Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ezrek menekültek el Gázaváros legnagyobb kórházából, veszélyben az ott maradó betegek

Sebesültek és orvosok a gázavárosi al-Sifa kórházban 2023. november 10-én
Sebesültek és orvosok a gázavárosi al-Sifa kórházban 2023. november 10-én

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a korábban nagyjából hatvanezer embert befogadó al-Sifa a harcok miatt már nem üzemel kórházként, három napja nincs elegendő ivóvíz se, és az áramellátásban is súlyos zavarok vannak.

A kommunikációs nehézségek miatt nem egyszerű pontos képet kapni a helyzetről. Az izraeli hadsereg közölte, hogy biztonságos folyosót nyitottak a létesítményben tartózkodók evakuálása céljából, és mintegy háromszáz liter üzemanyagot helyeztek el a generátorok működtetéséhez – amit viszont az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terrorszervezetnek nyilvánított Hamász lefoglalt.

Ezzel szemben palesztin tisztségviselők arról számoltak be, hogy folyamatos tűzharc zajlik a körzetben, a Gázai övezetet uraló iszlamisták pedig tagadták az üzemanyag átadását, és tudatták, hogy a mennyiség egyébként is alig egyórányi működésre lett volna elegendő.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hangsúlyozta, hogy az al-Sifa már nem üzemel kórházként.

Továbbra is folyamatosak a légicsapások az iszlamista uralom alatt álló, mostanra a fegyveres erők által kettévágott enklávéban, illetve zajlik a szárazföldi hadművelet is. A gázai hatóságok szerint az áldozatok száma mára meghaladja a 11 ezret, akiknek többsége civil. Mintegy 2700 embert eltűntként tartanak számon.

Ehhez kapcsolódóan: „Messze túl sok” palesztin áldozatról beszélt az amerikai külügyminiszter

A harcokban eddig 48 izraeli katona esett el, az övezet közelében fekvő településekről pedig körülbelül 250 ezer embert telepítettek ki.

A 2,3 milliós gázai lakosság közel háromnegyede kényszerült lakóhelye elhagyására a Hamász október 7-i, több mint 1400 ember, többségében civil életét követelő merényletsorozatát követően kirobbant háború kezdete óta, de még mindig százezrek tartózkodnak az északi területeken.

Tízezrek kerestek menedéket a területen működő kórházakban, ahol azonban vészesen fogytán vannak az élelmiszer-, ivóvíz- és gyógyszerkészletek.

Izrael többször is rámutatott, hogy a terrorcsoport szándékosan egészségügyi intézmények, iskolák és hasonló létesítmények területén rendezkedik be, hogy élő pajzsként használhassa a polgári lakosságot.

Jeruzsálem erre az al-Sifát is példaként hozta fel, azt állítva, hogy a fegyveresek parancsnoki központot, illetve más katonai infrastruktúrát is a létesítmény alá telepítettek. Ezt a Hamász tagadja.

Izrael szerint a Hamász pajzsként használja a gázai kórházakat
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:59 0:00

Mohamed Zakút, a gázai kórházak igazgatója rámutatott, hogy az al-Sifában körülbelül 650 beteget és súlyos sebesültet lát el az ötszáz fős személyzet, a kórház épületeiben menedéket keresők számát pedig 2500-ra tette.

Szombaton a gázai egészségügyi minisztérium még háromezer orvosról és páciensről, illetve 15-20 ezer belső menekültről tett jelentést.

Egy ENSZ-illetékes kiemelte, hogy a hétvégén sokan elhagyták a kórház területét, a maradók nagy részét viszont csak mentőautóval vagy más, speciális eljárás keretében lehetne elszállítani. Ugyanakkor az sem világos, hova kerülhetnének, miután több kórháznak be kellett zárnia a harcok miatt, a még működő intézmények pedig már most is túlterheltek.

Izrael körülzárta Gázavárost, ötvenezer civil menekült el gyalog

Izraeli katonák az Izrael és a Gázai övezet közötti határkerítés közelében egy hadművelet előtt 2023. november 8-án. Az izraeli hadsereg közölte, hogy csapatai előrenyomultak Gázaváros, a Hamász fő bástyája és a tengerparti enklávé legnagyobb városa belsejébe, míg az iszlamista csoport azt mondta, hogy harcosai súlyos veszteségeket szenvedtek. A Hamászt többek közt az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősíti
1/6 Izraeli katonák az Izrael és a Gázai övezet közötti határkerítés közelében egy hadművelet előtt 2023. november 8-án. Az izraeli hadsereg közölte, hogy csapatai előrenyomultak Gázaváros, a Hamász fő bástyája és a tengerparti enklávé legnagyobb városa belsejébe, míg az iszlamista csoport azt mondta, hogy harcosai súlyos veszteségeket szenvedtek. A Hamászt többek közt az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősíti
Az izraeli csapatok november 8-án közelharcot vívtak Gázában a Hamász fegyvereseivel, és bekerítették a várost. A hadsereg pár órát adott a helyieknek arra, hogy elhagyják a területet, így szerdán mintegy ötvenezer palesztin civil indult el gyalog északról.
Az izraeli csapatok és a Hamász fegyveresei a jelek szerint közelharcot vívtak Gáza városában, miközben szerdán civilek ezrei menekültek délre, hogy elkerüljék, hogy a konfliktus középpontjában rekedjenek
2/6 Az izraeli csapatok és a Hamász fegyveresei a jelek szerint közelharcot vívtak Gáza városában, miközben szerdán civilek ezrei menekültek délre, hogy elkerüljék, hogy a konfliktus középpontjában rekedjenek
Az izraeli csapatok november 8-án közelharcot vívtak Gázában a Hamász fegyvereseivel, és bekerítették a várost. A hadsereg pár órát adott a helyieknek arra, hogy elhagyják a területet, így szerdán mintegy ötvenezer palesztin civil indult el gyalog északról.
Izraeli katona a Gázai övezet északi részén folyó hadműveletek közben, november 8-án.&nbsp;Daniel Hagari ellentengernagy, izraeli katonai szóvivő szerint szerdán mintegy ötvenezer palesztin civil hagyta el az északi területeket az Izrael által meghirdetett négyórás időablak alatt. Azt mondta, azért mentek el, <em>&bdquo;mert megértették, hogy a Hamász elvesztette az irányítást északon&rdquo;</em>
3/6 Izraeli katona a Gázai övezet északi részén folyó hadműveletek közben, november 8-án. Daniel Hagari ellentengernagy, izraeli katonai szóvivő szerint szerdán mintegy ötvenezer palesztin civil hagyta el az északi területeket az Izrael által meghirdetett négyórás időablak alatt. Azt mondta, azért mentek el, „mert megértették, hogy a Hamász elvesztette az irányítást északon”
Az izraeli csapatok november 8-án közelharcot vívtak Gázában a Hamász fegyvereseivel, és bekerítették a várost. A hadsereg pár órát adott a helyieknek arra, hogy elhagyják a területet, így szerdán mintegy ötvenezer palesztin civil indult el gyalog északról.
Az izraeli hadsereg október 27-én lépett be a Gázai övezetbe, miután napokig tartó heves bombázást folytattak válaszul a Hamász október 7-én a határkerítésen keresztül végrehajtott, meglepetésszerű támadására, amely ezernégyszáz ember halálát okozta
4/6 Az izraeli hadsereg október 27-én lépett be a Gázai övezetbe, miután napokig tartó heves bombázást folytattak válaszul a Hamász október 7-én a határkerítésen keresztül végrehajtott, meglepetésszerű támadására, amely ezernégyszáz ember halálát okozta
Az izraeli csapatok november 8-án közelharcot vívtak Gázában a Hamász fegyvereseivel, és bekerítették a várost. A hadsereg pár órát adott a helyieknek arra, hogy elhagyják a területet, így szerdán mintegy ötvenezer palesztin civil indult el gyalog északról.
Az elmúlt hetekben izraeli katonák ezrei vették körül Gáza városát, gyakorlatilag kettévágva a sűrűn lakott tengerparti enklávét, miközben a Hamász-fegyveresek levadászására és likvidálására törekednek
5/6 Az elmúlt hetekben izraeli katonák ezrei vették körül Gáza városát, gyakorlatilag kettévágva a sűrűn lakott tengerparti enklávét, miközben a Hamász-fegyveresek levadászására és likvidálására törekednek
Az izraeli csapatok november 8-án közelharcot vívtak Gázában a Hamász fegyvereseivel, és bekerítették a várost. A hadsereg pár órát adott a helyieknek arra, hogy elhagyják a területet, így szerdán mintegy ötvenezer palesztin civil indult el gyalog északról.
A szerdán közzétett legfrissebb adatok szerint a gázai szárazföldi offenzíva során harmincegy izraeli katona halt meg, és több mint kétszázhatvanan megsebesültek. Palesztin tisztviselők szerint október 7. óta 10.569 embert öltek meg az izraeliek, az áldozatok negyven százaléka gyerek
6/6 A szerdán közzétett legfrissebb adatok szerint a gázai szárazföldi offenzíva során harmincegy izraeli katona halt meg, és több mint kétszázhatvanan megsebesültek. Palesztin tisztviselők szerint október 7. óta 10.569 embert öltek meg az izraeliek, az áldozatok negyven százaléka gyerek
Az izraeli csapatok november 8-án közelharcot vívtak Gázában a Hamász fegyvereseivel, és bekerítették a várost. A hadsereg pár órát adott a helyieknek arra, hogy elhagyják a területet, így szerdán mintegy ötvenezer palesztin civil indult el gyalog északról.
Previous slide
Next slide

A gázai hatóságok tájékoztatása szerint három gyerek és négy másik beteg vesztette életét azóta, hogy az al-Sifa vészhelyzeti generátorai szombaton kifogytak az üzemanyagból, valamint harminchat további ember, köztük több csecsemő életveszélyben van a megfelelő kezelés hiányában.

Az izraeli haderő bejelentette, hogy segíteni fog a legnagyobb gázavárosi kórházban rekedt újszülöttek evakuálásában, de ezzel kapcsolatban hétfőig nem érkeztek újabb hírek.

Ehhez kapcsolódóan: Izrael naponta négyórás taktikai szünetet hirdet a gázai harcokban

Az Egyesült Államok átmeneti tűzszünet elrendelését akarta elérni a humanitárius segélyszállítmányok célba juttatása érdekében, Izrael azonban csak napi négyórás taktikai szünetet hirdetett előző héten a gázai harcokban, így lehetővé téve a civilek délre menekülését a kijelölt folyosókon keresztül.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
This item is part of
XS
SM
MD
LG