Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Terrorizmus vádjával fogtak el nyolc embert Észak-Macedóniában


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Nyolc férfit vettek őrizetbe Észak-Macedóniában, akik a gyanú szerint kapcsolatban állhatnak az Iszlám Állammal. 10 év börtönre is ítélhetik őket.

Terrorcselekmény megszervezésének gyanúja miatt nyolc férfit tartóztattak le az Észak- Macedón hatóságok december 27-én, késő este - közölte a helyi belügyminisztérium. A feltételezések szerint a 21 és 31 év közötti férfiak kapcsolatban állhatnak az Iszlám Állammal. A csoport egyik tagját korábban már elítélték a szervezetben való részvétel miatt.

Az őrizetbe vetteket azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam ideológiáján alapuló terrorista sejtet hoztak létre, melynek célja „gyilkosságok elkövetése és középületek lerombolása” volt. Saját gyártású robbanószereket készítettek, valamint fegyvereket, lőszereket és katonai felszereléseket szereztek be, amiket Kumanovo város közelében rejtettek el. Konkrét célpontokat nem említettek. Ha a nyolc férfit elítélik, akár 10 év börtönt is kaphatnak.

Online továbbképzést tartottak

A hónapokig tartó nyomozás során az is kiderült, hogy az elfogott sejt tagjai egy online platformon tartották a kapcsolatot és osztották meg terveiket, például azt is, hogy egy öngyilkos merénylethez hogyan készítsenek robbanóanyaggal bélelt mellényt.

A rendőrség információi szerint a nyolc férfi kapcsolatban állhatott azzal a három elkövetővel, akiket szeptemberben tartóztattak le Kumanovo közelében nagy mennyiségű lőszer és robbanóanyag birtoklása miatt.

Bécsi szál

November 2-án a 20 éves, osztrák-észak-macedón származású Kujtim Fejzulai tüzet nyitott Bécs belvárosában. A merényletben négy ember életét vesztette és húszan megsebesültek. A kiérkező rendőrök még a helyszínen agyonlőtték a támadót. Az osztrák hatóságok nagy erővel kezdték el felkutatni a merénylő társait, Ausztriában és Svájcban mintegy 20 embert vettek eddig őrizetbe.

A támadást követően Ausztria együttműködésre szólította fel az észak-macedón hatóságokat arra hivatkozva, hogy a merénylőnek észak-macedón útlevele is volt.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG