Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Ez most arról szól, hogy megtanulsz nélküle élni”


Több ezer keresztet festettek a földre az első cseh COVID-19 beteg halálának első évfordulójára, Prágában, 2021. március 29-én

Elfelejtettük a rítusainkat, eltávolodtunk a természettől, felgyorsult az életünk, mindez szerepet játszik abban, hogy nehezebben dolgozzuk fel a veszteségeinket. A világjárvány kellős közepén vagyunk, miközben a halál, a gyász még mindig tabutéma – mondja a gyászterapeuta.

Késő délután értük el Révész Renáta Liliána gyászterapeutát, pszichológust, ahogy befejezte az egyik terápiás beszélgetést, gyakorlatilag azonnal kezdtük az interjút.

Hány beszélgetésen van ma túl?

Négyen.

Fáradtnak tűnik.

Az vagyok. A járvány miatt én is online tartom a terápiát, ez a szokásosnál is nagyobb figyelmet követel meg, emiatt sokkal kimerítőbb.

Hatékony lehet egyáltalán online egy ilyen beszélgetés?

Persze. Nyilván nem a legideálisabb helyzet, de egy idő után valóban el lehet vonatkoztatni attól, hogy képernyőn keresztül, mikrofonon, kamerán át kommunikálunk. Nekem azért nehezebb a személyes találkozásnál, mert a monitor leszűkíti a képet, pedig minden gesztus, mimika, testtartás sok pluszinformációt ad arról, milyen állapotban van az, aki segítséget kér tőlem.

Többen kérnek segítséget a járvány megjelenése óta?

Sokkal többen.

Milyen hosszúak a beszélgetések? Mi történik az első alkalommal, hogy kezdik el a közös munkát?

Ezek vezetett beszélgetések, általában egy-másfél órásak. Amikor felnőtt kér segítséget az első alkalommal általában az érzéseiről kérdezem, nem annyira arról, hogy pontosan mi és hogyan történt, hanem arról, hogyan van most ő, hogyan érez a veszteséggel kapcsolatban. Meg kell értetnem vele, hogy ha elkezdjük a közös munkát, akkor az róla, az élőről, a gyászolóról szól, nem pedig arról, akit elvesztett, nem a halottról. A gyász azt jelenti, hogy megtanul nélküle élni.

Meddig tart a terápia?

Ez változó, de általában hónapokig, és különböző állomásai vannak. Az első időszak a legnehezebb, sokszor krízis és trauma együtt jellemzi. Egy szerettünk elvesztése sokkoló. A gyászoló sokszor bűntudatot, haragot, dühöt, kiszolgáltatottságot érez. Lelkiismeret-furdalása van egy cselekedet, egy mondat miatt, vagy épp azért, mert nem tett meg, nem mondott ki bizonyos dolgokat. Haragszik az orvosokra, mert nem mentették meg az életét annak, akit szeret. Dühös a halottra, mert úgy érzi, hogy becsapta, magára hagyta. Hogy tehette!? Sokkos állapotban van a veszteség miatt. Én abban segítek neki, hogy megértse, ezek az érzések természetesek. Szabad haragot, dühöt, csalódottságot éreznie, szabad sírni. A lehető legrosszabb tanács, amit egy gyászolónak adhatunk az az, hogy ne sírjon.

Ez kőkemény másfél év három higgadt mondatban összefoglalva.

Ahogy telik az idő, ezek az érzések hullámokban vissza-vissza térnek, de már egyre kisebb amplitúdóval, míg végül elsimulnak az indulatok. A gyásznak van egy íve. Ha sikerült feldolgozni a veszteséget, akkor az, aki segítséget kért, hónapok múltán el tudja mondani, hogy a férje megbetegedett, egy ideig otthon ápolta, de egyre romlott az állapota, egy idő után kórházba került, de nem lehetett segíteni rajta, és meghalt. Ez kőkemény másfél év három higgadt mondatban összefoglalva.

Van feldolgozhatatlan veszteség?

Mindenből fel lehet állni. Egy gyermek halála után is fel lehet állni. Nagyon nehéz, igen, de sikerülhet. Azt kell megérteni, hogy ehhez idő kell, ezt nem lehet siettetni. Régen tudtuk, hogy ezt hogy kell, de elfelejtettük a rítusainkat, eltávolodtunk a természettől. A városiasodás, a felgyorsult életünk, mindez szerepet játszik abban, hogy nehezebben dolgozzuk fel a veszteségeinket. A halál, a gyász még mindig tabutéma. Nem beszélünk róla, gyorsan túl akarunk lenni rajta. Előfordult, hogy valaki már a szerette elvesztése után egy vagy két nappal felkeresett, „nem szabad összeroppannom”, ezt mondta. Nincs semmi, ami azonnal feldolgozhatóvá tenné a gyászt, ez mindenképpen egy folyamat.

És olyan is van, akinek hosszabb idő kell, mert a gyászmunka során megreked egy szinten, például nem múlik el a harag, a lelkiismeret-furdalás. Ha évek múltán sem múlik el, akkor azon tovább kell dolgozni. Azt szoktam mondani, hogy olyan ez, mint egy mély seb vagy egy törés. Idő kell, hogy begyógyuljon. Egy idő után eláll a vérzés, elkezd hegesedni, aztán begyógyul. Lehet, hogy megmarad a nyoma, lehet, hogy néha sajog, de összeforr.

Befolyásolja a gyászt az, hogyan halt meg, idős, vagy fiatal volt az, akit elvesztettünk?

Ha hosszas leépülés előzi meg a halált, az valamelyest felkészít a gyászra. Az állapotromlás látványa segít elfogadni azt, hogy valakin már nem lehet segíteni. Most, a Covid-járvány alatt nagyon gyorsan halnak meg emberek, ráadásul tilos a látogatás a kórházakban, a halál így nagyobb traumát okozhat. Az életkornál szerintem fontosabb az érzelmi kötődés. Ha az erős, akkor éppen olyan fájdalmas egy 96 éves szülő elvesztése, mint egy gyermeké.

Gyermekkel is dolgozik, nagyobb közösségekbe, iskolába is hívták már.

A gyerekeknél általában a körülöttük élő felnőttekkel, a róluk gondoskodókkal kezdem a beszélgetést. Tudnom kell, ők hogy gyászolnak, hogy dolgozzák fel a veszteséget. Meseterapeuta is vagyok, az egészen kicsikkel sok mesén, játékon keresztül segítjük a megértést. Nagyon hálásak, hogy valaki beszél velük arról, mi történt, mi az elmúlás. Sok felnőtt még mindig azt hiszi, hogy azzal tesz jót a gyermeknek, ha hallgat, ha „megkíméli” őt ezektől a beszélgetésektől, de ez nem igaz.

Egy kisgyermeknek is el lehet magyarázni, mit jelent a halál.

Egy kisgyermeknek is el lehet magyarázni, mit jelent a halál. A nagyobbakkal az érzéseiken keresztül beszéljük át a történteket, hiszen nem ismeretlenek azok az érzelmek, amelyeket a gyász során átélnek. Ezek a beszélgetések egy idő után nem feltétlenül szomorúak, hiszen közös emlékeket, történeteket idéznek fel, így dolgozzák fel a veszteséget.

A gyerekekkel való foglalkozások során érzékelem egyébként leginkább a járvány hatását, mert a felnőttekkel sem ideális az online terápia, a gyerekekkel, pláne a kisebbekkel viszont nagyon nehéz. Nem lehet őket online 45 percen keresztül lekötni. Kellene a mozgás, a játék.

Nagyobb közösségeknek, egy osztálynak, egy iskolának vagy akár egy városnak, egy országnak is szüksége van a gyászmunkára. Segíthetnek ebben az állami megemlékezések, a „központilag szervezett” gyász?

Igen, a megemlékezés nagyon fontos gesztus, az együttérzés jólesik a gyászolóknak. Nem mindegy azonban a narratíva, annak érzékenynek, egységesnek kell lennie. Nem lehet tízmillió értelmezése a történteknek. Nagyon fontos a szervezés is. Ezt nem lehet ad hoc módon, hirtelen ötlettől vezérelve megtartani. Elő kell készíteni, időt kell hagyni az embereknek a felkészülésre.

Hogyan küzdenek meg a Covid-osztályokon dolgozó orvosok, a nővérek a pszichés nyomással, azzal hogy ilyen mennyiségben szembesülnek a halállal?

Ehhez sokkal több segítséget kellene kapniuk. Létezik terápia a kiégés megelőzésére, de ezek az emberek olyan menetben vannak, olyan nyomás van rajtuk, hogy nincs idejük, energiájuk a saját mentális karbantartásukra. Ez nagyon nagy baj, mert ez egyenes út a pályaelhagyás, vagy az egészségkárosodás felé. Minden kórházi osztályra kellene mentálhigiénés szakember járvány nélkül is, és nemcsak a betegek, hanem a gyógyítók támogatására.

Révész Renáta Liliána az ELTE-n végzett pszichológia és kulturális antropológia szakokon, majd gyásztanácsadó képzést végzett. Gyermekdramatista, meseterapeuta, családterápiákat is vezet. Több mint 20 éve foglalkozik gyászolók segítésével, 7 évig dolgozott a Tábitha gyermekhospice házban, ahol gyerekeknek és családjaiknak segített. Rendszeresen tart előadásokat, szakmai workshopokat. Készül a könyve, melyben a gyász segítésének módszereiről ír majd.
Révész Renáta Liliána az ELTE-n végzett pszichológia és kulturális antropológia szakokon, majd gyásztanácsadó képzést végzett. Gyermekdramatista, meseterapeuta, családterápiákat is vezet. Több mint 20 éve foglalkozik gyászolók segítésével, 7 évig dolgozott a Tábitha gyermekhospice házban, ahol gyerekeknek és családjaiknak segített. Rendszeresen tart előadásokat, szakmai workshopokat. Készül a könyve, melyben a gyász segítésének módszereiről ír majd.

Mi jelent kikapcsolódást egy ilyen „négybeszélgetős” nap után?

Sajnos, a járvány nagyon leszűkítette ezeket a lehetőségeket, és ez nemcsak rám, hanem a pácienseimre is érvényes. A mozgás a gyászmunkát is segíti, amikor valaki krízisben van, előfordul, hogy rá kell szólnom, hogy mozogni kell. Bármit, amire képesnek érzi magát, csak mozgás legyen. Nekem is egy fontos levezető, regeneráló az úszás, de ez most a korlátozások miatt nem lehetséges. A színház a másik nagy szenvedélyem, de most erre is csak online van mód, és annyit ülök a képernyő előtt, hogy az előadásoknak ez a formája most nem mindig tud lekötni. A járvány kirobbanása óta, a karácsony körüli két hetet leszámítva, folyamatosan dolgozom, mégis, azon kapom magam néha, hogy az online szakmai beszélgetések is kikapcsolnak, annyi az új, fontos tapasztalat.

XS
SM
MD
LG