Az ukrán KGB-archívum egyik aktájából megdöbbentő kép rajzolódik ki: rongyrázó gazdagság és megdöbbentő büntetés, amelyet egy állítólag nyerészkedő kijevi gyümölcskereskedőre szabtak ki.
A hatvanas évek elején a Nyikita Hruscsov vezette szovjet kormány átfogó hadjáratot indított a feketepiac ellen. A feketekereskedőket példátlan buzgalommal tartóztatták le.
Eduard Andriuscsenko történész 2021-ben az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) 2021-es kijevi archívumában talált egy dossziét, amely részletesen leírja egy állítólagos feketéző kereskedő letartóztatását és kivégzését.
1944 és 1954 között Jakov Sejnkin szállítmányozóként dolgozott. Rendszeresen utazott kijevi otthonából Nyugat-Ukrajnába almaszállítmányért. A KGB-akták szerint útközben is vásárolt magának almát – egyszerre körülbelül kilenc tonnát. Sejnkin állítólag illegálisan értékesítette a gyümölcsöt kijevi üzletekben. A nyereséget nyilvánvalóan megosztotta az üzletvezetőkkel.
Később kiterjesztette a tevékenységét, miután nagykereskedelmi raktárfelügyelői állást kapott. Ott állítólag feketepiaci hálózatot hozott létre, amelybe vezetők, eladók, boltosok és teherautó-sofőrök tartoztak. A KGB szerint a számlák manipulálásával a Szovjetunióban ritkaságnak számító banánt és ananászt loptak. A lopott gyümölcsöt aztán a rendszerben részt vevők továbbértékesítették.
1961 elejére Sejnkin 1 200 000 rubelre becsült vagyont halmozott fel, ami hivatalos árfolyamon számolva körülbelül háromszázezer dollárnak felel meg. A raktáros diszkréten kezelte hatalmas vagyonát. Félretette a pénzt – nagyrészt aranyba fektette, öregkorára készülve.
Abram Perszion, egy jó kapcsolatokkal rendelkező unokatestvér segítségével Sejnkin diverzifikálta vagyonát, ékszert és drága szőrméket vásárolt.
Sejnkin leghivalkodóbb vétele egy gyémántokkal kirakott aranybross volt. A KGB jelentése szerint 125 000 rubelt fizetett a dísztárgyért – ami egy átlagos szovjet munkás tizenhárom évnyi fizetésének felel meg.
1960-ban Sejnkin láthatóan ideges lett a lakásában szó szerint halmozódó kincsek miatt.
Ékszer- és aranycsomagokat kezdett szétosztani rokonoknak és barátoknak, hogy rejtsék el, köztük unokatestvérének, Perszionnak.
Sejnkin joggal volt nyugtalan. 1960 februárjában letartóztatták több tucat emberrel együtt, akik állítólag kapcsolatban álltak a feketepiaci gyümölcsüzlettel. Amikor a letartóztatások a szovjet sajtó címlapjára kerültek, Sejnkin aranyának őrzői egyre idegesebbek lettek.
Mivel a KGB nyomozása folyamatban volt a kijevi gyümölcshálózat ellen, Sejnkin kincseinek őrzői különböző módokon próbáltak elhatárolódni a rájuk bízott aranytól és ékszerektől. Perszion elment Sejnkin lányának és férjének, Moszesz Gitelmannak otthonába, és gyermekük kiságyába dobta az aranyat tartalmazó dobozokat, majd a házaspár tiltakozására fittyet hányva kisétált a lakásból. A pánikba esett férj és feleség ezután megpróbálta Jakov Sejnkin felesége sírjába rejteni az aranyat.
1962 tavaszán és nyarán letartóztatták Persziont, Gitelmant és többeket, akik állítólag megőrzésre megkapták Sejnkin kincseit. Összesen közel kétezer darab, 12 kilogrammot kitevő aranyérmét, valamint hatszáz gramm ékszert, szőrméket és egyéb értéktárgyakat foglaltak le az ügyben érintett személyektől.
1962 decemberében 35, a vád szerint az illegális gyümölcskereskedelemben részt vevő személy ült a vádlottak padján. Sejnkint eredetileg tizenöt év börtönre és három év belső száműzetésre ítélték.
De a gyümölcskereskedő rosszul időzített. Mivel Hruscsov igyekezett példát statuálni az övéhez hasonló ügyekkel, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa közbelépett, és kinyilvánította, hogy a bíróságnak „lehetősége van” halálra ítélni Sejnkinéket.
1963 áprilisában újabb pert tartottak, amely szigorúbb ítéleteket hozott. Perszion tizenkét év börtönt kapott, Gitelman nyolcat, Sejnkint pedig halálra ítélték.
Nem sokkal az ítélethirdetés után a Vecsirnij Kijev (Esti Kijev) című szovjet szócső „söpredék” szalagcím alatt diadalmas propagandacikket írt az ügyről.
„Újabb piszkos foltot töröltek le városunk ragyogó arcáról (…) Amikor a kosz megjelenik az edényen, a háziasszony gondosan letisztítja. A szovjet emberek kíméletlenül lekaparják a legkisebb szennyeződés nyomát is.”
Az újság nem említette a Hruscsov beavatkozása nyomán kiszabott szélsőséges ítéleteket (és azt sem tudni, hogy mennyire játszott rá a II. világháború során a lakosság egyes rétegeiben tapasztalt antiszemitizmusra).
Sejnkin fellebbezett a büntetés ellen, de a beadványt 1963. május 22-én elutasították. Nem sokkal később agyonlőtték.