Soha ennyi magyar nem dolgozott még a határ túloldalán, a munkaerő-elvándorlás pedig soha ennyire nem fojtogatta Nyugat-Magyarország gazdaságát. Összegyűjtöttük a legfrissebb adatokat.
„Te is tudod, hogy ez nem olyan bonyolult. A biztonság miatt megyünk Ausztriába dolgozni, és a biztonságot leginkább a pénz jelenti” – mondta az egyik interjúalanyom, aki elmesélte ausztriai munkavállalásának történetét.
Ezekről a történetekről majd később, első körben nézzük meg azt, hogy az osztrák határ közelsége valóban akkora áldás-e a nyugati régió gazdaságának, mint amilyennek a közvélemény gondolja.
Bizonyos szempontból az. Gyakorlatilag az összes statisztika azt bizonyítja, hogy a főváros után Nyugat-Dunántúl a legfejlettebb, külföldi nagyvállalatok sokaságával, átlag feletti fizetésekkel, irigylésre méltó munkanélküliségi és egyéb gazdasági mutatókkal. (Csak Bécsben több mint húszezer magyar dolgozik.)
De az éremnek van egy másik oldala is. Gazdasági szakemberek már évek óta azt hangoztatják, hogy Ausztria közelsége nemcsak áldás, de átok is, amely nemhogy segítője, de inkább gátja a régió további fejlődésének.
Megugorhatatlan akadály
„Nemrég volt egy vállalkozói fórumunk, ahol szóba jöttek az adók, az adminisztrációs terhek és az energiaválság, de a vállalkozásoknak még mindig messze az okozza a legnagyobb fejfájást, hogy mit kezdjenek az osztrák munkaerőpiac elszívó hatásával. Ez a jelenség már jó egy évtizede gátolja az itteni cégek fejlődését” – mondja Balogh Károly Zsolt, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára.
Többféle magyarázat van arra, miért alakult ki krónikus munkaerőhiány Nyugat-Magyarországon. A pályaorientációtól kezdve a demográfián át sok mindent emlegetnek, de az biztos, hogy a határközeliség mindennél fontosabb.
„Egyszerűen nem fair a verseny, és a fizetési különbségeket újabban a forint gyengülése is tetőzi – magyarázza a főtitkár. – Minden más kihívás valahogy kezelhető, legalább elméletben, de a bérszintek közötti elképesztő különbség megugorhatatlan.”
A vendéglátósok mintha fel is adták volna a csatát. Elfogadták például, hogy lényegesen alacsonyabb a képzettségi színvonal, mint volt 10-15 évvel ezelőtt. Aki ambiciózus, nyelveket beszél és tud dolgozni, csak a legritkább esetben – általában családi, magánéleti okok miatt – marad itthon.
A jórészt turizmusra, vendéglátásra épülő Nyugat-Magyarországon ez nagyon súlyos probléma, és részben hasonló a helyzet a kereskedelemben és a szépségiparban is.
A munkaadók arról számolnak be, hogy a munkavállalóknak nemcsak az anyagi elvárásai lettek irreálisak, hanem a szemléletük is megváltozott: Vas megyében évtizedekig hűséges alkalmazottak mondanak fel egyik napról a másikra, hogy Ausztriában próbáljanak szerencsét.
„Én azt is drámainak látom, hogy a hatalmas bérkülönbségek miatt a magyar munkavállalók nem csak a szakképesítésüknek megfelelő munkákat vállalják el a határ túloldalkán. Nyugat-Magyarországon szinte minden terület érintett az osztrák munkaerő-elszívásban, egy pincérből odaát árufeltöltő vagy újságkihordó lehet, így végképp kezelhetetlen a helyzet” – magyarázza egy ismert szombathelyi étterem-tulajdonos, aki egyetért azzal, hogy a vendéglátóipart halmozottan sújtja a jelenlegi helyzet, beleértve a minőségromlást.
„Aki igazán jó a szakmájában, majdnem kivétel nélkül Ausztriában dolgozik már – teszi hozzá kissé rezignáltan. Ő mint munkáltató úgy látja, hogy ha valaki jó a szakmájában, az nemcsak jobban, de hatékonyabban is dolgozik: – Ha egy osztrák étteremben van két szakács, az jó eséllyel elvégzi három átlagos nyugat-magyarországi szakács munkáját.”
Ez viszont tovább rontja az amúgy is ezer sebből vérző vendéglátószektor versenyképességét.
Az étterem-tulajdonos szerint hamis az a kép, hogy a nyugati régió valamiféle virágzó sziget Magyarországon. Bár valóban nagyobb a vásárlóereje az itt élőknek, a vállalkozások ebből keveset éreznek. Például az ő éttermeitől azt várják, hogy ugyanannyiért adják az ételeket, mint egy hasonló kategóriájú kelet-magyarországi egység, holott ez gazdasági lehetetlenség.
Amiről kevesebbet beszélünk: nemcsak a munkavállalók, a cégek is átdolgoznak
Lapunk is ott volt tavasszal azon a gazdasági konferencián, ahol Tefner Nóra, a bécsi magyar nagykövetség külgazdasági attaséja arról beszélt a Vas megyei vállalkozóknak, hogy milyen üzleti lehetőségek vannak Ausztriában. Meglepően sokan voltak itt cégvezetők, gazdasági szakemberek, érdeklődők – és nem véletlenül.
Sokat beszélünk arról, hogy milyen sok magyar munkavállaló dolgozik a határ túloldalán, de keveset arról, hogy a magyar vállalkozások is átnyúlnak Ausztriába. Vagy úgy, hogy a tevékenységüket kiterjesztik a határon túlra, vagy úgy, hogy magát a székhelyüket is átteszik. Ez utóbbi azért előnyös, mert így már osztrák cégnek számítanak, nagyobb eséllyel nyernek el ottani munkákat, emellett élvezik az osztrák kormány támogatását, ami olykor – gondoljunk csak a Covid-időszakra – meglehetősen bőkezű.
De ez egyben azt is jelenti, hogy Ausztriában adóznak, az osztrák költségvetést gyarapítják.
„Ez utóbbi természetesen nem érdekünk, nem is szorgalmazzuk, de abban segítünk, ha egy Vas megyei vállalkozás szeretné Ausztriában is kiterjeszteni a működését” – mondja Takács Tamás, az iparkamara gazdaságfejlesztési koordinátora, aki arról számol be, hogy „erre az utóbbi időben borzasztóan megnőtt a vállalkozói igény”.
Az is egyértelmű, hogy most melyik két terület a legnépszerűbb. Egyrészt az építőipar, amely kezd ugyan megtorpanni, de még így is pörög. A második a szépségipar: fodrász, kozmetikus, műkörmös, masszőr kisvállalkozók serege dolgozik Ausztriában.
Ezeket a szakmákat a zöldterületek gondozása (kertészet) és a takarítás is követni látszik. Mindez valamennyire Magyarországról is nyomon követhető, mivel ezek a szakmák Ausztriában engedélykötelesek, és az engedélyhez szükség van a magyar kamara igazolására is. A Vas megyei kamarába átlagosan naponta egy ilyen – új vagy meghosszabbítási – igény fut be.
A magyar vállalkozások határon átnyúló tevékenysége jó a magyar államnak, hiszen az áfa kivételével minden adó a magyar költségvetést gyarapítja, és különösen jó akkor, ha a megtermelt pénzt a vállalkozó és esetleges alkalmazottai Magyarországon költik el.
Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az osztrákok közben kifinomult eszközökkel igyekeznek védeni a piacukat. Nem véletlenül bonyolítják túl az engedélykérést, vagy bizonyos építőipari tevékenységekre olyan drága uniós felelősségbiztosítást írnak elő, ami egy magyar egyéni vállalkozó számára szinte megugorhatatlan.
Sok fejlesztés maradt íróasztalfiókban
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztusi adatai szerint Nyugat-Magyarországon 2,6 százalék a nyilvántartott álláskeresők száma, azon belül Győr-Moson-Sopron megyében 1,3, Vas megyében 2,9 százalék.
Ez kétségkívül jól hangzik, de a gazdasággal foglalkozók tudják, hogy az ennyire alacsony munkanélküliségi adatok javítják ugyan a szociális statisztikákat, sokat jelentek például a szegénység elleni küzdelemben, ugyanakkor bizonyos szempontból már egészségtelenek.
„Több olyan nagy, multinacionális cégről is tudok, ahol komoly fejlesztések maradtak asztalfiókban a megfelelő mennyiségű munkaerő hiányában” – magyarázza Balogh Károly Zsolt, amikor azt kérdezzük, miben mutatkozik meg a munkaerőhiány hatása.
Pedig ezek a cégek – akár nagyok, akár kisebbek – kiegyensúlyozott munkaerőpiaci körülmények között fejlődésre lennének ítélve, húznák magukkal felfelé a helyi gazdaságot. Emellett több területen – mint például a korábban említett vendéglátásban – gond van a képzettséggel, ami a munka és a szolgáltatások minőségének romlásához vezet.
Míg a munkaerőhiányról és az alkalmazottak megnövekedett bérigényéről sok szó esik, kevesebb fényt kap az osztrák munkaerőpiac magyarországi árfelhajtó szerepe.
Ha a munkáltatónak magasabb bért kell – vagy kellene – fizetnie az alkalmazottaknak, az megjelenik az árakban, mint ahogy az is, hogy az itteni vállalkozások a határon túl is dolgoznak. Ez utóbbiak vagy űrt hagynak maguk után, ami a kínálat szűküléséhez vezet, és önmagában árfelhajtó, vagy megpróbálják ugyanazt az árrést érvényesíteni, mint Ausztriában. Így lesz drágább a nyugati határszélen az étterem, a fodrász, a szobafestés vagy a masszőr. És hiába magasabbak a fizetések errefelé, ha a különbözetet elviszik a magasabb árak.
Miért nem fizetnek többet a magyar vállalkozók?
A magyar cégtulajdonosok többsége azt mondja, fizetne többet, de nem tud. A magyar fizetőképes kereslet véges, így egy bizonyos ár felett eladhatatlan a szolgáltatás. Ausztriában sokkal több pénzük van az embereknek, amiből ki tudják fizetni a drágább árut és szolgáltatást.
„Ki venne meg nálunk egy presszókávét három euróért?” – szól a nem is annyira költői kérdés. A helyzetet tovább nehezíti a mostani válság. Nem véletlen, hogy lapunk újabban nem győzi a hírekben sorolni, hogy Szombathelyen vagy Sopronban éppen melyik jó nevű vendéglátóhely húzta le a rolót végleg.
Háttérbeszélgetéseink során hallottunk például egy olyan büki vendéglátósról, aki az éttermének a kényszerű bezárása után benzinkutas lett Ausztriában. Pedig ő nyilván emelte volna az alkalmazottai fizetését, ha megtehette volna.
A multinacionális cégeknél némileg más a helyzet: a távoli központok irodáiban bonyolult képletekkel kalkulálják ki, hogy mennyi az a maximum, amit kifizetnek mondjuk egy szombathelyi munkásnak. E fölé ők sem mennek, mert részükről valamiért nem éri meg. Amikor eljön az a pont, már jobb leépíteni a termelést vagy bezárni az egész gyárat. Ez a kegyetlen gazdasági igazság.
Csak a pénz miatt mennek dolgozni az emberek Ausztriába?
Több cégvezetővel, gazdasági szakemberrel és kint dolgozó magyarral történt beszélgetés után egyértelmű, hogy gyakorlatilag mindenki a pénz miatt megy dolgozni Ausztriába.
Ezt az alapigazságot azonban több egyéb tényező is árnyalja.
„A talpon maradt magyar vállalkozók zöme a kilencvenes évek vadkapitalista dzsungelében nőtte ki magát, ahol ahhoz volt szokva, hogy bőven áll rendelkezésre munkaerő. Az ilyen nehezen tudja átállítani a gondolkodását a mai, munkaerőhiányos időre, és olyan szolidaritást vár el, ami korábban talán rá sem volt jellemző. Mondjuk nem jelentett be munkavállalót vagy nem engedte haza az anyát, amikor a gyereke beteg volt, közben minden évben lecserélte a BMW-jét” – hallottunk egy másik megközelítést, ami részben magyarázhatja, miért nem hezitálnak a magyarok, amikor felmerül az osztrák munka lehetősége.
„Biztos munkakörülményeket teremtenek.” Körülbelül nyolc évvel ezelőtt ezt – a magas munkabért is megelőző – választ jelölte be a legtöbb magyar, amikor egy kutatás során az ausztriai munkavállalás okait kérdezte az IGR. (Ez a szervezet támogatta korábban az Ausztriában dolgozó magyarokat családtámogatási és szociális ügyekben.)
