Gázában több mint kilencven ember meghalt a helyi hatóságok szerint, amikor Izrael célba vette a Hamász katonai vezetőjét
Egy palesztin nő egy sérült gyermeket visz Hán Júniszban a kórházba a több mint hetven áldozatot követelő izraeli légicsapás után, 2024. július 13-án
A Hamász katonai vezetője, Mohammed Deif ellen hajtottak végre légicsapást szombaton Gázában – közölte egy biztonsági tisztviselő, valamint az izraeli hadsereg rádiója. A támadásban az övezet egészségügyi minisztériuma szerint legkevesebb kilencven palesztint öltek meg.
Egyelőre nem világos, hogy Deif életben van-e – tette hozzá a biztonsági tiszt. A hadsereg rádiója szerint Deif az Izrael által kijelölt al-Mavaszi humanitárius övezet egyik épületében bujkált, Hán Júnisztól nyugatra.
Deif volt az egyik kitervelője a Hamász október 7-i Izrael elleni támadásának, amely elindította a gázai háborút. Hét izraeli merényletkísérletet élt túl, a legutóbbit 2021-ben. Évtizedek óta vezeti Izrael körözési listáját.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább kilencven palesztin meghalt a légicsapásban, és 289-en megsérültek.
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter különleges megbeszéléseket tartott a „gázai fejlemények” fényében – közölte a hivatala. Egyelőre nem látható, hogy a légicsapás milyen hatással lesz a Dohában és Kairóban folyó tűzszüneti tárgyalásokra.
A Hamász médiairodája szerint legalább száz halott és sebesült van, köztük a Polgári Sürgősségi Szolgálat tagjai. Az izraeli hadsereg vizsgálja a jelentést.
A Hamász egyik magas rangú tisztviselője nem erősítette meg, hogy Deif tényleg ott volt-e, ahol az izraeliek gondolták, ésképtelenségnek nevezte az izraeli vádakat.
„A mártírok mindegyike civil. Ami történt, az az amerikai támogatás és a világ hallgatása mellett folyó népirtó háború súlyos eszkalációja” – mondta Abu Zuhri a Reutersnek, hozzátéve: a légicsapás is mutatja, hogy Izrael nem érdekelt a tűzszüneti megállapodásban.
A Reuters felvételein látható, amint a mentők füst- és porfelhőben száguldanak a légicsapással sújtott környék irányába. A palesztin menekültek, köztük nők és gyerekek pánikszerűen próbálnak minél távolabb kerülni a helyszíntől, többen a holmijukkal a kezükben.
Szemtanúk szerint a támadás meglepetésszerű volt, a környéken ugyanis nyugalom honolt, majd több rakétát is kilőttek. A mentők közül is többen megsebesültek – közölték.
„Mindannyian meghaltak, az egész családom meghalt. (…) Hol vannak a fivéreim? Mind elmentek, mind elmentek. Nem maradt senkim – mondta könnyek között egy nő, aki nem árulta el a nevét. – A gyermekeinket darabokra szaggatták, darabokra. Szégyelljék magukat” – tette hozzá.
Esővízzel kevert tápszer anyatej helyett: egyre súlyosabb az éhezés a Gázai övezetben
1/8Egy rákbeteg és alultáplált palesztin kislány, a hán júniszi Nasszer kórházban várja, hogy a Gázai övezeten kívülre szállítsák kezelsére. A felvétel 2024. június 24-én készült.
Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF szerint minden harmadik gyermek akut alultápláltságban szenved a Gázai övezetben
A Gázai övezet lakosai az alultápláltság legszélsőségesebb formájával küzdenek a tavaly indított izraeli offenzíva óta. Gyümölcshöz, zöldséghez, húshoz nem jutnak, javarészt gabonaféléken élnek. A krízis különösen súlyosan érinti a kisgyermekeket, akik már anyatejet sem nagyon kapnak.
2/8Jótékonysági konyha Hán Júniszban 2024. június 19-én. A gázai éhínség a háború következménye. A Hamász október 7-i, Izrael elleni támadására válaszul adott izraeli offenzíva eddig 37 ezer palesztin életét követelte, és elpusztította a gázai mezőgazdasági területek nagy részét
A Gázai övezet lakosai az alultápláltság legszélsőségesebb formájával küzdenek a tavaly indított izraeli offenzíva óta. Gyümölcshöz, zöldséghez, húshoz nem jutnak, javarészt gabonaféléken élnek. A krízis különösen súlyosan érinti a kisgyermekeket, akik már anyatejet sem nagyon kapnak.
3/8A háború első napjaiban Izrael teljes blokádot rendelt el a Gázai övezet ellen. Később engedélyezte a humanitárius szállítmányok bejutását, de a nemzetközi szervezetek szerint még mindig nem elégséges a szállítmányozási rendszer. Problémás a hozzáférés a tiszta vízhez, a területen nehéz vizet találni ivásra, főzésre és mosakodásra. Van, hogy a helyiek kénytelenek esővízzel keverni a gyermektápszert, ami hasmenéshez, fertőzésekhez vezethet
A Gázai övezet lakosai az alultápláltság legszélsőségesebb formájával küzdenek a tavaly indított izraeli offenzíva óta. Gyümölcshöz, zöldséghez, húshoz nem jutnak, javarészt gabonaféléken élnek. A krízis különösen súlyosan érinti a kisgyermekeket, akik már anyatejet sem nagyon kapnak.
4/8A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze múlt hónapban más állítólagos bűncselekmények mellett azzal vádolta Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnököt és Joáv Galant védelmi minisztert, hogy a civilek éheztetését is a hadviselés módszereként alkalmazzák
A Gázai övezet lakosai az alultápláltság legszélsőségesebb formájával küzdenek a tavaly indított izraeli offenzíva óta. Gyümölcshöz, zöldséghez, húshoz nem jutnak, javarészt gabonaféléken élnek. A krízis különösen súlyosan érinti a kisgyermekeket, akik már anyatejet sem nagyon kapnak.
5/8Egy palesztin anya beteg gyermekével a Hán Júnisz-i kórházban 2024. június 24-én. Netanjáhú, aki felháborítónak nevezte a nemzetközi vádat, azt mondta, hogy Izrael a nemzetközi joggal teljes összhangban harcol, és számos intézkedést tesz annak érdekében, hogy a segélyek eljussanak a rászorulókhoz
A Gázai övezet lakosai az alultápláltság legszélsőségesebb formájával küzdenek a tavaly indított izraeli offenzíva óta. Gyümölcshöz, zöldséghez, húshoz nem jutnak, javarészt gabonaféléken élnek. A krízis különösen súlyosan érinti a kisgyermekeket, akik már anyatejet sem nagyon kapnak.
6/8Egy alultáplált palesztin kislány édesanyja mutatja gyermeke korábbi képét a Nemzetközi Orvosi Szolgálat kórházban, a Gázai övezet déli részén fekvő Deir al-Balahban 2024. június 22-én. Izrael azzal vádolta a Hamászt, hogy ellopja a segélyeket, amit a Hamász határozottan tagad. Izrael szerint a Gázán belüli elosztási problémák a nemzetközi ügynökségek hibája
A Gázai övezet lakosai az alultápláltság legszélsőségesebb formájával küzdenek a tavaly indított izraeli offenzíva óta. Gyümölcshöz, zöldséghez, húshoz nem jutnak, javarészt gabonaféléken élnek. A krízis különösen súlyosan érinti a kisgyermekeket, akik már anyatejet sem nagyon kapnak.
7/8A Nemzetközi Orvosi Szolgálat 2008 óta van jelen a Gázai övezetben, ahol két kórházat is működtet, a déli részén lévő létesítményüket azonban biztonsági aggályok miatt nemrég át kellett költöztetniük. Még ha a gyermekek túl is élik, a táplálkozási szakértők szerint az élelmiszerhiány a korai években tartós károkat okozhat. A gyermek agya életük első két évében fejlődik a leggyorsabban. Még ha nem is halnak éhen vagy nem halnak meg betegségben legyengült immunrendszerük miatt, fejlődésük visszamaradhat
A Gázai övezet lakosai az alultápláltság legszélsőségesebb formájával küzdenek a tavaly indított izraeli offenzíva óta. Gyümölcshöz, zöldséghez, húshoz nem jutnak, javarészt gabonaféléken élnek. A krízis különösen súlyosan érinti a kisgyermekeket, akik már anyatejet sem nagyon kapnak.
8/8Az UNICEF május végi felmérése szerint a területen tízből kilenc, hat hónapos és kétéves kor közötti gyermek él súlyos gyermekélelmezési szegénységben. Ez azt jelenti, hogy napi két vagy annál kevesebb élelmiszercsoportból táplálkoznak, például csak gabonát vagy tejet, és olyan is előfordul, hogy egész nap semmit
A Gázai övezet lakosai az alultápláltság legszélsőségesebb formájával küzdenek a tavaly indított izraeli offenzíva óta. Gyümölcshöz, zöldséghez, húshoz nem jutnak, javarészt gabonaféléken élnek. A krízis különösen súlyosan érinti a kisgyermekeket, akik már anyatejet sem nagyon kapnak.
Previous slide
Next slide
A Hamász ranglétráján harminc éven át töretlenül egyre feljebb emelkedő Deif építette ki a csoport alagúthálózatát és fejlesztette ki bombakészítési szakértelmét. Több tucat, öngyilkos merényletekben megölt izraeli haláláért tartják felelősnek.
A Hamász vezetése alatt álló fegyveresek 1200 embert gyilkoltak meg és több mint 250 túszt ejtettek október 7-én Izrael déli részén az izraeli adatok szerint.
Izrael megtorló katonai akciója eddig több mint 38 ezer palesztint ölt meg – közölték a gázai egészségügyi hatóságok.