Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Aréna napló

2021. április 12., hétfő

Naptár
2021. április
H K Sze Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Varrni tanulnak az Aréna lakói

Egy hete indult blogomban azokról az élményekről, eseményekről, tapasztalatokról, elképzelésekről számolok be, melyek a csíksomlyói romatelep leégését követően otthon nélkül maradt emberekkel töltött időmből „származnak”. A közel 120 földönfutóvá vált ember ma, április elején még mindig a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában él a csíkszeredai önkormányzat és a Gyulafehérvári Caritas felügyelete alatt. Ők biztosítják a lakhatásukat, az élelmezésüket és különböző felzárkózási programokat számukra.

Meglepődtem, amikor január hetedikét követően először jártam az arénában és megírtam első Facebook-bejegyzésemet a hajlék nélkül maradt családok egyikéről. Nagyon sokan jelezték, hogy szeretnék ezeket az embereket, ezeket a családokat segíteni. Óriási empátia, segítőkészség, szolidaritás érződött a hozzászólásokból, üzenetekből. Rögtön az első bemutatott családnak került támogató, egy székelyudvarhelyi vállalkozó, aki felajánlotta, hogy azonnal segít, de hosszútávon is szeretne egy varrógépet vásárolni a fiatalasszonynak.

Ekkor döntöttem el, hogy egyrészt megpróbálom bemutatni az összes családot, hátha találnék támogatót számukra (akár folyamatosan, hosszú távon is), másrészt, hogy megpróbálok én magam is segíteni nekik. Azt láttam, hogy ha nem tömegként tekintünk a roma közösségre, hanem „szétszálazzuk”, emberi sorsokat és embereket mutatunk be, akkor könnyebben kialakítható a szolidaritás, elfogadóbbak azok is, akik mély ellenszenvvel viszonyultak hozzájuk. Így az első bejegyzésből sorozat lett a közösségi oldalamon "Az ember csak közelről látszik" alcímmel, talán nem haszontalanul.

Az önkéntes oktatók a szabás rejtelmeibe is bevezetik a családokat
Az önkéntes oktatók a szabás rejtelmeibe is bevezetik a családokat

Hiszen az első varrógép felajánlását követően többen jelezték, hogy elküldenék régi, még működő, de már nem használt varrógépeiket, ha lenne lehetőség egy varroda kialakítására. Voltak, akik jelezték, szívesen tanítanák varrni is az arénában élőket. Így alakult ki - és folyamatosan alakul - az arénában levő kis varroda, ahol heti rendszerességgel több önkéntes tanítja szabni-varrni a roma nőket, lányokat, férfiakat, fiúkat. Mert kiderült, nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal várják a varrodai tevékenységet a fiúk, a férfiak is.

Fiúk a varrógép mögött
Fiúk a varrógép mögött

Az eredeti titkos elképzelésem az volt, hogy főként a lányanyáknak lehetne valamiféle biztonságot teremteni azzal, hogy megtanulnak egy szakmát, ami később akár bevételi forrás is lehet számukra. Hiszen a tizenéves anyukák - akik természetesen félbehagyják, gyakran örökre abbahagyják az iskolát - ezerszer kiszolgáltatottabbak, mint a férfiak. Esélyük a tanulásra, a képzésre, arra, hogy munkát találjanak, gyakorlatilag nulla.

Szinte mind a szociális segélyből és a gyermeknevelési támogatásból élnek. Ez az összeg például egy kétgyermekes család esetében 1.020 lej, ami 74.867 forintnak felel meg, egy nagyobb családban, ahol öt gyermek van 2.098 lej, ami 153.992 lej. A gyermeknevelési támogatás egyébként január elsejétől nőtt Romániában, ez gyermekenként 214 lej, vagyis 15.707 forint. A kismamáknak, lányanyáknak 18 éves korukig alanyi jogon jár az ingyenes egészségügyi biztosítás. Felnőtt korba lépve a szociális segélyben részesülők továbbra is biztosítva vannak. Amennyiben a férj munkába áll és nincsenek hivatalosan összeházasodva, a nő egészségügyi biztosítás nélkül marad.

A cél, hogy hasznos holmik készüljenek
A cél, hogy hasznos holmik készüljenek

Ezért láttam nagyon hasznosnak és fontosnak a varrodát. De a támogatók is szívesen segítettek - és segítenek - abban, hogy szakmát tanuljanak, tanulhassanak az arénában élők. Mára már többen vannak, akik maszkot, pénztárcát, kisebb szatyrokat varrtak, vagy megigazítottak egy szoknyát, beszegtek egy ruhát, felhajtottak egy nadrágot.

Ezt a varrodát nem úgy kell elképzelni, mint egy középiskolai műhelyt, ami pontos szabályok szerint működik, van egy folyamat, amiben mindenki részt vesz. Nem. Itt azt találtuk ki az önkéntesekkel, hogy elsősorban megpróbáljuk megismertetni és megszerettetni velük a varrógépet, a tevékenységet. Megpróbáljuk megéreztetni velük, hogy milyen annak az „íze”, amikor saját kezeddel készítesz el valamit, aminek később hasznát veszed. Nem erőszakkal, nem kényszerítve őket. Szépen, nyugodtan, lassan türelmesen. Folyamatosan tájékoztatva az olvasókat arról, ami történik, hiszen láttam, hogy az adományozók, támogatók is örülnek, ha vannak eredmények, készülnek szép munkák.

A talizmánokkal ellátott szütyő
A talizmánokkal ellátott szütyő

Így született meg az elképzelés a Legendárium csapata részéről, hogy készítsünk - pontosabban készítsenek - minőségi és eladható ajándéktárgyakat, melyek összefüggésben vannak a székelyföldi legendárium történetével. Felajánlották, értékesítik ezeket a tárgyakat, a befolyt összegből építőanyagot vásárolnak, amiből majd épülhet közösségi ház, otthon, bármi. Az ötlet egyik lelkes önkéntes fejében „testet öltött”, és megszületett az első „szütyő”, amely Doja, a cigány tündér tarisznyája, benne a három kvarc - a rózsakvarc, az ametiszt és az aventurin -, amely a szeretet, a hitet és az egészséget szimbolizálja. Egyelőre csak prototípus, van még munka vele. De az első nélkül nincs második, nincs ezredik sem, nemde?

Nemrég fogalmazódott meg bennem, hogy az elmúlt lassan három hónapos arénában töltött önkéntes munkám alatt leginkább türelmet tanultam. Sok minden mást is, amiről később még írok. De türelmet mindenképp. Szeretném azonnal kitalálni és minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy gyártani kezdjék a tarisznyákat, és azokból téglák legyenek. De kapkodni nem lehet és nem is kell. Minden alakul a saját ütemében, a saját ritmusában. Hiszem, hogy egy nap át fogjuk lépni azt a küszöböt, melyet a tarisznyák árából vásároltunk.

Tűzvész Csíkszeredán, 2021. január 7-én

Napok óta forgatom a fejemben a mondatokat. Gondolatban újra meg újra leírok valamit, visszatörlök, újraírom. Mindez azért, mert szeretném nagyon jól csinálni. Valahogy úgy, hogy önreflexióra indítsa azt, aki előítéletei miatt nem tud emberként nézni a cigányokra.

Valahogy úgy, hogy ne Fehér Magyar és cigány közösségről beszéljünk, ha településünkre gondolunk, hanem magunkról, rólunk. De már attól idegesen összerándul a gyomrom, hogy ezeket leírom. Annyi vád ért az elmúlt időszakban, miszerint gyűlölöm a saját népem, szidom azt. Vádoltak azzal, hogy „kiteregetem a szennyest”, neveztek „cigánysimogatónak”, írták, hogy vigyem haza az összeset, és volt, aki ennél sokkal durvábban is próbált leállítani. Mindezek ellenére azt gondolom, beszélni kell arról, hogy mennyire lehetetlenítik el életüket a mi előítéleteink, milyen szinten képtelenség, már-már elérhetetlen vágyálom számukra a kitörés, mennyire esélytelen a minimális jólét megteremtése gyerekeik számára.

Székelyföldön elkerülhetetlen az együttélés. Vannak települések, ahol a lakosság többsége roma, cigány. Vagyis a képlet egyszerű: meg kell tanulnunk együtt élni. Nagyon örülök, hogy ezt itt is leírhatom. Bár tudom, nem lesz könnyű folyamatosan nyomon követni az eseményeket, mégis azt érzem, hogy ez egy hatalmas lehetőség a hatalmas felelősséggel együtt. 2021. január 7-én (ami egyébként a Siculicidium évfordulója) késő este egy kigyulladt kályha lángra lobbantotta a csíksomlyói Somlyó 33 néven ismert romatelepet. A kis területen, kis házakban közel négyszáz ember élt, őket még aznap este elszállásolták az Erőss Zsolt Sportarénában. Csíkszereda Önkormányzatának felhívását nagyon sokan „meghallották”, az emberek egész éjjel érkeztek meleg teával, élelmiszerrel, ruhákkal, takarókkal, matracokkal. Sokan önkéntesként vállalták a munkát, próbálták megnyugtatni, ellátni a rémült, otthon nélkül maradt romákat. Azon az estén jó volt az arénában lenni, megnyugtató volt tudni, hogy ha baj van, akkor képes összefogni egy város. Nem azzal törődik, hogy romák, vagy magyarok váltak földönfutóvá.

Összefogtak a csíkiak
Összefogtak a csíkiak

Azon az estén, éppen 80 napja írtam meg első ezzel kapcsolatos bejegyzésemet közösségi oldalamra. Arra gondoltam, talán ezzel a történelmi lehetőséggel tud élni a közösség. Hiszen Székelyföldön nem lehet konfliktusmentesnek nevezni az együttélést. 2017-ben épp Gyergyószentmiklóson, szülővárosomban gyújtották meg a romák házait. Azóta sem állították elő a tetteseket, noha szervezetten, egy időben több helyszínen lobbantak lángra a romák házai. Korábban motoros baleset nyomán alakult ki tömegverekedés Kézdiszentléleken. Pár éve Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon vette kezébe a magyar közösség a törvénykezést.

Január hetedikén úgy tűnt, hogy a szolidaritás legyűri az előítéleteket, és elkezdődhet valami teljesen új együttélési rendszer felépítése, amiben elférünk egymást mellett, nem bántjuk egymást és egyenlő esélyeket kap mindenki.

A tűzeset másnapján az arénában bámészkodva helyet kértem az egyik család matracán. Leülve figyeltem, hogy több, mint kétszáz otthonából elmenekült ember milyen higgadtan, csendben próbálja megszervezni életét, igyekszik otthont teremteni pár négyzetméteres matracán. Feltűnően sok gyermek szaladgált közöttük, sok terhes nőt láttam és meglepően kevés idős embert. Jajveszékelés és veszekedés nélkül az önkéntesek segítségével osztották el maguk között a pokrócokat, párnákat, tisztálkodási szereket, ruhákat. Ott ültem a matracon, és arra gondoltam - kicsit megszégyellve magam a titokban mégiscsak létező és ott felismert előítéleteim miatt - hogy, hát én nyugodtan tudnék közöttük aludni.

Szőke, maszatos kisfiú állt meg előttem, kért segítséget. Műanyag fonalat kötöttek az autójára, hadd húzza könnyebben. Ez ellen reklamált, magyarázta, hogy azt onnan le kell venni. Nem értettem, miért. Édesapja lépett közbe, egy mozdulattal szabadította fel az autót, amit aztán a maszatos kisfiú ragyogó arccal taszigált a többi gyerek között. Nem szereti, ha megkötjük a játékait - értette meg velem a zuhanyozóból visszatért édesanyja. Kisírt, piros szemeit látva gondoltam, próbálok valami vigasztalót mondani, de jobbnak látom, ha hallgatok. Mellém ül, ketten hallgatunk, és nézzük a körülöttünk zengő-bongó arénát, ami - bár reménytelenségtől, rossz kedvtől és bánattól kellene szétfeszüljön - mégis nyugodt és barátságos volt. Itt született meg a gondolat, hogy megpróbálhatnám megismerni és bemutatni őket. Megmutatni életüket, álmaikat, vágyaikat, lehetőségeiket, vagy azt, ami éppen sosem volt számukra elérhető. Megkérdeztem a mellettem ülő anyukát, készíthetek-e fotót a kisfiáról és pár szó kíséretében kitehetem-e az oldalamra. Titokban azt reméltem, ha mindenki megismeri őket, talán sikerül támogatót is találnom számukra. Így készült Az ember csak közelről látszik sorozat első bemutatója, melynek fotójáról Ádám mosolyog a világba.

Ádám, a tűzvész után átmeneti menedéket nyújtó sportcsarnokban
Ádám, a tűzvész után átmeneti menedéket nyújtó sportcsarnokban

Továbbiak betöltése

XS
SM
MD
LG