Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Népszava: 14 év alatt egy ellenzéki gyermekvédelmi javaslat sem jutott el szavazásig a parlamentben


Kormánypárti képviselők a parlament plenáris ülésén 2023. december 12-én
Kormánypárti képviselők a parlament plenáris ülésén 2023. december 12-én

Szűken értelmezve 57 gyermekvédelmi javaslatot nyújtott be az ellenzék 2010 óta, ezekből viszont eddig egy sem jutott el a parlamenti szavazásig – gyűjtötte össze a Népszava. Igaz, ezek közül tízet még nem tárgyaltak az illetékes bizottságok.

Kifejezetten gyermekvédelemmel vagy pedofil bűncselekmények ügyében 2010 óta harminc határozati és 27 törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az ellenzék 2010 óta – írja a Népszava.

A lap szerint szűken értelmezték a témát. Ha az oktatást érintő javaslatokat vagy mondjuk a gyermekotthonok dolgozóinak béremelésére vonatkozó ötleteket és egyéb, gyermekneveléssel összefüggő javaslatokat is beleszámolták volna, több száz fölött lehetne a számuk.

Mindenesetre a gyűjtésükben szereplő javaslatok közül eddig egy sem jutott el addig, hogy a parlamentben szavazzanak róluk. Ezek közül ugyanis 47-et már azelőtt leszavaztak, mielőtt eljuthattak volna az Országgyűlésig, a maradék tízet pedig még nem is tárgyalták eddig az illetékes bizottságok.

Ehhez kapcsolódóan: Árnyékkormánytól a limitált pornóig, avagy a pártok a gyermekvédelemről

Például Szabó Tímea képviselő 2017-ben nyújtott be egy több pontot tartalmazó módosítási javaslatot a gyermekvédelmi törvény módosításáról. Ebben többek között visszaállította volna a tankötelezettségi korhatárt 16-ról 18-ra, megtiltotta volna a különböző családformák megkülönböztetését, jobban támogatta volna a kisgyerekeseket, a gyermekjogi képviselőket pedig kötelezte volna arra, hogy a gondozási helyén keressék fel a gyermeket. Utóbbinál az volt az érvelés, hogy így jobban kiszűrhető lenne a családon belüli erőszak vagy elhanyagolás.

A képviselők egyetértettek több ponttal a javaslatot előzetesen tárgyaló Népjóléti Bizottságban, de a kormánypárti Kovács Sándor kifogásolta „azt a fajta liberális gondolkodást, ahol a családok sokszínűségének, a férfi és a nő közötti kapcsolatnak és a család definíciójának a megváltoztatása, illetve a túlzott alanyi jogon való ellátás biztosítása lenne a cél”.

Hiába kérte Szabó, hogy az ellenzők vegyék ki vagy módosítsák azokat a részeket, amelyek szerintük nem támogathatók, ami támogatható, „arról viszont beszéljünk, és azt módosítsuk azért, hogy előrelépjünk a gyermekvédelem területén”, nem így történt, inkább az egészet leszavazták.

A DK többek között 2021-ben például olyan javaslatot nyújtott be, amely bűncselekménnyé minősítette volna a kiskorúak és fiatalkorúak elleni szexuális bűncselekmény feljelentésének elmulasztását akkor is, ha erről valaki például gyóntatás során szerez tudomást. Egyebek mellett például a Magyar Püspöki Konferenciát is felkérte volna egy egyházon belüli átfogó vizsgálatra.

A Jobbik 2021-ben javasolta hiába, hogy uszító, gyűlöletkeltő politikai lejárató reklámok ne lehessenek leadhatók gyerekműsorok alatt. További példák a cikkben, arról pedig alább olvashat, hogy a szakemberek milyen aktuális, főbb módosítási irányokat javasolnak a témában.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG