Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Abszolút nem jött be az ötéves terv Észak-Koreában, ismerte el Kim-Dzsongun


Kim-Dzsongun beszél az észak-koreai Munkáspárt 8. kongresszusán, 2021. január 6-án.
Kim-Dzsongun beszél az észak-koreai Munkáspárt 8. kongresszusán, 2021. január 6-án.

Az észak-koreai Munkáspárt kongresszusán Kim-Dzsongun elmondta, hogy az elmúlt öt évben csodás győzelmeket aratott az ország. Ugyanakkor, az ötéves terv mondjuk majdnem minden dimenziójában kudarcot vallott, de most majd jön a következő.

"A tavaly véget ért ötéves terv szinte minden szektorban félelmetesen elmaradt a kitűzött céloktól" – mondta el Kim Dzsongun észak-koreai diktátor az észak-koreai Munkáspárt 8. kongresszusán elmondott nyitóbeszédében a Reuters szerint. Emellett sürgette, hogy az ország önellátóbbá váljon.

A bejelentés több szempontból is újdonságnak számít. Egyrészt korábban a hasonló eredmények nem zavarták az észak-koreai vezetést abban, hogy hatalmas sikerként kommunikálják az aktuális ötéves terv.

Ezért elképzelhető, hogy ez egy újabb lépés Kim-Dzsongun belföldi megjelenésének megváltoztatásában. Eddig ugyanis az állami propaganda minden csatornán azt üzente, hogy az észak-koreai diktátorokat hibátlan, istenszerű vezetőként kell tisztelnie a lakosságnak.

Most viszont miután véres tisztogatások és számos katonai provokáció után Kim Dzsongun tartósan megszilárdította a hatalmát, már inkább "a nép gyermeke" imidzset kívánja használni. Ennek jele lehet annak elismerése is, hogy ő is hibázott.

Kim Dzsongun minden lakosnak levelet küldött 2020. december 31-én.
Kim Dzsongun minden lakosnak levelet küldött 2020. december 31-én.

Ezzel együtt beszédében kiemelte, hogy az ország igazából "csodálatos győzelmet" aratott, növelték a nemzetközi presztízsüket. Ezzel a katonai eredményekre utalt, mivel 2017-ben sikeresen teszteltek az interkontinentális rakétájukat, emellett az elmúlt években Donald Trump elnökkel is többször találkozhatott Kim Dzsongun.

"Úgy tűnik, azt a stratégiai döntést hozta, hogy beismeri a gazdasági kudarcot, mivel a koronavírust is okolhatja. Ezzel azt az imidzsét is megpróbálja erősíteni, ami szerint ő egy emberszerető vezető" – mondta Sin Beomcsul a szöuli Korea Research Institute for National Strategy senior elemzője.

A mostani ötéves tervben a gazdasági növekedést szerette volna erősíteni az észak-koreai vezető, többek közt az áramtermelés fokozásával.

De az ENSZ jelentései alapján az országban gyakoriak az áramkimaradások, sok helyen éheznek, amit az ország elleni nemzetközi szankciók, az áradások és a mostani járvány is tetéz.

Nem kell nekik a maszk, hiszen nincs is járvány

Észak-Koreába a hivatalos adatok szerint nem jutott el a koronavírus-járvány, ezért a kongresszuson senki nem használt maszkot és szorosan egymás mellett ült a 250 pártvezető, 4 750 delegált és kétezer néző.

A valóságban alighanem komolyan érinti a járvány is, még a WHO-nak több ezer "gyanús esetet" vallottak be.

A pártvezetést egyébként szinte teljesen lecserélte Kim Dzsongun az előző kongresszushoz képest. A 39 főbb pártvezetőből 29 új arc volt a KCNA hírügynökség képei alapján. Az elemzők pedig további személycserékre számítanak. Újra feltűnt viszont a viszont húga, a 32 éves Kim Jodzsong, aki korábban mintha helyettesítette volna bátyját, aztán egy időre eltűnt a nyilvánosság elől.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG