„Ha isten is úgy akarja, felnőnek, és nem fognak emlékezni a rémálomra, amiben most élünk” – Mi lesz az ukrán árvákkal?
A Szabad Európa Facebook-oldalának kommentelői közül is sokan próbálják relativizálni az ukrajnai háború rémtetteit. A héten első kézből igyekeztünk információhoz jutni a helyszínről tudósító ausztrál fotóstól; helyi szerkesztőségünk ellátogatott egy óvóhelyre, ahova az árvákat menekítették a háború elől, és megmutattuk, milyennek látta az életet egy kilencedikes tanuló az ostromlott Mariupolban.
Magyarországon a kormányközeli médiumok sok esetben az orosz háborús propagandát visszhangozták, ami hatott a közvélemény jelentős részére – erről bárki meggyőződhet, aki beleolvas a közösségi médiában megjelenő kommentekbe. A helyszínről tudósító független ausztrál fotóst, Warren Richardsont kérdeztük a háborúról.
Csaknem hatezer árvát evakuáltak az ukrajnai háborús övezetből. Ezeket a gyerekeket az ukrán törvények szerint a háború alatt nem lehet örökbe fogadni. A Szabad Európa helyi szerkesztőségének munkatársai ellátogattak az egyik óvóhelyre, ahova a kimenekített gyerekek kerültek.
Alona Zahreba kilencedikes tanuló videónaplót vezetett arról, milyen volt az élet az ostromlott ukrán kikötővárosban. Elmesélte, hogyan gyűjtöttek havat, amikor elzárták a vizet, és megmutatta a közeli robbanások füstjét. A Szabad Európa helyi szerkesztőségének azt is elmondta, hogyan menekült el családjával.
Egy fotós, aki Mariupol szovjet korabeli vas- és acélműveit dokumentálta, képeivel betekintést nyújtott az ukrán Azov zászlóalj és az orosz erők közötti végső leszámolás helyszínéül szolgáló mariupoli gyárba.
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték. Képeivel emlékezünk rá.
Az Ukrajnában megölt fotóriporter, Makszim Levin megrázó öröksége
1/20Makszim Levin ukrán fotós egy macskát cipel az Oroszország által támogatott szakadárok területe mentén futó demarkációs vonal közelében a Donyecki régióban 2022. január 25-én
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
2/20Az ukrán ellenzéki pártok aktivistái csapnak össze a rohamrendőrökkel 2013. október 2-án, amikor megpróbáltak bejutni a kijevi polgármesteri hivatalba a polgármester-választás elhalasztása ellen tiltakozó tüntetésen
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
3/20Ukrán rohamrendőrök keresnek fedezéket az Európa-párti tüntetők által dobott Molotov-koktélok elől egy kijevi tüntetésen 2014. január 19-én. Közel százezer ukrán tiltakozott a kormányellenes tüntetések leállítását célzó átfogó törvények ellen. 2013 novemberében tüntetések törtek ki Kijevben, miután az ukrán kormány felfüggesztette az Európai Unióval kötendő társulási megállapodás aláírását, és úgy döntött, hogy ehelyett szorosabb gazdasági kapcsolatokra törekszik Oroszországgal
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
4/20Egy férfi ukrán zászlóval, miközben a háttérben füst száll fel a rendőrség és az Európa-párti tüntetők közötti összecsapások során Kijevben 2014. január 22-én
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
5/20Kormányellenes tüntetők gyülekeznek a Függetlenség terén (a Majdan téren) Kijev központjában 2014. február 19-én a kora reggeli órákban. Február 22-én a tüntetések miatt Viktor Janukovics akkori elnök elmenekült a fővárosból
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
6/20Kormányellenes tüntetők vezetnek el egy rohamrendőrt a kijevi Függetlenség teréről 2014. február 20-án
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
7/20Oroszország-párti tüntetők vesznek részt egy tüntetésen a krími Jevpatoriában 2014. március 5-én. Oroszország még abban a hónapban elfoglalta a Krím félszigetet a krími támaszpontokról és Oroszországból átvezényelt katonákkal
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
8/20Egy oroszbarát tüntető rohamrendőr pajzsot tart egy ellenőrző pontnál, miközben égő gumiabroncsokból füst száll fel az ukrajnai Szlovjanszkban 2014. április 13-án. 2014-ben az orosz hadsereg elkezdte támogatni a szakadár erőket, amelyek végül az ukrán kormánycsapatokkal vívott harcok után elfoglalták Ukrajna Donyeci és Luhanszki régiójának egy részét
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
9/20Ukrán katonák nézik egy páncélozott személyszállító jármű tetejéről, ahogy egy ukrán katonai repülőgép átrepül felettük a kelet-ukrajnai Kramatorszkban 2014. április 16-án
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
10/20Bányászok viszik a Donyeck melletti Szkocsinszkij bányában történt robbanás egyik áldozatának holttestét 2014. április 11-én. Hét ember meghalt, amikor a kelet-ukrajnai város közelében lévő szénbányában berobbant a szivárgó gáz
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
11/20Ukrán tüzérek lőnek az oroszbarát szakadárokra Pervomajszk közelében, a Luhanszki régióban 2014. augusztus 2-án
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
12/20Az akkor még a fegyveres erőktől független önkéntes Ajdar zászlóalj fegyveresei pihenő közben a kelet-ukrajnai Luhanszk városához közeli Szcsasztja faluban 2014. szeptember 22-én. Pár héttel korábban az Amnesty International háborús bűnökkel vádolta meg őket
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
13/20Szavazás az elnökválasztáson a Donyeci régióban lévő Dobropillja falu egyik szavazóhelyiségében 2014. május 25-én
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
14/20Az Oroszország által támogatott szakadárok egyik áldozatának hozzátartozója egy mariupoli temetőben 2015. január 27-én
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
15/20Egy nő virágot ad egy ukrán katonának a függetlenség napi ünnepségeken Avdijivkában 2015. augusztus 24-én
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
16/20Egy pap megáldja a süteményeket az ortodox húsvét alkalmából az ukrán csapatok luhanszki frontállásán 2017. április 16-án
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
17/20Az ukrajnai Zsitomir régióban található Mahdin lakói állataikkal együtt egy másik faluba költöznek 2020. április 18-án, miután otthonuk leégett az erdőtüzekben. A tüzek hetekig tomboltak, és végigsöpörtek a csernobili atomerőmű melletti zárt zóna egyes részein
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
18/20Ukrán katonák elfoglalják állásaikat a Vaszilkiv katonai légi bázison február 27-én, napokkal azután, hogy Oroszország megindította az ország elleni invázióját
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
19/20A március 2-i orosz ágyúzás során megrongálódott épületek Borogyanka településen
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
20/20Egy férfi cipeli a kutyáját a Kijev melletti Irpinyben március 9-én
A fotóriporteri munka ereje abban rejlik, ha a történet mesélője képes megörökíteni az elröppenő, de maradandó hatású pillanatokat. Ez viszont veszélyes is lehet, különösen háborús időkben. Makszim Levin ukrán fotóriporter és dokumentumfilmes Ukrajna orosz megszállásáról tudósított, amikor megölték.
Previous slide
Next slide
Az ukrajnai háború mellett itthon még mindig sokakat érdekelt, mi vezethetett a Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelméhez. Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE docense arról beszélt a Szelfiben, hogy nem annak a húszezer szavazatszámlálónak kell megoldania a közoktatás kérdését, aki most szembesült az aluliskolázottság mértékével, ez állami feladat, de ezeket az energiákat lehetne arra fordítani, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra.
Kvízünkben pedig azzal foglalkoztunk, milyen államkasszát vesz át saját magától a regnáló kormánypárt a választások után. „Egyre jobban nézünk, talán sohasem néztünk ki olyan jól, mint ma este” – közölte Orbán Viktor a választások utáni győzelmi beszédében. Vajon az államkassza is ilyen jól néz ki? Mi a helyzet az infláció, az államháztartási hiány és az államadósság terén?
Kvíz: Üres államkasszával megyünk előre, nem hátra?