Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Katák egymást közt


Novák Katalin államfő szerint válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együtt érző szívre van szükség, ezért ebben a helyzetben az a helyes, ha nem gördít akadályt az Országgyűlés elé - írta miután aláírta a katatörvény eltörlését.
Novák Katalin államfő szerint válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együtt érző szívre van szükség, ezért ebben a helyzetben az a helyes, ha nem gördít akadályt az Országgyűlés elé - írta miután aláírta a katatörvény eltörlését.

Levélben intett be a korrupció ellen is küzdő Közbeszerzési Hatóság a korrupció ellen küzdő szervezetnek, mert szerinte az nem független. Megjelent a közlönyben a katatörvény, a kormány átírta az extraprofitadóról szóló rendeletet is. Novák Katalin államfő nem akart a katatörvény eltörlésének útjába állni. Vis maiort jelentett legalább egy európai ügyfelének a Gazprom. Legfontosabb híreink kedd délelőtt.

Független-objektív korrupció

Szakmai együttműködésre és egy néhány alkalomból álló szakmai találkozóra kérte fel a Transparency International Magyarország a Közbeszerzési Hatóságot. Az együttműködés helyett azonban a korrupció ellen is küzdő magyar hatóság elnöke, Kovács László válaszlevélben intett be a szakmai szervezetnek.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke azt írta: addig nem hajlandóak együttműködni a szintén korrupció ellen küzdő TI Magyarországgal, amíg nem látja bizonyítottnak, hogy a szervezet befolyásmentes, független és objektív. A TI jogi igazgatója szerint Kovács László „gond nélkül hagyja átcsúszni az összes hatalmi, kormányzati stiklit" és a Hatóság működése arról szól, hogy a kormány számára kényes ügyekben tagadja vagy egyáltalán nem használja a hatásköreit, miközben az ellenzéki önkormányzatoknak sokkal keményebben odavág a rossz közbeszerzéseknél. Ligeti Miklós úgy gondolja, azóta romolhatott meg a kapcsolatuk a Közbeszerzési Hatóság elnökével, amióta nyilvánosság elé tárták a 35 évre szóló autópálya- és hulladékgazdálkodási koncessziót.

A TI Magyarország jogi igazgatója szerint: szerinte Kovács Lászlónak gondot okoz a tevékenységük, mert magyarázkodnia kell a főnökeinek a nagy horderejű ügyek nyilvánosságra kerülése miatt.

„Kovács László gond nélkül hagyja átcsúszni az összes hatalmi, kormányzati stiklit. Az egész Hatóság működése arról szól, hogy a kormány és a hatalom számára kényes ügyekben tagadja vagy egyáltalán nem használja a hatásköreit, miközben az ellenzéki önkormányzatoknak sokkal keményebben odavág a rossz közbeszerzéseknél”

Pedig elvben a Közbeszerzési Hatóság is részt vesz a korrupció ellenes küzdelemben.

Államfői ámen a régi kata kivégzésére

Novák Katalin köztársasági elnök aláírta az új katatörvényt, amely hétfő este meg is jelent a Magyar Közlönyben. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint viszont hiba csúszott a jogszabályba. Ugyanazzal a lendülettel átírta a kormány az extraprofitadókról szóló júniusi rendeletét. Ez ugyanebből a közlönyből derül ki.

Novák Katalin „érzékeli a felháborodást", és úgy gondolja, „helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés", viszont szerinte „válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együtt érző szívre van szükség. Helyes, ha ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé". Egyebek között ezekkel a mondatokkal indokolta közleményében az államfő, hogy a tiltakozások ellenére miért írta alá a 450 ezer embert ellehetetlenítő új katatörvényt, amely pár órával később meg is jelent a Magyar Közlönyben.

A hivatalkos indoklás szerint a rohamtempóban, társadalmi, szakmai egyeztetés nélkül keresztülvitt változtatás célja „a legkisebb gazdasági teljesítményű, saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal közvetlenül a lakosságot kiszolgáló egyéni vállalkozások adózási feltételeinek javítása az igazságos közteherviselés követelményeinek megfelelően".

Elszálló rezsi

A rezsicsökkentés változása és az elszálló energiaárak káoszt okoztak több vállalkozás életében. Augusztus 1-től lakossági áron csak azok a mikrovállalkozások jutnak hozzá az áramhoz, amelyek kisfeszültségen veszik és nem túl sokat. Aki a piaci árat fizeti, ötször annyit is fizethet, mint eddig. Két választása marad: vagy kifizethetetlen árat kér például egy szelet pizzáért vagy 1 kiló kenyérért, vagy lehúzza a rolót.

Liszt és áram – egy pizzás, egy pék és az elszálló rezsiárak
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:04:55 0:00

Ha már videóinknál tartunk, akkor figyelmébe ajánlom YouTube csatornánkat is, ahol immár 1000 feliratkozónk van. Itt tud ön is feliratkozni.

Vis maior

A Gazprom orosz energetikai óriás azt közölte, hogy rajta kívül álló rendkívüli körülmények miatt nem tudja teljesíteni szállítási kötelezettségeit legalább egy nagyfogyasztó felé.

A sajtóba kiszivárgott levelében a Gazprom vis maiort jelentett legalább egy európai ügyfelének, így próbálva mentesülni a szállítási zavarok okozta kártérítési kötelezettsége alól. Az intézkedés június 14-től kezdve lépett életbe, a tájékoztatás szerint a fennálló „rendkívüli” körülmények miatt.

Névtelenséget kérve nyilatkozó tisztségviselők arról számoltak be a Reuters hírügynökségnek, hogy az Oroszországot Németországgal összekötő és karbantartás miatt előző héten leállított Északi Áramlat-1 csővezetéken keresztüli bizonyos szállításokra vonatkozik a levél. A Gazprom egyelőre nem kommentálta az erről szóló sajtóhíreket.

Érdemes még elolvasni azt is, hogy a fideszesek sem akarnak főispánokat és vármegyéket; valamint azt, hogy a könyvelők szerint durva hiba csúszott az új katatörvénybe.

Kellemes napot kívánok!

Báthory Róbert

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG