Csehország beleegyezett abba, hogy hivatalos irodát létesítsenek Prágában a belarusz ellenzék számára, amelyik otthon az autoriter Aljakszandr Lukasenka vezetésével indított brutális leszámolás ellen küzd.
„A belarusz ellenzék most is és a jövőben is megkapja Csehország egyértelmű támogatását” – írta Jakub Kulhánek külügyminiszter a lépésről szóló tweetjében, alig néhány héttel azután, hogy Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető Prágába látogatott.
A belarusz ellenzéknek már vannak hasonló irodái Litvániában és Lengyelországban.
„Emlékeztető ez a húszas évekre, amikor az orosz demokraták biztonságos helyre találtak Prágában” – fogalmazott a Twitteren Jakub Janda, a prágai Európai Biztonságpolitikai Értékközpont igazgatója.
Lukasenka rendszere nemzetközi nyomás alatt áll, mióta a vitatott választások után, 2020 augusztusában brutális leszámolásba kezdett a politikai ellenzék és a független média ellen.
A tüntetők azt mondták, hogy a választásokat meghamisították, és az ő jelöltjük volt a győztes. Az EU, az Egyesült Államok és más országok nem voltak hajlandók elismerni a szavazás hivatalos eredményét, és nem tartják Lukasenkát az ország törvényes vezetőjének.
A válság szintet lépett május 23-án, amikor a belarusz hatóságok egy katonai repülőgépet küldtek a belarusz légtérbe a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatának földre kényszerítésére. Ezt sok ország államilag végrehajtott gépeltérítésnek tekinti. Miután a repülőgép leszállt Minszkben, a bűnüldöző szervek azonnal letartóztatták Raman Prataszevics ellenzéki bloggert és orosz barátnőjét, Szofija Szapegát.
Az Európai Unió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada szankciókat léptetett életbe Belarusszal szemben a gépeltérítés miatt. Ezek közt vagyonbefagyasztás mellett vízumtilalom is szerepel Lukasenka adminisztrációjának több tucat tisztségviselője, törvényhozója és minisztere, azok családtagjai, illetve belarusz szervezetek ellen.