Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hónapokat dolgozott közmunkán, de nem is tudott róla


A fotó illusztráció.
A fotó illusztráció.

Meghamisították az aláírását és visszaéltek a személyes adataival annak a férfinak, akiről nemrég derült ki: néhány évvel ezelőtt hónapokon át közmunkásként dolgozott a szülőfalujában. A férfi a törvény szerint nem is dolgozhatott volna közérdekű munkán, mivel Szegeden bejelentett állása volt.

2019 októberében a Csongrád-megyei Újszentivánon újra Putnik Lázár nyerte az önkormányzati választásokat annak ellenére, hogy két hónappal korábban a bíróság jogerősen elítélte választási csalás miatt, de a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el. Így a korábban szerb kamulakosokkal ügyeskedő polgármester csupán pénzbüntetést kapott, majd a tavalyi választáson fölényesen újrázott és lett Újszentiván régi-új első embere.

Csakhogy a település új önkormányzati képviselőket is kapott, akik elhatározták, hogy utánajárnak egy pletykának, amely akkor már éveken át forgott közszájon a községben: Újszentivánon az volt a szóbeszéd, hogy sok közmunkás csak papíron létezik.

Közfoglalkoztatásban részt vevők számának alakulása Újszentivánon. Legalábbis az önkormányzat szerint.
Közfoglalkoztatásban részt vevők számának alakulása Újszentivánon. Legalábbis az önkormányzat szerint.

Szenzitív adattenger az Alföldön

Ott ütköztünk először akadályba, hogy a jegyző közölte, hogy nem ad betekintést a közmunkaprogrammal kapcsolatban, mert szerinte személyes adatokat sértene, ha az önkormányzati képviselők, illetve azok meghatalmazott ügyvédje ezeket az okiratokat megismerné”

-nyilatkozta a Szabad Európának Tenke Anna ügyvéd, akit az önkormányzat néhány tagja bízott meg azzal, hogy derítse ki, mi az igazság a közmunkásokkal kapcsolatban.

Az ügyvédnek sem írásban, sem szóban nem válaszolt a jegyző, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól kért tanácsot. Fél év múlva meg is kapta a határozatot, amiben konkrét válasz nem volt arra nézve, hogy a közmunkások adatai szenzitívek vagy sem. De az ügyvédnek lépnie kellett, méghozzá gyorsan.

„Azt javasoltam, hogy keressenek valakit, aki érintett lehet az ügyben úgy, hogy esetleg visszaéltek az adataival és annak a nevében adjunk be egy kérelmet, mert nyilván azt már nem tudják elutasítani, mert most rugózhatunk ezen, hogy a képviselő jogosult-e betekinteni a közmunkások adataiba vagy sem, csak így rengeteg idő megy el."

-magyarázta lapunknak Tenke Anna, ügyvéd.

Úgy volt közmunkás, hogy közben egy szegedi cégnél dolgozott

Ekkor jött a képbe Rusin Roland, aki Hollandiában él és dolgozik. A férfi édesapja Rusin Csaba azt mesélte a Szabad Európának: arra gyanakodott, hogy olyanok is be lehettek jelentve közmunkára, akik külföldön élnek és dolgoznak, ezért kérte meg a fiát arra, hogy az adóhatóságnál kérje ki az adatait.

„Három olyan bejegyzés szúrt nekünk szemet, amit a fiam nem tudott hova tenni, mert a munkáltatónak csak az adószáma volt a papírra írva, más nem."

-meséli Rusin Csaba, aki azt mondta: ezek után az ügyben már korábban eljáró Tenke Annát fogadták fel ügyvédnek. A jogász első körben az újszentiváni önkormányzatot kérdezte, hogy állt-e Rusin Roland 2014-ben közfoglalkoztatás alatt, és ha igen, akkor az iratokat küldjék el neki. De az újszentiváni jegyző Szentirmay Sára továbbra sem volt közlékeny. Hatvan nap után sem érkezett semmilyen válasz az önkormányzattól. Végül az ügyvéd a NAV-hoz fordult és kiderült: az újszentiváni önkormányzat 2014-ben 5 hónapon keresztül foglalkoztatta Rusin Rolandot közmunkásként. Csakhogy a férfi mindeközben egy szegedi vendéglátóipari cégnél dolgozott. Mármint a valóságban.

A baloldalon Rusin Roland nevének hamisított aláírása szerepel a közmunkás szerződésen. A jobb oldalon alul pedig Rusin Roland saját kezűleg írt szignója.
A baloldalon Rusin Roland nevének hamisított aláírása szerepel a közmunkás szerződésen. A jobb oldalon alul pedig Rusin Roland saját kezűleg írt szignója.

A kamuközmunkás okiratot végül a Magyar Államkincstártól kapta meg az ügyvéd, és állítja, a papíron nem a férfi aláírása szerepel, hanem valaki másé.

„Megtettem a feljelentést, mert egyértelmű, hogy visszaélés történt az ő nevével, aláírásával és adataival”

-nyilatkozta a Szabad Európának Tenke Anna, ügyvéd.

Az ügyben a NAV Bűnügyi Osztálya nyomoz költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Lesz egy kis TB-d, meg kapsz egy kis tüsikét is

Lőrinc Gábor is pereskedik Újszentiván polgármesterével, Putnik Lázárral. A férfi 2015-ben dolgozott közmunkásként.

„Voltak olyan hónapok, amikor csak papíron dolgoztatták közmunkában, a valóságban nem végzett munkát, viszont aláíratták vele, hogy végzett”

-mondta Szabó Bálint a férfi jogi képviselője.

Megkerestük ügyfelét, Lőrinc Gábort is, aki azt mondta a Szabad Európának, hogy a polgármester átverte.

„Két napot dolgoztam, kemény két napot, bementem a harmadik nap reggelén, és akkor mondtam a polgármesternek, hogy én máshol akarok dolgozni. Azt mondja, hát hogy? Hát mondom úgy, hogy el akarok menni, fel akarok mondani. És akkor mondta, hogy ne mondjak fel, mert jól járok, mert lesz egy kis TB-d, meg egy kis tüsikéd. Ennyi volt, és ugye én nem dolgoztam ott három hónapot, csak papíron”

-meséli Lőrinc Gábor, aki azt ugyan nem tudta pontosan megmondani, mi lehetett az a tüsike, amire a polgármester gondolt, de szerinte biztosan nem pénz, mert egy fillért sem kapott.

A falu, ahol több a feljelentés, mint a kocsmák száma

Néhány héttel ezelőtt Putnik Lázár polgármester megelégelte, hogy Lőrinc Gábor nyíltan beszél arról, hogy szellemközmunkás volt, ráadásul ingyen. Ezért a falu apraja-nagyja előtt elmondta, hogy a férfi benzint lopott az önkormányzattól, és ezért rúgta ki. Erre Lőrinc Gábor visszaperelte a polgármestert rágalmazásért.

A polgármester hírlevélben értesítette az újszentivániakat, hogy azért kellett Lőrinc Gábortól megválnia az önkormányzatnak, mert benzint lopott, amit állítólag utána visszavitt. Nyilván Gábor ezt sérelmezi teljes okkal és joggal, hogy ő nem lopott benzint. Meg egyrészt, ha valaki benzint lop, azt nem úgy szokta, hogy azt utána visszaviszi, másrészt meg életszerűtlen is, hogy ha meg ilyen van, akkor nem tesz a polgármester feljelentést”

-mesélte Szabó Bálint ügyvéd.

Úgy tudjuk, Újszentivánon egy másik szellemközmunkás is feljelentést tett, amit később inkább visszavont. De a polgármesternek a választási csalásban segítő egyik férfi is elköltözött a faluból, mert megelégelte Putnik Lázár uralmát. Lőrinc Gábor szerint nem véletlenül, hiszen ő is fel van rá készülve, hogy esetleg megfenyegetik:

„Az élettársam is mondta, hogy majd valami bajunk lesz a feljelentés miatt, de nem keresett még meg senki sem. Se a házunkkal nem történet semmi, sem a jószágainkkal, félünk tőle, hogy valaki lemérgezi az állatainkat, de hát ilyet csak nem csinálnak meg, mert a gyerekek is kint játszanak az udvaron, ha nekik valami bajuk esne, azért meg már tényleg gyilok lenne” - mondja a férfi.

Mi a közmunka?
A közfoglalkoztatás elsősorban azokat juttatja munkához és jövedelemhez, akiknek hosszabb ideje nem találtak már a munkaerőpiacon állást. A közfoglalkoztatás keretében végzett munka olyan tevékenységekre irányul, amely javítja többek között a települések szociális, egészségmegőrzési, nevelési, kulturális, közrendi, közlekedési helyzetét, közösségi tereinek használhatóságát, illetve a települések gazdasági, foglalkoztatási helyzetét. A közmunkával társadalombiztosítási ellátás is jár. A kormány szerint a közmunka segíti az elsődleges munkaerőpiacra történő visszajutást.

Magyarországon átlagosan havonta 80 ezer ember dolgozik a közfoglalkoztatásban. Figyelemreméltó megyénkénti elosztásban nézni az államnak (vagyis az önkormányzatoknak) dolgozók számát.

Csaknem 40 ezer ember dolgozik közmunkásként Borsodban és Szabolcsban
Csaknem 40 ezer ember dolgozik közmunkásként Borsodban és Szabolcsban

A közmunkának politikai vonzata is van, mégpedig egy tanulmány szerint a közmunkások helyzetének kihasználásával a láncszavazás és a szavazatvásárlás is bevett szokás választások idején. De az sem ritka, hogy egy-egy polgármester azzal zsarolja a közmunkásokat, hogy ha nem rá szavaznak, akkor többé nem ad nekik közfoglalkoztatotti státuszt.

Az újszentiváni ügyben kerestük Putnik Lázár polgármestert és Szentirmay Sára jegyzőt is, hogy megtudjuk, szerintük ki írta alá az önkormányzat nevében Rusin Roland közmunkás szerződését, valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogy kinek a zsebébe vándorolt a kamuközmunkás fizetése. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG