Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Gryllus Dániel: Már nem mi visszük a hátunkon a világot


Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas zenész, a Kaláka együttes egyik alapító tagja
Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas zenész, a Kaláka együttes egyik alapító tagja

A kétszeres Kossuth-díjas zenész azt mondja: azért nem mennek el már jó ideje pártrendezvényekre, mert akkor a fél ország úgy érezné, hogy hozzájuk nem szólnak. Vannak olyan művészek, akiket azért cikiznek, mert az egyik párt eseményein énekelnek, másokat meg azért, mert a másikén. Onnantól kezdve pedig leszakíthatják őket a zenei életről, és a karrierjük is kettétörhet.

A Kaláka jövőre 55 éves.

Igen, ezen néha én is elcsodálkozom. De József Attila, Arany János, Weöres Sándor és Kányádi Sándor elég stabil. Nem fog ki rajuk az idő.

Azért mégiscsak változott a világ. Olvassák, hallgatják még őket és a Kalákát?

Ahhoz, hogy az ember ugyanolyan maradjon, folyton változni kell. Ahogy egy kínai mondás tartja: csak a változás állandó. Ha valakinek ugyanazt szeretném elénekelni, mint ötven évvel ezelőtt, azt valóban másképp kell csinálni. De ez ösztönösen jön, és megoldjuk.

Korábban azt mondta: a Kaláka egy műfaj, nem stílus. „Mégis fölismerhető valamiről. Ahogy kezeljük, ahogy beépülnek a különböző stíluselemek, a népzenék, a jazzes vagy könnyűzenei elemek, esetleg egy sanzon.”

Ezek énekelt versek. Hisz annak idején a Helikon hegyén a múzsák a verseket csak úgy szavalva el sem tudták képzelni. Régen a vers kizárólag ének formájában szólalt meg, így volt ez sok ezer éven át. Kányádi Sándor bácsi egyszer azt mondta: Gutenberg a könyvbe száműzte a verseket. A néma olvasás nagyjából 150 éve létezik, pedig a versek tényleg hangban nyilvánulnak meg igazán, a tempójuk és a ritmusuk is ebben a formában jön ki.

Egy vers olvasása közben belülről hallja a hozzá illő dallamot vagy zenei motívumot?

Már Szent Ágoston is azt mondta, hogy a dallamokat fentről küldik. Az eszembe jut kifejezés is azt sugallja például, hogy az a valami elindult valahonnan, és eljutott az én eszemig. Lehet, hogy egy csomó dallam most is itt kering körülöttünk, csak épp egyikünk se hallja, mert nem vagyunk ráhangolódva. De ha ez megtörténik, és működik az antennánk, egyszer csak hallani kezdjük ezeket a motívumokat. Ha most adna nekem egy verset, pár perc múlva el tudnám énekelni. Nyilván még nem igazi Kaláka-hangzás lenne, hiszen annak érnie kell, és lesznek különféle variációk is, de a dallam egy idő után szépen kialakulna.

Az egyik nagy kedvencem a Rózsa, rózsa, rengeteg. A szövege és a zenéje azonnal megragadott.

Érdekes, amit mond, mert ahhoz a dalhoz nekem is különös emlékeim fűződnek. Azt a Weöres Sándor-verset ugyanis azonnal tudtam kívülről. Még különösebb, hogy egy szaunában voltam, és a dallama egyszer csak, minden előzmény nélkül, hirtelen beugrott. Méghozzá rövidebben, mint ahogy magát a dalt el lehet énekelni. Nem tudom megmagyarázni. Gyorsan telefonáltam a portára, hogy küldjenek papírt és ceruzát, azonnal le is írtam a kottáját. Ez Kékestetőn történt, mivel gyerekkorom óta asztmás vagyok, ezért sokat voltam ott szanatóriumban. A teljesség felé című kötet verseinek megzenésítése is ott készült még a nyolcvanas években. Nagyon inspiráló környezet.

Bőrönd Ödönről nincs ilyen története? Csak mert az a másik nagy kedvencem.

Arról a versről a költő, Tamkó Sirató Károly jut eszembe. Ő mesélte, hogy egyszer Hévízen volt, és a masszőr eltörte a lábán a kisujját. Ment haza busszal, de a sérülése miatt nem tudott rendesen járni. Ezért leült a kofferjére, és mivel az orvosát Berend Edének hívták, így adta magát Bőrönd Ödön és a körönd.

Ezek felnőtteknek szóló versek, mégis inkább a gyerekek imádják, kívülről fújják mindet.

Ez igaz, erre számtalan példát lehetne mondani. A Tengerecki Pál sem gyerekvers volt eredetileg, hiszen a honvágy a témája. A Családi kör vagy a Bóbita Weöres Sándortól – ezeket a verseket szintén imádják a gyerekek. Kányádi Sanyi bácsi mindig József Attilát szavalt nekik: „A semmi ágán ül szívem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szeliden / s nézik, nézik a csillagok.” Azt mondta, mire ezt felfogják, már tudják is kívülről. Hiszen ők ugyanúgy értik a verset, sőt még le is tudják rajzolni.

Hallgatnak a gyerekek Kalákát Spotifyon vagy TikTokon?

Igen, persze, és a koncertjeinken is ugyanúgy ott vannak. Érdekes, hogy amikor elkezdtük, eszünkbe nem jutott gyerekeknek játszani. Akkoriban A cinege cipője vagy a Tengerecki Pál ugyanúgy a repertoárunk része volt, amit a saját generációnknak adtunk elő. A gyerekműsorok csak később jöttek, pedig ezek a dalok abszolút generációtól függetlenek, mindenkinek szólnak.

Sokan kritizálják a mai zenei oktatást. Azt mondják, a gyerekek nem ismerik a verseket és a népdalokat, nem tudnak kottát olvasni, az énekórát pedig amolyan szükséges rossznak tekintik.

Ha elmegyünk Buenos Airesbe, az ottani cserkész gyerekek három órán keresztül tudnak magyar népdalokat énekelni. Ez Magyarországon valóban nem biztos, hogy így lenne. Pedig az iskolákban régen is heti egy vagy két énekóra volt, csak az erre szakosodott általános iskolákban volt intenzív zenei oktatás. Én személyesen nagyon sokat köszönhetek a Kodály nevelési koncepciónak, amit aztán tanítványai alakítottak módszerré. Mázlim volt, hogy a Lorántffy Zsuzsanna zenei általános iskolába járhattam. Ott mindennap volt énekóra, hetente kétszer kórus, kötelező hangszeres oktatás, az iskolának volt zenekara, és néptáncot is tanultunk. A Kaláka minden tagja oda járt. Ahogy a magyar zenei élet kiemelkedő alakjai Sebestyén Mártától Sipos Misiig vagy Vajda Jánosig, nagyon sokan ilyen iskolában tanultak. A zenének az oktatásban valóban sokkal nagyobb lehetne a szerepe, mint az egyszerű éneklés, hiszen az egész lelkületet meghatározza. De a mi dalainkat inkább irodalomtanárok használják.

Azt mondja, nem mennek el már jó ideje pártrendezvényekre, mert akkor a fél ország úgy érezné, hogy hozzájuk nem szólnak. (Gryllus Dániel és az interjú készítője, Lampé Ágnes)
Azt mondja, nem mennek el már jó ideje pártrendezvényekre, mert akkor a fél ország úgy érezné, hogy hozzájuk nem szólnak. (Gryllus Dániel és az interjú készítője, Lampé Ágnes)

Akár tananyag is lehetne.

Régebben tiltakoztam ez ellen. Egy versnek ugyanis mindig az olvasója teremti meg a saját asszociációs közegét. Ha mi elénekeljük, akkor valamilyen szempontból értelmezzük a verset. De utólag beláttam, hogy ez mégiscsak jó ötlet. Sokaktól tudom, hogy miattunk szerették meg valamelyik Arany János- vagy Weöres Sándor-verset. Még olyan is volt, aki azt mondta, ha nem énekelnénk, nem is ismerné ezt vagy azt a költőt.

Weöres Sándor nélkül pedig a Kalákát is kevesebben ismernék?

Ez abszolút elképzelhető. Annak idején még feleségem, Kőváry Katalin hívta meg Weöres Sándort a Vízivárosi Pinceklubba, Sanyi bácsi pedig mondott is mindjárt rólunk egy nagy elismerést. Kérdeztük ugyanis, hogy milyen volt az előadás, mire azt válaszolta: olyan, mint a lónyerítés. Ezt először nem tudtuk hova tenni, de aztán kiderült, hogy óriási dicséret volt a részéről. Merthogy a ló nem tud rosszul nyeríteni. Akkor már beindult a zenekar, még felsorolni is nehéz, hogy az évek során ki mindenkivel léptünk színpadra. Varga Vilmos nagyváradi színésszel együtt még 1981-ben, a legvadabb Ceaușescu-időkben is eljutottunk Erdélybe a magyarokhoz, huszonnégy koncertünk volt Székelyföldön. Ekkor még egy nagy tömb volt a magyar közönség. Talán ott eszméltünk rá: nincs olyan, hogy ők meg mi, mert ők is mi vagyunk.

A nyelv a kapocs?

Persze, abszolút. Ezért mondta Kányádi Sándor bácsi, hogy hazánk az anyanyelv. Tréfásan úgy fogalmazott: sok helyen jártam a világban, és azt tapasztaltam, hogy az emberek jobbára magyarul beszélnek. Huszonkét-huszonhárom évvel ezelőtt Párizsban muzsikáltunk, Lackfi Jani is ott volt, ismeri jól a francia lelkületet. Megkértem, hogy olvasson fel Villon-balladákat francia nyelven, amiket mi magyarul éneklünk. Majd elkezdett történeteket mesélni magyar költőkről: Aranyról, József Attiláról, a hátterükről, életükről. Mi meg rájöttünk, mekkora kaland ez így. Úgy mutatjuk be az irodalmat, identitást, magyar kultúrát, hogy van benne történelem is, miközben mi zenei tálcát teszünk a versek alá.

2015-ben azt nyilatkozta a Népszavának, hogy a Kaláka együttes sikertörténet, a fesztiváljuk még ennyi év elteltével is egyedinek számít. Mindig is figyelembe vették az emberi tényezőket, „pénzen és politikán soha nem marakodtak”. Ez azóta is így van?

Sajnos minden túlpolitizált. Márpedig ezzel a helyzettel, akár egy-egy mondattal is vissza lehet élni. Ha Ceaușescu idején azt mondta valaki, hogy lehullottak a levelek, de majd egyszer tavasz lesz, még egy ilyen mondatba is azonnal politikai üzenetet lehetett beleérezni. Az igaz, hogy a rendszerváltáskor minden meghívásnak eleget tettünk, mindenhova elmentünk, ahova hívtak minket: legyen az MDF, SZDSZ, mindegy volt. Aztán ebből az lett, hogy azt, aki részt vett egy politikai rendezvényen, az újságírók elkezdték cikizni azzal, hogy ő már csak a fél országé. De ugyanez történt azokkal a zenészekkel, akik beálltak a politika mögé. Tőlünk is sokan kérdezték, miért nem megyünk el már jó ideje pártrendezvényekre. Nos, azért, hogy senki ne érezze azt, hogy hozzá nem szólunk.

Mert akkor úgy érezné a fél ország, hogy hozzájuk nem szólnak?

Igen, ma ez így működik. Vannak olyan művészek, akiket azért cikiznek, mert az egyik párt eseményein énekelnek, másokat meg azért, mert a másikén. Onnantól kezdve pedig le vannak szakítva a zenei életről, és a karrierjük is kettétörhet. Valamiért sokkal nagyobb hangsúlyt kap, ki mellett álltak ki, és nem az, hogy mit és hogyan énekelnek. Ez az egész életművüket akár visszamenőleg is megváltoztathatja.

A Heti Jégbüfé című műsorban Tóth Vera arról beszélt, hogy a húgától, Tóth Gabi énekesnőtől „nem érezték hitelesnek az emberek, hogy esetleg valamilyen pártnak valamilyen hitvallását képviselje, tőle nem fogadják ezt el”, miközben „aki olyan, mint Bródy vagy Koncz, ott rendben van ez, mert ott az a brandnek az egyik része”, Azaz Koncz Zsuzsa vagy Bródy János politikai megnyilvánulásai természetesek, attól még a mai napig tömegek mennek a koncertjeikre.

De ők mindig is más helyzetben voltak, mint mi. Politizáltak, kezdettől fogva magukra vállalták ezt a szerepet. De én nem szeretnék a napi politikában részt venni.

Miért?

Mert akkor azt mondják, odatartozik a Kaláka vagy azok a költők, akiknek a verseit énekeljük. Számunkra viszont az általunk előadott költeményekben képviselt eszmék a fontosak, mi azok mentén szeretnénk irányt mutatni a világban.

A Petőfi Zenei Tanács esetében is hasonlók hangzottak el a résztvevők felé, a szervezet ugyanis a Demeter Szilárd által vezetett Petőfi Kulturális Ügynökség kezdeményezésére jött létre. Pedig a hivatalosan megfogalmazott céljuk az, hogy „jobbá tegyék a magyar popkultúrát”.

Both Miki, Ferenczi Gyuri, Sziámi – mindannyian neves, profi művészek. Ez nem olyan testület, aminek a tagjait politikai alapon választották.

Ha megkeresnék, ön is vállalna a szervezetben a tagságot?

Eddig nem vállaltam. Én már sok mindenben benne voltam, főleg kiadóként. Több mint 260 kiadványom volt eddig. A mai napig nagy igény és kereslet van ránk.

2015-ban azt is mondta, hogy nincs olyan művészeti ág, amely mecénás nélkül működhetne. „A művészet a világon mindenütt rá van szorulva a támogatásra.”

Ez így van, még Michelangelo sem tudott volna Gyula pápa nélkül meglenni, ahogy a színház sem tudta soha kitermelni a költségeit. Most József Attila, Kányádi Sándor vagy Arany János verseiből iskolai esteket, koncerteket szeretnénk szervezni, remélem, sikerül támogatókat találnunk.

Ezt kell tenniük a művészeknek, színházaknak a működésükért?

Igen, pályázniuk kell, vagy az üzleti szférában kell támogatókat találniuk. A mi határon túli betlehemes koncertünket is két nagy magyar cég karolta fel még sok évvel ezelőtt.

Sokan hiába pályáznak, akár épp politikai nézeteik miatt nem kapnak forrást. Az Átrium is bezár.

Sajnos nem látom át az Átrium helyzetét. A Kaláka Fesztivált a kezdetektől fogva, mindig is támogatásból tudtuk csak megvalósítani, és eddig minden kulturális kormányzat melléállt. Először 1980-ban a diósgyőri várban rendeztük meg. Olyan nagy visszhangja lett, hogy a világ minden tájáról, még Új-Zélandról is jelentkeztek, hogy akár ingyen is fellépnek. A nyolcvanas-kilencvenes években fantasztikus nevek tudtak eljönni, Magyarország akkoriban érdekes és különleges helynek számított. Ma már Nyugat-Európa része, egy sztár itt is pont ugyanazt a gázsit kéri, mint a világon bárhol.

Pont ezért nem mindegy, ki kap támogatást, és ki nem. Még az évtizedek óta működő és közismert Kalákának is szüksége van rá.

Valóban így van. Mi is kaptunk támogatást a Petőfi ügynökségtől, a Kulturális Minisztériumtól és néhány nagy cégtől is. Csak így lehet túlélni. Ha olyan jegyárak lennének, amitől rentábilis lehet a fesztivál, nagyon kevesen tudnák megengedni maguknak.

Amúgy mennyire követi a híreket, a napi közéleti eseményeket?

Sok minden elszalad mellettem. De a háború eseményeit nyilván látom, ami borzasztó. Az például megtalált, hogy leváltották az ukrán hadügyminisztert vagy hogy lezuhant Prigozsin gépe. Közben kárpátaljai testvéreinkről hallom, már azt mondják róluk, hogy ők magyarul beszélő ukránok. Ha már a híreket kérdezte: azt sem tudjuk, hogy az információk vagy a frontról érkező felvételek mennyire hitelesek. Ha Bahmutnál látunk egy bakancsot a földön, honnan lehet tudni, tényleg az történt-e, amit azzal kapcsolatban mondanak? Ráadásul ebben a sajtónak is hatalmas felelőssége van. Én már láttam trükkfelvételen Putyint Radnóti-verset mondani tökéletes szájmozgással. Amúgy tavasszal Tel-Avivban az ottani magyaroknak játszottunk, miközben a városban egyfolytában tüntettek, és azt kiabálták, hogy „demokrácia, demokrácia”, az legalább tényleg megtörtént, fel is vettem a telefonommal.

Itthon is vannak tüntetések, kiment mostanában valamelyikre?

Nem nagyon. Egyetemista koromban voltam utoljára. A tüntetés az állampolgárok joga és eszköze, bár gyakran nem sokat változtat a helyzeten, nem lehet vele sok mindent elérni.

Akkor mivel lehet?

Tüntetéssel.

De ha nincs értelme?

Nálunk a tüntetésnek nincs olyan hagyománya, mint mondjuk Párizsban. Lehet, hogy a demokráciával jár együtt, hisz a Kádár-rendszerben nem volt ilyesmi.

A tanárok régóta tüntetnek, megmozdulásokat tartanak az iskolarendszer és anyagi helyzetük javítása miatt.

A tanárkérdést nagyon összetettnek érzem, egyáltalán nem csak arról szól, hogy kevés a fizetés. Emlékszem, a hatvanas évek közepén, amikor én jártam gimnáziumba, már akkor azt mondták, hogy akit nem vesznek fel az egyetemre természettudományi karra, az majd megy a tanárképzőre. Mindenképp másodvonalbeli megítélésük volt, lejtmenetbe kerültek, miközben száz évvel ezelőtt a tanár rendkívül megbecsült és fontos pozíciónak számított, és óriási tisztelet övezte őket.

Miért ne becsülnék meg őket ma is?

Ma is megérdemlik a megbecsülést, hiszen az ő kezükben van az ország jövője.

Miért nem vállalja fel ezt a témát?

Az életünkben rengeteg olyan téma van, amivel foglalkoznunk kell. Ilyen a klímaválság vagy akár a harmadik világ problémája. Én sok rászorulót támogatok, és úgy érzem, a munkámmal sok örömet szerzek az embereknek. Ez az én vállalásom.

A lánya, Dorka nagyon sokszor kiáll különböző közügyekért, és el is mondja a véleményét.

Imádom a lányomat, de ezekről a témákról vele kell beszélni. Nagyon tehetséges és sikeres, nagyon büszke vagyok rá.

Dorka azt mondta: bizonyos ügyekkel foglalkozni kell, és itt nem feltétlenül politikai, hanem társadalmi és civil témákról van szó.

Nagyon helyes, ő valóban a szívén visel egyes ügyeket. De ő már egy új generáció, egy új korszak gyermeke. Mindig is utazhatott, rég mások a szokások és a gondolkodás. Dorka szabad, felnőtt ember, mindenben támogatom, még ha nem is mindenben értünk egyet. Mi már megvívtuk a magunk forradalmát, már nem mi visszük a hátunkon a világot.

  • 16x9 Image

    Lampé Ágnes

    Lampé Ágnes több mint másfél évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját a 168 Óránál kezdte, dolgozott a Médiapiacnak, a 24.hu-nak, több tanulmányt írt a Médiakutató számára. Éveken át vezette a Klubrádió több politikai és közéleti műsorát. Dolgozott az ATV és a Spirit FM politikai és közéleti műsoraiban. A Komlósi Oktatási Stúdió és ELTE Médiatanszékének tanára.

XS
SM
MD
LG