Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Először házasodott össze azonos nemű pár Svájcban


Ünneplő emberek a svájci népszavazás eredményének közzétételét követően
Ünneplő emberek a svájci népszavazás eredményének közzétételét követően

Sor került pénteken az első azonos nemű esküvőre Svájcban, miután az alpesi országban tavaly népszavazáson hagyták jóvá a melegházasságot.

A 46 éves Aline és a 45 éves Laure 21 éve alkot egy párt, eddig bejegyzett élettársi kapcsolatban voltak, és most a genfi Eynard Palotában házasodtak össze.

A ceremónián a pár közeli barátai és családtagjai vettek részt, a két nő egymás kezét fogva írta alá a szükséges iratokat a násznép előtt.

„Nagy örömmel jelentem be hivatalos házasságra lépésüket” – közölte a szertartást levezénylő Marie Barbey-Chappuis genfi polgármester, mire a teremben tapsviharban tört ki, Aline és Laure pedig megcsókolta egymást.

„Nagyon megható volt. Nagy pillanat volt, és rendkívül erős üzenetet küld a társadalomnak (…) Épp ideje volt, hogy teljesen egyenlővé váljon a házasság Svájcban” - jelentette ki Barbey-Chappuis az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.

Svájc volt az egyik utolsó ország Nyugat-Európában, ahol még nem volt legális a melegházasság. Az első fecske Hollandia volt 2001-ben.

Az országban tavaly szeptemberben tartottak referendumot az ügyben, amelyen a szavazók 64,1 százaléka voksolt igennel.

A homoszexualitást 1942-ben dekriminalizálták, az azonos nemű párok ezt megelőzően azonban csak bejegyzett élettársi kapcsolatban élhettek. Ez ugyanakkor nem biztosított minden téren azonos jogokat számukra, például az állampolgárság megszerzését, a gyermekek örökbefogadását illetően.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG