Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„A tanáraim mindig azt mondták: Alex, a te anyukád nem szülőnek való”


Galamb Alex a pandémia alatt találta ki, hogy a cigánytelepen közösségi sütést tart a helybeli gyerekeknek. Azóta már több mint ötszáz gyereket tanít a péksütemények elkészítésére

Galamb Alex tizennégy éves korában menekült el otthonról, mert nem bírta a lelki és testi terrort. Édesanyja helyett az állami gondoskodást választotta, végül pék lett belőle, nem is akármilyen. Két évvel ezelőtt költözött vissza a faluba, és a koronavírus első hullámában a cigánytelepen élő gyerekeket tanította sütni. Az ifjú pék kikötése csupán annyi volt: csak az járhat hozzá, aki tanul és részt vesz a digitális oktatásban is. Hernádnémetiben már majdnem kész a tanpéksége is a ma már ötszáz gyereket mentoráló péknek. Interjú.

Tizennégy éves korodban elköltöztél a szülői házból, és önként állami gondozásba mentél Miskolcon. Mi volt ennyire szörnyű a gyerekkorodban?

Igazán az, hogy anyukám állandóan bántalmazott és nem látta el a szülői kötelezettségeit. Nem fürdetett, nem főzött. Édesapám 2005-ben elhunyt, utána anyám mély depresszióba esett. A két nagyobbik testvérem akkor már elköltözött otthonról, csak az öcsém és én maradtunk a szülői házban anyámmal. De nem sokáig bírtam. Emlékszem, hogy az iskolából először soha nem haza mentünk, hanem a Petőfi Sándor Könyvtárba Diósgyőrbe, mert ott télen is mindig meleg volt, és egy kis uzsonnát is kaptunk.

Mi volt az a pont, amikor tizennégy évesen eleged lett a terrorból és a kilátástalanságból, és az állami gondozást választottad a szülői ház helyett?

Anyukám bántalmazott lelkileg, verbálisan és fizikálisan is. Kilencéves koromtól kezdve így ment. Tizennégy éves voltam, amikor tudatosult bennem, hogy ez így nem mehet tovább, betelt a pohár, és azt mondtam neki: most volt elég belőled. Úgymond öntudatra ébredtem és számon kértem, hogy miért csinálja ezt. Apám halála óta akkor már eltelt hét év, szerintem annak elégnek kellett volna lennie, hogy meggyászolja és valahogy kijöjjön a depresszióból. Kamasz lettem, vitatkoztam vele minden áldott nap, és a végén azt mondtam: elegem van.

Fogtam magam, és Hernádnémetiből bementem Miskolcra. Nyolcadikos voltam. Néhány napot az utcán aludtam; végül bementem az iskolaigazgatómhoz, akinek töviről hegyire elmondtam mindent. Kérdezte, hogy mit szeretnék. Mondtam, hogy szeretnék bekerülni szakellátásba, állami gondoskodásba, hívja a gyámügyet, eljött az idő. Megcsináltuk a papírmunkát, mindent. Aznap már nem is mentem haza, éjszaka pedig már szép ágyban aludhattam.

Mire vágytál tizennégy évesen? Mi az, ami kimaradt az életedből édesapád halála óta?

Őszinte vagyok: mindig irigykedtem a „magyar” osztálytársaimra. Arra, hogy az ő szüleik mindig elmentek szülői értekezletre, az anyukák sütivásárra, az apjuk meg közösségi munkát vállalt. Mindig azt mondták nekem a tanáraim: Alex, a te anyukád nem szülőnek való. Ultraciki volt, hogy míg az osztálytársaim állatkertbe mentek, én nem. A többiek kaphattak mikuláscsomagot, én nem, mert anyám soha nem fizette be ezeket, és ez így ment évről évre. Irigy voltam az osztálytársaimra, és ez az irigység egyszer azt mondta bennem: én jobb ember szeretnék lenni, mint az anyám. Jobb életre vágyom, és minden lehetőséget meg fogok ragadni, hogy ez sikerüljön.

Éltem azzal a lehetőséggel, hogy a családomtól elkerüljek a gyermekvédelembe, és éltem azzal is, hogy tanulhassak. Hat évet töltöttem állami gondoskodásban, egyszer sem szöktem meg, nem mentem el soha engedély nélkül sehova. Amikor betöltöttem a tizennyolcadik életévemet, akkor is a nevelők mondták, hogy menjek kicsit kimenőre, mert én már szabad ember vagyok. Hálás vagyok a rendszernek, hogy valamelyest embert faragott belőlem.

Gyerekkorában az anyja helyett az intézetet választotta, most ötszáz gyereket tanít sütni
please wait

No media source currently available

0:00 0:19:38 0:00
Közvetlen elérés

Közben volt édesanyáddal bármilyen kapcsolatod?

Ő próbált keresni, legalábbis ezt hallottam, de én nem akartam tőle semmit. Elegem volt belőle. A csoporttársaimon is azt láttam, hogy amikor hazavitték őket a szüleik a gyermekvárosból a nyomorba, kis idő múlva visszakerültek az államhoz. Láttam, hogy nem halad sehova az életük, ezért úgy gondoltam, hogy a fejlődésemhez a múltat el kell törölni, legalábbis egy ideig.

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy pék akarsz lenni?

2009-ben, amikor egy osztályfőnöki órán Linda néni mindenkit megkérdezett, ki mi akar lenni. Elhangzott, hogy tűzoltó, mentős, autószerelő, kozmetikus. Én voltam az egyedüli, aki azt mondta, hogy pék, erre kinevettek, hogy az lányos szakma. Én meg elmondtam nekik, hogy az a tervem, hogy az ország legjobb pékje legyek. Az tetszett meg benne, hogy különböző nyersanyagokból újat tudunk összehozni.

De a tanulmányi jegyeim alapján akkor pont nem lehettem volna pék, mert tényleg nagyon rossz tanuló voltam. Az iskola utolsó, alja embere voltam. Hiába mentem át kettessel, éreztem azon a kettesen, hogy kegyelemkettes volt, tudás nem nagyon volt mögötte. Képzeld, nyolcadikban megbuktam öt tantárgyból; amikor bekerültem a szakellátásba, az öt tantárgy két tantárgyra ment le. Illetve augusztusig olyan szinten felkészítettek a pedagógusok meg a különböző szakemberek, hogy matekból, biológiából ötösre vizsgáztam. Azt mondták a tanárok, hogy rossz helyre születtem. Ezután kezdtem el a szakmunkásban a pékképzést.

Galamb Alex a pandémia alatt kezdett a közösségi sütésbe, amelybe egyre több gyerek kapcsolódott be
Galamb Alex a pandémia alatt kezdett a közösségi sütésbe, amelybe egyre több gyerek kapcsolódott be

Teltek a hetek, a hónapok, és ötösöket szereztem. Alig vártam, hogy lássam a dagasztógépet, a kelesztőt, tanuljuk a különböző lisztfajtákat meg a termékgyártást. Néhány év múlva én lettem az osztály legjobb tanulója. Elmentem egy szakmai versenyre, amelyen én képviseltem egész Borsod megyét. Negyedik lettem, országos negyedik, majdnem elsírtam magam, olyan jó érzés volt. Fél évvel előbb megkaptam a bizonyítványomat, mint a többiek, és mehettem dolgozni, ami nagy szó volt. Emlékszem, hogy mindenem a pénz volt, pénzéhes voltam, mert venni akartam magamnak dolgokat, amiket korábban soha nem kaphattam meg.

Néhány évvel ezelőtt visszamentél oda, ahonnan elmenekültél. Miért?

2019-ben kiköltöztem a gyermekvárosból Hernádnémetibe, visszatértem a poklok poklába, legalábbis akkor azt gondoltam. Volt egy minimális pénzem, kivettem egy albérletet, és elkezdtem dolgozni a miskolci Kisgergely Cukrászdában. Hernádnémetiben voltak a rokonok, illetve itt volt olcsón albérlet. Csak 25 ezer havonta, igaz, nincs a házban víz meg semmi, de figyelj, nem vagyok én annyira nagy király, hogy ne menjek le a kútra vízért meg hogy ne a gázon melegítsem a vizet. Leadtam a színvonalból, de hosszú távon legalább lehet félretenni. Nemrég érettségiztem le, cukrásztechnikusnak fogok tanulni, jövőre pedig főiskolára szeretnék menni.

Édesanyád hogy fogadott, amikor hazamentél a faluba?

Az furcsa volt. Nem szóltunk egymáshoz egy hétig. Utána átmentem hozzá. Magától bocsánatot kért. Most meg már jóban vagyunk. Büszke rám.

Amikor beütött a koronavírus, akkor kezdtél el a cigánytelepen élő gyerekekkel sütni. Ma már több száz gyerek van az általad indított Sütni jó! kampányban. Hogy indult a kezdeményezés?

A koronavírus első hulláma az egész országot megrengette, beleértve engem is. Ezt úgy értem, hogy nem kellett mennem a Kisgergelybe dolgozni. Megállt az élet, se iskola nem volt, se óvoda. Én meg nagyon szeretek sütni, és mondtam az unokatesómnak, Robikának, hogy süssünk banánlevelet. Nézte a tésztafolyamatokat, hogy kell megcsinálnia tölteléket, és láttam rajta, hogy érdekli. Végül a közösségi médiába felrakott egy képet. Másnap péksüteményeket gyártottunk újra, esett az eső, és amikor befejeztük, kimentünk az utcára. Sok gyerek kérdezgetett minket, hogy lehet hozzám jelentkezni sütni, mert látták a Facebookon.

A cigánytelepről indult kezdeményezés ragadós, Alex ma már ötszáz gyereket tanít pékmesterségre több településen
A cigánytelepről indult kezdeményezés ragadós, Alex ma már ötszáz gyereket tanít pékmesterségre több településen

Képzeld el, teltek-múltak a napok, úgy cseppentek be a cigány gyerekek a konyhámba. Amikor már összegyűltünk tizenöten, akkor mondtam, hogy miért ne hozhatnék létre az országban egy olyan kezdeményezést, ahol sütni jó? Ez volt az első lépés. Utána túlgondoltam, hogy az jöhet sütni hozzám, aki részt vesz a digitális oktatásban, illetve aki bejár az iskolába meg akinek a szülei is engedélyt adnak a sütéshez. Aztán ennek az egésznek valahogy híre ment az országban, és utaltak nekem kétszázezer forintot. Elgondolkodtam, hogy elszaladjak, elbújjak, magamra költsem, vagy csináljuk azt, amire megesküdtem. Utána fogalmazódott meg bennem, hogy a Sütni jó! kampánynak az a célja, hogy a pékutánpótlás legyen meg, a cukrászutánpótlás, mert ez segít kitörni a szegénységből.

Mit gondolsz, miért csatlakoztak hozzád a gyerekek a sütésben?

Mert unták magukat a koronavírus alatt. Én is láttam, hogy összevissza mennek, fociznak az utcán, ami jó bizonyos ideig, de hosszú távon nem biztos. Magam köré vonzottam őket. Megpróbáltam nekik elmondani, hogy mi a tervem, ami beválhat. Egyszer viccből mondtam nekik, holnap hajnali ötre legyetek itt. A családok már hozták őket fél ötre hozzám sütni. Akkor esett le valójában, hogy a gyerekek ezt szívvel-lélekkel szeretnék csinálni. Kikötöttem azt, hogy nem járhatnak ide, ha nem járnak suliba, nem teljesítenek a tudásukhoz képest a legjobban. Képzeld el, hogy tavaly félévkor mindenki megbukott valamiből, most meg azért év végén valahogy mindenki átment. Volt egy olyan gyerek, aki két hónapig könyörgött, hogy Alex bácsi, hadd járjak már sütni hozzád! Mondtam, hogy nem járhatsz, mert nem szoktál tanulni. Képzeld, bement iskolába, újra elkezdte a tanulmányait.

Összesen hány településen vagy jelen a Sütni jó! projekttel?

Több mint ötszáz gyereket érint. Vannak olyan települések, ahova visszajárok, vannak olyanok, amelyek csak egyszeriek. Most már elég sok gyereket érint, akiknek mindig azt mondom: velem csak egy-két órát vannak, utána haza kell menni a családhoz. Ami a családban történik, abba nem szólhatok bele, nem is akarok beleszólni. Azt látom most, hogy egyre több gyerek jön a Sütni jó! projektbe, de nem is sütünk mindig. Van, amikor csak egy jót beszélgetünk vagy kimegyünk a játszótérre.

Hernádnémetiben közösségi sütödét tervezek nyitni, ami felszerelt, mondhatnám egy kis pékség. A pékséghez már csak a víz és az ipari áram bekötése hiányzik. Időközben nagyvállalatok is mellém álltak ebben a projektben, és azt érzem, hogy bíznak bennem és a projektben, és ez nagy büszkeség számomra.

XS
SM
MD
LG