Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Jelentősen emelkedett a kivégzések száma tavaly a világban


Tüntetés New Yorkban az iráni kivégzések ellen az iráni diplomácia irodája előtt 2022. december 17-én
Tüntetés New Yorkban az iráni kivégzések ellen az iráni diplomácia irodája előtt 2022. december 17-én

Ötéves csúcsot döntött a kivégzések száma világszerte az Amnesty International friss éves jelentése szerint. Az emelkedés nagyrészt az iráni tömegtüntetésekkel kapcsolatban kiszabott halálbüntetések számlájára írható.

Kedden közzétett helyzetértékelésében a szervezet azt írta, hogy Kínán kívül 883 embert végeztek ki igazoltan 2022-ben, és „zavarba ejtő módon” ezek kilencven százalékáért mindössze három ország felelős azon húsz közül, amelyekről tudni, hogy hajtottak végre tavaly halálbüntetést.

Mindhárom érintett ország a Közel-Keleten található. A sort Irán vezeti, ahol 576 ember életét oltották ki a hatóságok a széles körű demonstrációkat követően, szemben az egy évvel korábbi 314-gyel.

Ehhez kapcsolódóan: Felakasztottak két embert Iránban istenkáromlás miatt

A második helyezett Szaúd-Arábia, itt a 2021-es 65 után 2022-ben 196 kivégzés történt, ez harmincéves rekordnak számít. Egyiptomban 24 esetet jegyeztek fel.

Az Amnesty International közölte, hogy számos országban nagyon megbízhatatlan az adatszolgáltatás, így ezek inkább minimumszámok, a kivégzettek valós száma nagy valószínűséggel magasabb.

Ehhez kapcsolódóan: Miért végez ki Irán annyi foglyot?

Noha Kínában minden más országnál több embert végeznek ki, a jogvédő szervezet statisztikáiban nem szerepel a kelet-ázsiai ország, mivel Peking nem hozza nyilvánosságra az erre vonatkozó, államtitoknak minősülő adatokat. Minden bizonnyal kivégzettek ezreiről lehet szó évente.

„Több közel-keleti és észak-afrikai ország megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy fokozta 2022-ben a kivégzéseket, teljes közömbösséget mutatva az emberi élet iránt” – emelte ki Agnès Callamard, az AI főtitkára.

Sokan azzal vádolják az iráni hatóságokat, hogy félelmet akarnak kelteni a lakosságban, hogy így vegyék elejét az újabb tiltakozásoknak, amelyek példátlan kihívás elé állították az iszlám köztársaság vezetését.

Több helyen folytatódtak a kivégzések, így Afganisztánban is, ahol a korábbiaknál legalább kétszer több ember életét oltották ki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.

Ehhez kapcsolódóan: Új elnyomó intézkedések Afganisztánban, a tálibok visszatérnek a régi gyakorlathoz

Az AI leszögezte, hogy ezek az esetek sértik az emberi jogokat, mert kivégzésre csakis a legsúlyosabb bűncselekmények ügyében kerülhetne sor.

„Ideje lenne, hogy az ENSZ és a kormányok fokozzák a nyomást e kirívó jogsértések felelősein, illetve nemzetközi garanciákat biztosítsanak” – vélekedett a főtitkár.

Majd hozzátette, hogy jó hírről is be lehet számolni, ugyanis hat ország részben vagy teljesen eltörölte a halálbüntetést. Kazahsztán, Pápua Új-Guinea, Sierra Leone és a Közép-afrikai Köztársaság megtette minden bűncselekmény esetében, Egyenlítői-Guinea és Zambia pedig a bűncselekmények legnagyobb részének esetében.

Tavaly év végén 112 olyan ország volt a világon, ahol teljes körű tilalom alá esett a halálbüntetés.

A kivégzéseket végrehajtó államok listája a következő volt 2022-ben: Afganisztán, Banglades, Belarusz, Dél-Szudán, Egyesült Államok, Egyiptom, Észak-Korea, Irak, Irán, Japán, Jemen, Kína, Kuvait, Mianmar, Palesztin Állam, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Szomália, Vietnám.

XS
SM
MD
LG