Az is igaz, hogy azóta sok minden változott, egyrészt a magyar munkavállalókat egyre jobban motiválja maga a pénz, másrészt a biztos munkakörülmények között ott van a munkabér is, pontosabban annak szabályozott formája. „Kollektív szerződés szabályoz mindent, nem kell béralkut kötni” – magyarázza Horváth Csaba, aki az IGR egykori magyarországi projektvezetője volt, és azóta is nagy rálátása van az Ausztriában dolgozó magyarok helyzetére. A kutatás azt is feltárta, amiről szintén kevés szó esik: miért szeretik Ausztriában a magyar alkalmazottakat?
Az osztrák munkaadók véleményének lényege úgy foglalható össze, hogy „a magyarokra rá lehet akasztani 12 zsákot, elviszik, ha látják az értelmét, megfizetik és tisztességesen foglalkoztatják őket.”
„Az osztrák alkalmazott nem visz el 12 zsákot” – jegyzi meg Horváth Csaba, majd kérdésünkre hozzáteszi: az osztrák törvények szerint nem lehet különbséget tenni a hazai és a külföldi munkások bére között. Vannak ugyan kisebb-nagyobb trükközések, de a legújabb tapasztalatok azt mutatják, a különbség csökken. Ráadásul az Ausztriában foglalkoztatott magyarok egyre szervezettebbek és egyre jobban ismerik és érvényesítik a jogaikat.
Úgy tűnik, a határon túl a magyarok öntudatosabbá válnak, mint itthon. Hogy ez miért van, nem tudni, arról viszont több interjúalanyunk is beszámolt, hogy Ausztriában kiegyensúlyozottabb a munkaadók és az alkalmazottak közötti viszony, amit Nyugat-Magyarországon tovább ront a munkaerőhiány és az abból adódó konfliktusok, feszültségek.
Egyenlet megoldás nélkül?
Minél jobban beleástuk magunkat a részletekbe, minél több érintettel beszéltünk, annál inkább az rajzolódik ki, hogy nincs megoldása az egyenletnek.
A magyar és az osztrák munkabérek között ugyanis továbbra is hatalmas szakadék tátong, és a különbség érdemben nem is látszik csökkenni. Még rosszabb a helyzet, ha megnézzük az euró és a forint közötti árfolyam mozgását.
„A Covid-válság alatt sok magyar munkavállaló szembesült azzal Ausztriában, hogy tudásuk és munkabírásuk csak addig értékes, amíg nincs válsághelyzet. Az osztrákok ugyanis szívfájdalom nélkül bocsátottak el olyanokat, akik 10-15 éve egy helyen dolgoztak, és kvázi családtagnak tekintették magukat. Akkor is elbocsátották őket, ha jobban dolgoztak, mint az osztrákok, akiket megtartottak. Mert ott is működnek a társadalmi és politikai elvárások” – emlékszik vissza a nem is olyan távoli eseményekre Balogh Károly Zsolt.
Azokban az években sokan elgondolkodtak, hogy nem éri-e meg kevesebb pénzért itthon dolgozni. De ez csak ideiglenes helyzet volt, a válság után még többen mentek Ausztriába dolgozni.
A most kibontakozó energiaválság valamennyire ismét átírhatja a képletet: ha Nyugat-Magyarországon emelkedésnek indul a munkanélküliség, az enyhítheti a munkaerőpiaci gondokat, de ez egyrészt fájdalmas gyógyír, másrészt nem orvosolja az alapbetegséget.
„A megoldás egyedül az lehetne, ha egyszer telítődne az osztrák munkaerőpiac. De ennek semmi jele nincs” – véli a lapunknak nyilatkozó étterem-tulajdonos, aki azt mondja, már ő is elgondolkodott azon, nem egyszerűbb-e az alkalmazotti lét.
Hogy jelenleg pontosan hány magyar ingázik Magyarország és Ausztria között, azt sajnos nem lehet tudni. Az EURES Vas megyei képviselete nem válaszolt megkeresésünkre, egy 2015-ös KSH-kiadvány 22 és fél ezer munkavállalót említ.
Azt viszont egészen pontosan lehet tudni, hogy egyre többen vannak, akik hivatalosan is átköltöznek, olyannyira, hogy a gyerekek sokszor már az osztrák iskolát kezdik el. Az ausztriai statisztikai hivatal adatai szerint 2022. január elején már 94 és fél ezer magyar élt Ausztriában, és a szám stabil emelkedést mutat.
