Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Görögországban betiltják a kémszoftverek árusítását


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Az athéni kormány bejelentette, hogy hamarosan megtiltják az ilyen célú programok forgalmazását, miután nemrég kiderült, hogy több mint harminc politikust, újságírót és üzletembert hallgatott le a titkosszolgálat.

A Dokumento című hetilap vasárnap tette közzé azon személyek listáját, akiknek a görög hírszerzés a Predator kémszoftvert telepítette a mobiltelefonjára. A célpontok között volt Antonisz Szamarasz volt miniszterelnök, több jelenlegi kormánytag, illetve Vangelisz Marinakisz hajózási vállalkozó is.

Az újság két meg nem nevezett illetékesre hivatkozott, akik állítólag részt vettek a megfigyelésben a kormány képviseletében.

Ehhez kapcsolódik: Februárban érkezik a Pegasus kémszoftver alkalmazását vizsgáló EP-bizottság

A kormány szóvivője alaptalannak minősítette az erről szóló jelentéseket. Kijelentette, hogy az állam nem vásárolt és nem is használt semmilyen kémszoftvert, valamint hozzátette, hogy a bíróság ki fogja vizsgálni az ügyet.

Emellett arról is beszámolt, hogy hamarosan törvényjavaslatot nyújtanak be az ilyen típusú programok árusításának betiltása érdekében. „Nem engedjük, hogy árnyékban maradjanak a görög társadalmat mérgező ügyek” – fogalmazott.

Az újabb botrány kirobbanását megelőzte, hogy Nikosz Andrulakisz, az ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) elnöke július végén panaszt nyújtott be a görög legfelsőbb bíróságon azt állítva, hogy a Predator nevű kémszoftverrel megpróbálták feltörni a telefonját.

A konzervatív kormány hangsúlyozta, hogy teljes mértékben törvényes lehallgatás történt, amelyet az ügyészség is jóváhagyott.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG