Az ukrán főváros egyik bárjában hétfő este egy stand-up show házigazdája lényegretörő bevezetőt mond: „Mi vicceket mesélünk, ti pedig nevettek. Ennyi.”
Egy ideig az emberekkel és söröspoharakkal teli teremben ez tényleg ilyen egyszerűnek tűnik – egészen addig, amíg az egyik komikus el nem süt egy viccet oroszul.
„Nem hiszem, hogy vicces oroszul előadni, amikor a fiaink mindennap és minden éjjel meghalnak a fronton” – mondja egy negyvenes éveiben járó férfi, aki civil aktivistaként mutatkozik be.
A humorista arca elsápad, egy hátul ülő fiatal nő feláll, és megpróbál segíteni neki.
„Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy milyen nyelven beszél” – mondja, hozzátéve, hogy belarusz gyökerei ellenére oroszról ukránra váltott.
Mivel a humorista nem tudja viccesre fordítani a helyzetet, félbeszakítja műsorát, és távozik, zavarban hagyva a közönséget.
„Ez egy stand-up show, úgyhogy ebbe ne menjünk bele” – mondja a házigazda, Dmitro Zaharcsenko komikus, és egy másik fellépőt hív a színpadra.
A műsor folytatódik, de a varázslat megtört – a zavar behozta Oroszország provokálatlan háborúját a város főutcáján, a Hrescsatyikon található bárba, ahol az emberek igyekeznek normális életet élni, miközben a frontvonalakon keleten és délen harcok dúlnak, és naponta emberek halnak meg közel hat hónappal Oroszország február 24-i inváziója után.
Ez a küzdelem számtalanszor játszódik le Kijevben minden nyári napon.
„Bármihez hozzá lehet szokni” – mondja egy középkorú férfi, aki a Dnyeper folyó egyik szigetének strandján ül Kijev központja közelében, miközben egy nő mellette megcsókolja a kisfiát, és a vízhez sétál úszni, éppen akkor, amikor megszólal a légvédelmi sziréna – mint a fővárosban szinte mindennap. A kisfiú mosolyogva építi tovább a homokvárat.
A város szívében, a Majdan néven ismert tértől felfelé egy templom mellett, amely a tüntetők kórházaként szolgált a 2013–14-es felkelés idején, családok fotózkodnak a koromfekete orosz tankok és a kiállított katonai felszerelések között – ezek a még mindig zajló háború relikviái.
A sérült járművek az úgynevezett kijevi csata trófeái, azé a hadműveleté, amelynek során az orosz erők nem tudták bevenni a fővárost.
Ezután visszavonultak, döbbent, gyászoló túlélőket és atrocitások nyomait hagyva maguk után a Kijevtől északra, keletre és nyugatra fekvő, általuk elfoglalt, elpusztított városokban és településeken.
Legyőzhetetlen nyár?
A fővárost magát is célba vették, és többször bombák, rakéták és gránátok találták el, miközben sok ember elmenekült vagy az utcák alatti metróállomásokon húzta meg magát. Kijevnek azonban nem lett osztályrésze az, amit Észak-Ukrajna átélt, és sokan, akik elmentek, a folyamatos kockázatok ellenére visszatértek.
A Donbászban zajló heves harcok és a délen fenyegető új harcok hátterében a viszonylag biztonságos Kijev lakói egy újfajta normalitást fedeznek fel a háború közepette.
A nyár tetőfokán a Dnyeper partján lévő homokos strandok tele vannak napozó, fürdőző és szórakozó emberekkel; a kereskedők cseresznyét, barackot és görögdinnyét árulnak; az éttermek, kávézók és kocsmák ismét nyüzsgő életnek adnak otthont.
Az este 11 órai kijárási tilalom miatt a város éjszaka kísértetiesen csendes lehet. Nappal azonban a Függetlenség tere – a Majdan – körüli utcák majdnem olyan zsúfoltak az autóktól, mint a február 24-i invázió előtt, amikor a háború Kelet-Ukrajna Donbászként ismert részeire korlátozódott.
A hatóságok szerint most mintegy hárommillió kijevi él a fővárosban, amelynek lakossága az invázió előtt 3,6 millió volt. Ezenfelül mintegy százezer belső menekült érkezett a fővárosba az ország más régióiból.
Legtöbbjük nyugodtan veszi a gyakori légvédelmi szirénázást. A polgármester, Vitalij Klicsko szerint azonban ez nem csak háttérzaj, és a műemlékek körül magasodó homokzsákok, a metróállomásokon felállított ellenőrző pontok és az állandóan jelen lévő fegyveres katonák okkal vannak ott.
„A jó idő és a békés légkör csak illúzió – mondta a Daily Telegraphnak adott interjújában. – A várost bármikor megtámadhatják a levegőből.”
Bár „háború idején nem lehet normális életről beszélni – mondta –, a polgárok mindent megtesznek, hogy alkalmazkodjanak a nehéz körülményekhez”.
Új problémákkal is szembesülnek.
Tartsunk meg valamit télire
Több mint hatszáz lakóépületet és infrastrukturális létesítményt rongáltak meg a Kijevet érő orosz csapások – néhányat közülük nagyon súlyosan. De – ellentétben az oroszok által elfoglalt helyekkel, mint például Bucsa, Borogyanka és Irpiny – a háború által okozott fizikai károk nem láthatók szerte a fővárosban.
A hatóságok megfogadták, hogy őszig befejezik tizenegy megrongálódott lakóház felújítását, hogy visszatérhessen mindenki, aki elvesztette az otthonát.
A hideg beköszönte nagy aggodalomra ad okot a kijeviek számára. A lakásokat október közepétől fűtik, és a lakbérnek stabilnak kell maradnia. De az üzemanyagárak, a munkaerőhiány és a tönkrement vállalkozások – ami nagyrészt az orosz invázió következménye – bizonytalanságot okoznak.
A fogyasztói árak emelkedése szintén sok aggodalmat okoz. A központi bank szerint tavalyhoz képest az árak 21 százalékkal emelkedtek, az élelmiszerek esetében pedig 35 százalékkal. Az ország gazdasága az idén várhatóan több mint egyharmadával zsugorodik.
Az árusok a kereslet csökkenésére panaszkodnak az ikonikus Zsitnij piacon, a Podil kerületben található modernista épületben, amelyet egy olyan helyen építettek, ahol több mint öt évszázada folyik kereskedelem.
„A burgonya, a káposzta és a hagyma a szokásos módon fogy, de az emberek elkezdtek lemondani a drágább termékekről, amelyeket nélkülözni tudnak – mondja Olena, egy gyümölcsöt és zöldséget áruló nő. – Szerencsére a legtöbb törzsvásárlóm visszatért a városba.”
Egy másik eladó, akit arról kérdeztek, hogyan látja üzlete jövőjét, úgy válaszolt, hogy arra biztatta a potenciális vásárlót, hogy amíg a készlet tart, vásároljon.
„Vásároljon friss bogyós gyümölcsöt az erdőből, mielőtt vége a nyárnak. Télire is el kell tenni belőle” – mondta.
A pénzügyi válság elkerülése és az infláció kordában tartása érdekében a központi bank július végén 25 százalékkal leértékelte az ukrán hrivnyát a dollárral szemben. A pénzváltóknak megtiltották, hogy feltüntessék az árfolyamot, így a hrivnya-, a dollár- és eurószimbólumokkal ellátott táblák üresek.
„Az élelmiszer- és üzemanyagárak megjelenítését is be kellene tiltaniuk – akkor mindenki boldog lenne” – viccelődik egy kávét kortyolgató férfi a piac mellett.
Volodimir Zelenszkij elnök egykori humorista az invázió óta a dac és a halálos fenyegetéssel szembeni humorérzék, valamint Ukrajna új globális imázsának részévé vált.
Kollektív trauma
A felszín alatt azonban a kép sokkal összetettebb, amint azt a Hrescsatyikon található Bocska bárban tartott műsorban kitört feszültség is mutatta.
„Sokan szemtanúi voltak a halálnak és a pusztításnak, és szinte mindenki folyamatosan ki van téve ennek a közösségi médiában” – mondja Viktoria Szemko pszichológus és pszichoterapeuta Irpinyből, a Kijevtől északnyugatra fekvő, súlyosan érintett városból, aki egy támogató csoportot vezet az invázió által érintett emberek számára.
Szemko, aki elmenekült szülővárosából, amikor az orosz ágyúzás megkezdődött, úgy véli, hogy a félelem, a düh és a gyűlölet közös élménye hatalmas mennyiségű energiát hozott létre, amely most pozitív és destruktív módon egyaránt megnyilvánul.
„A háború első hónapjainak kollektív traumája a normális körülmények között lehetségesnél jobban egyesítette az embereket – mondja. – Az elmúlt hónapok az egzisztenciális felismerések időszaka volt, amely sok ember számára lehetővé tette, hogy újraértelmezze identitását, és oly módon cselekedjen, ami néha még saját magát is meglepte.”
De a túlélők is küzdenek az állandó stresszel, mondja: „Sok ügyfelem apátiában vagy pánikrohamoktól szenved, vagy a dühét más emberekre, például családtagokra vetíti ki.”
Szemko szerint a társadalmi feszültség akkor érte el a tetőpontját, amikor a kijevi régiót nem szállták meg, és most az emberek – mivel a családok szétszakadtak, és az invázió előtti életmód a legtöbbjük számára lehetetlenné vált – elkezdték megkérdőjelezni döntéseiket, és aggódni a jövő miatt.
„Ez egy törékeny egyensúly a visszaszerzett kontroll és a trauma élményéből fakadó düh között – mondja. – De az biztos, hogy azok, akik itt maradnak, tudják, mi forog kockán és mik a prioritásaik.”