a hullámok elverték őket
Legalább ötvenkilencen meghaltak, több százan megsérültek és kéttucatnyi embernek nyoma veszett a szeptember 7–8-án Vietnámban tomboló Jagi tájfun által kiváltott földcsuszamlásokban és áradásokokban. A tájfun Ázsia idei legerősebb vihara volt, előtte Kínában és a Fülöp-szigeteken pusztított.
Previous slide
Next slide
Hazai vonatkozású multimédiás tartalmaink közül sokan látták a kriminológiai intézet főmunkatársával, dr. Solt Ágnessel készített interjúnkat. A fő téma a családon belüli erőszak volt: Solt Ágnes szerint a legtöbb gyermeket még mindig a saját családjában éri erőszak – legyen az testi vagy szexuális bántalmazás. Sokszor az elkövető megússza egy felfüggesztettel, míg a bántalmazott gyermeket kiemelik a családjából, és gyermekotthonba kerül. A Szelfi vendége Solt Ágnes kriminológus volt.
siófoki Dharma állatmenhely bírósághoz fordult, miután egy vállalkozó meg akarta szerezni a 32 hektáros legelőjét, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal pedig el is fogadta a jó kapcsolatokkal rendelkező férfi elővásárlási kérelmét. Most viszont fordulat történt: a Pécsi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal határozatát. Ez azt jelenti, hogy megmarad a menhely állatainak élettere. Vezetője azt mondja: másoknak is sokat jelenthet az ítélet, mert azt mutatja, hogy a hatalommal szemben is muszáj beleállni egy ügybe, ha azt érzi az ember, hogy az igazságérzete csorbul.
Az erről szóló cikk mellett korábban videóriportban is foglalkoztunk a témával: