Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Esküvőre készülünk


(képünk illusztráció)

Ötödik hónapja lakik százhúsz ember a csíkszeredai Erőss Zsolt Sportcsarnokban. Január elején leégtek házaik a csíksomlyói romatelepen. 23 család, többnyire gyermekek élete az Arénának nevezett sportcsarnokban zajlik. Lécekből, függönyökből, paravánokból „otthont” építettek, gyakorlatilag elválasztották egymástól ágyaikat. Napi három étkezést az önkormányzat szállít számukra, tisztálkodni a sportcsarnok zuhanyzóiban tudnak. Vannak, akiknek sikerült munkába állniuk, ők innen járnak dolgozni, a gyermekek tanulni.

Munka vagy egészségügyi biztosítás

Sosem értettem, miért ragaszkodnak körömszakadtáig a szociális segélyhez a munkahely nélküli nyomorban élők. Ismerős a szöveg: „azért, mert lusták dolgozni”. Ez is - mint sok minden más - közelről teljesen másképp néz ki. Kiderült, hogy a szociális segélyre jogosult család minden tagja automatikusan részesül egészségügyi biztosításban. Ebben az esetben a család alatt az egy háztartásban élőket értik.

Tehát ha a családfő munkát vállal, azzal a felnőtt családtagok - feleség, édesanya, édesapa - egészségügyi biztosítás nélkül maradnak. Hihetetlenül erősen kötődnek családtagjaikhoz, minden döntésükben fontos szerepe van annak, hogy milyen következménye lesz a családtagjaikra nézve. Így érthető, hogy senki nem akarja szüleit, vagy élettársát egészségügyi biztosítás nélkül hagyni.

A munkát vállalók közül két lány jogilag nem házas. A fentiek miatt azonban eldöntötték, összeházasodnak. Így a feleség törvényes társának jár a biztosítás. Két huszonévesről van szó. Fiatal, gyönyörű lányok. Otthon nélkül, egy-egy kisfiúval. És mégis derűsen, ragyogó tekintettel, valami olyan zsigeri bizalommal és hittel, amit ritkán látni.

Boldogsághoz való jog

Néhányan eldöntöttük, megpróbáljuk széppé tenni számukra ezt az eseményt. Abból indultunk ki, hogy a legtöbb lány vágyik a fehér ruhára, a rózsacsokorra, a csodaszép cipőre, arra, hogy egy napon, azon a bizonyos napon ő legyen a legeslegszebb. (Kijavítottam a mindent legtöbbre.) Beszélgetésünk során kiderült, ezt a „mi menyasszonyunk” is így gondolta, de álmaiban sem remélte, hogy van rá esély.

(képünk illusztráció)
(képünk illusztráció)

Közösségi oldalamon meghirdettem az akciót, részletesen leírtam a méreteket és kértem ismerőseimet, ha tudnak és akarnak, segítsenek. Kicsit féltem attól, hogy ismét elindul a hörgés, az irigység, a gyűlölködés. De meglepő módon nem ez történt. Egyetlen nap alatt többen jelentkeztek, fehér és arany cipőt ajánlottak fel, menyasszonyi ruhát küldtek ajándékba és kölcsön, öltönyök sorát szeretnék eljuttatni az emberek. Meglepődtem. Úgy érzem, az emberek alapvetően nagyon szolidárisak tudnak lenni. Akkor van baj, ha valaki szándékosan korbácsolja az indulatokat. Ha tömeggé aljasodnak és ugyanazt a maszlagot kezdik mind fújni.

Cipőpróba

Zsákok és cipők, dobozok és vállfák borítják a lakásunkat. Most az lesz a legfontosabb, hogy kitaláljam, hogyan lehetne átadni ezeket a ruhákat. Úgy, hogy ne szüljön irigységet és ellenszenvet az arénában élő emberek között. Mert bár egy összeforrott, békés közösség él együtt, a veszélye mégis fennáll annak, hogy feszültséget vált ki a helyzet. Ezt pedig egyáltalán nem szeretném.

Úgyhogy mindent felpróbálnak a menyasszony és a vőlegény, én szépen előkészítem, kivasalom, majd a „nagy napon” viszem el nekik. A megmaradt ruhákat szintén közöttük szeretném kiosztani, de úgy, hogy névre szólóan felcímkézve adjam át nekik. Ez néha elég nehéz feladatnak bizonyul, hiszen - bár legtöbbjüket már egész jól ismerek - százhúszembernek nehéz eltalálni a zakóméretét, vagy a cipőét.

Minek a felhajtás?

Már az elején, januárban éreztem a közösségi oldalamon való posztok nyomán, hogy az emberek érzékenyek, képesek empátiával közeledni a hajlék nélkül maradt romák felé. „Az ember csak közelről látszik” sorozatomban éppen ezt szerettem volna erősíteni. A felelősség kialakulását egymás iránt.

Látszott, ha megmutatok egy-egy családot, ha elmesélem, honnan jönnek, mennyi esélye van egy-egy gyermeknek, milyen múltja egy-egy családnak, akkor kialakul egyfajta összefogás irántuk a csíkszeredai közösségben. Sorozatomat azonban feladtam újságíró kollégák javaslatára. Az volt az érvük, hogy a fotókkal is ellátott bejegyzések a náciknak, a rasszistáknak is elérhetők, gyakorlatilag veszélybe sodrom a szereplőket.

Így a következő bejegyzésekben, akárcsak most, az esküvőre való készülődést is, név és fotó nélkül teszem közzé. És a közösség megmozdul. Meglepő, és ugyanakkor nagyon szép. De én hiszek ebben, hiszem, hogy ha hozzátettünk valamit egy fiatal pár indulásához, akkor később is felelősséget fogunk irántuk érezni. Hiszem, hogy legközelebb ha kéregető cigány gyermeket látunk az úton, akkor eszünkbe jut majd, hogy van egy fiatal cigány pár, akinek az esküvőjéhez hozzájárultunk. És ez az „érintődés”, ez a kapcsolat - hiszem - hogy hosszú távon is fogja kicsit módosítani, változtatni a romákkal szemben táplált ellenszenvet, gyűlöletet.

XS
SM
MD
LG