Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Fokozódik az elégedetlenség Kínában a zéró-Covid-politika miatt


Tüntetés Pekingben 2022. november 27-én
Tüntetés Pekingben 2022. november 27-én

Évtizedek óta nem látott mértékű tiltakozásokra került sor Kínában az immár évek óta tartó, drákói szigorú járványellenes intézkedések miatt alig egy hónappal azután, hogy Hszi Csin-ping elnök újabb mandátumot szerzett.

A hétvégén több városban, köztük Pekingben és Sanghajban is utcai demonstrációk voltak, a résztvevők különböző jelszavakat skandáltak, és volt példa a rendőrökkel szembeni ellenszegülésre is. Az egyetemi hallgatók különösen aktívak voltak, számos campuson rendeztek tüntetést.

Legtöbben a koronavírus terjedésének feltartóztatását célzó lezárások ellen emelték fel a szavukat, azt sérelmezve, hogy néhány megbetegedés miatt emberek százezrei vagy milliói kerülhetnek egyféle házi őrizetbe akár hónapokra, sokak szerint teljesen feleslegesen.

Egyesek azonban egyenesen a kelet-ázsiai országot immár 73 éve vaskézzel irányító Kínai Kommunista Párt (KKP) leváltását, illetve Hszi Csin-ping távozását követelték. Azt hangoztatták, hogy a rendszer nem teljesíti az ígéreteit, és nem foglalkozik az embereket foglalkoztató problémákkal. Az ehhez hasonló, lázítónak számító megnyilvánulások hosszú börtönbüntetést vonhatnak maguk után.

A hatóságok eddig viszonylag visszafogottan reagáltak. Sanghajban könnygázzal oszlatták a tömeget, többeket őrizetbe vettek, megverték és megbilincselték a BBC tudósítóját, de radikálisabb eszközökhöz nem nyúltak egyelőre.

A brit közszolgálati csatorna tájékoztatása szerint a rendőrök azt mondták az újságírónak, hogy a saját érdekében vették őrizetbe, nehogy elkapja a koronavírust a tömegben.

Hasonló léptékű tiltakozáshullámra nem volt példa az 1989-es demokráciapárti megmozdulások véres elfojtása óta.

Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e folytatása a tüntetéseknek, sokak szerint nagy erőkkel zajlik az internet megtisztítása a demonstrációkról szóló tartalmaktól, illetve valószínűleg folyik a hangadók és szervezők letartóztatása is.

A pekingi kormány megerősítette, hogy a járványellenes intézkedéseknek célzottaknak kell lenniük, hogy a lehető legkisebb zavart okozzák az emberek életében. Ennek a megközelítésnek azonban nyoma sincs a gyakorlatban, helyi pártvezetőket kirúgással és egyéb megtorlással fenyegetnek arra az esetre, ha a fennhatóságuk alatt álló területen járványgóc alakulna ki, így az illetékesek általában a drasztikusabb lehetőségeket választják.

Ehhez kapcsolódóan: Az újabb ötéves ciklusban tovább erősödhet a kínai elnök hatalma

A zéró-Covid-politika okozta nehézségek a jelek szerint nem különösebben aggasztják a kormányt. Idén tavasszal emberek milliói szorultak be a lakásukba Sanghajban, ami élelmiszerhiányt, egészségügyi és gazdasági problémákat eredményezett. Ennek ellenére a város legbefolyásosabb, Hszihez régóta hű vezetőjét októberben a KKP második legfontosabb tisztségére nevezték ki.

A hétvégi tüntetéseken a képzett, városi középosztály számos tagja is jelen volt, márpedig az állampárt pont erre a társadalmi csoportra alapozza azt az íratlan megállapodást 1989 óta, amelynek értelmében a lakosság az életkörülmények javulásáért cserébe elfogadja a tekintélyelvű vezetést, a szabadságjogok hiányát.

Ehhez kapcsolódóan: Kína gazdasága 2,6 százalékkal zsugorodott három hónap alatt a járványellenes korlátozások miatt

Hung Ho-fung, az amerikai Johns Hopkins Egyetem oktatója úgy vélekedett, hogy a gazdaságnak ártó kormányzati intézkedések véget vethetnek ennek a társadalmi szerződésnek.

„Az egész helyzet azt mutatja, hogy a párt és az emberek új egyensúlyt keresnek, és a folyamatban lesz bizonyos instabilitás” – mondta.

Majd hozzátette, hogy az 1989-es diáklázadásokhoz hasonló megmozdulásokhoz éles megosztottságra lenne szükség a legfelsőbb vezetésben, az elnök azonban mára megszabadult minden riválisától, és a saját embereit ültette a fontosabb pozíciókba.

„A pártvezetésben mutatkozó törésvonalak világos jele nélkül arra számítok, hogy nem fognak nagyon sokáig tartani ezek a fajta tiltakozások” – fogalmazott, elképzelhetetlennek nevezve, hogy Hszi esetleg meghátráljon.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG