Közben egyre több tanulmány születik arról, hogy Szenegál sivatagos területei alatt – több száz méter mélyen – hatalmas vízlelőhelyek lehetnek, amelyeket az elmúlt évtizedek csapadéka jól feltöltött, és amelyek nyújthatnának átmeneti megoldást a vízhiányra egy olyan térségben, amelyet várhatóan a legsúlyosabban sújt az éghajlatváltozás. Ez akár át is alakíthatná a régió mezőgazdaságát, ahol jelenleg a megművelt földterületeknek csak három-öt százalékát öntözik. A távoli észak-szenegáli falu, Tata Bathily helyzete viszont jól szemlélteti, mennyire költséges és nehéz lesz ezeket a víztározókat feltárni.
Víz, ami nincs – legalábbis a felszínen, csak lent, valahol mélyen
A szenegáli Matam régióban, ahol a hőmérséklet akár 50 Celsius-fok fölé is emelkedhet, a helyiek a falutól néhány kilométerre lévő kiszáradt folyómederbe ástak gödröket, onnan gyűjtik össze az iszapos vizet, amelyet a gyerekek is megisznak még akkor is, ha rosszul lesznek tőle.
1
Amikor 2010-ben ebben a távoli észak-szenegáli faluban kezdett kifogyni a kút, a kormány fúrt egy másikat, amelyhez egy fényes fém kézi szivattyút és egy táblát helyeztek el a beruházás emlékére. Ma már alig csordogál
2
Az elkeseredett falusiak tavaly ötezer dollárt gyűjtöttek össze egy új kútra, amely viszont nem talált vizet. A gyerekek is csak azért járnak oda, hogy hallják benne a visszhangjukat
3
Kevés a hidrogeológus, aki a felszín alatti vizek felkutatásában jártas lenne, így a helyiek többnyire a vak szerencséjükre hagyatkoznak, hol fúrjanak kutat. Ha szerencséjük van, és találnak vizet, van, hogy négyszáz méter mélyre is le kellene ásniuk érte. Ez egy átlagos helyi kút mélységének tízszeresét jelenti, és húszezer dolláros kiadást
4
A Reuters által felkeresett falvakban a lakosok szerint a növekvő népesség és a kiszámíthatatlan esőzések miatt a készletek kimerültek. A képen elhagyott vizeshordók tarkítják a sivár tájat