Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Beiktatták hivatalába az új kancellárt Ausztriában


Alexander Schallenberg még osztrák külügyminiszterként Jerevánban 2021. június 25-én
Alexander Schallenberg még osztrák külügyminiszterként Jerevánban 2021. június 25-én

Beiktatták hivatalába az új osztrák kancellárt, Alexander Schallenberg jelenlegi külügyminisztert, miután hétvégén elődje, Sebastian Kurz benyújtotta lemondását a korrupciós vádak hatására.

Az 52 éves Schallenberg hangsúlyozta, hogy mindent meg fog tenni a kormányválság által okozott károk csillapítása érdekében. Hozzátette, ennek ellenére a jövőben is együtt fog dolgozni elődjével.

Az új külügyminiszter Michael Linhart franciaország nagykövet lett.

Alexander Van der Bellen elnök a ceremónián a kinevezettek tapasztalatait méltatta Ausztria külföldi képviseletét illetően, illetve kiemelte felelősségüket a lakosság bizalmának helyreállításában. "Mindannyian azt várjuk, hogy a kormány folytassa a munkát, és együtt előremozdítsuk a dolgokat" - jelentette ki.

Kurz azzal indokolta visszalépését, hogy elejét kívánja venni egy hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek. Ugyanis a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódni kezdett közvetlen környezetében. A szervezet azt próbálja kideríteni, hogy manipulálta-e a Kurz vezette az Osztrák Néppárt (ÖVP) az Österreich című lapban közzétett közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.

A volt kancellár hamisnak nevezte az ellene felhozott vádakat, és közölte, hogy az Osztrák Néppárt frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét, és megtartja pártvezetői tisztségét is.

A karrierdiplomata Schallenberg viszonylag új a politikában, Kurz közeli szövetségesének számít. A bírálók szerint nem valószínű, hogy függetlenül tud majd működni a volt kancellártól.

„Minden ellenzéki párt egyetért abban, hogy nincs változás Kurz rendszerében. Még mindig ő tartja kézben a szálakat” – mondta a szociáldemokrata Kai Jan Krainer.

Hétfőn Kurz az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint határozottan tagadta az azzal kapcsolatos állításokat, hogy megpróbálná megőrizni a hatalmát. "Egy dolog biztos: nem vagyok árnyékkancellár" - szögezte le.

Nagy botrányt okozott Ausztriában, hogy kiszivárgott számos, Kurz és más konzervatív politikusok között váltott SMS, amelyek alapján egyebek mellett úgy tűnik, hogy az exkancellár információkat hallgathatott el egy parlamenti meghallgatáson.

Alexander Van der Bellen sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ügy megrendítette a közbizalmat a politikai intézmények iránt, és hangsúlyozta, hogy a kormánynak e bizalom visszanyerése is a feladata.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG