Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja. 79 évvel ezelőtt ezen a napon szabadította fel a Vörös Hadsereg az auschwitzi koncentrációs tábort, ahol minden harmadik fogoly magyar volt. A hazai történészek között máig nincs egyetértés számos kérdésben, és még bőven vannak olyan területek, ahol további kutatásokkal jobban meg lehetne ismerni a nyolcvan évvel ezelőtt történteket.
Lénárt András történész, a Holokauszt Emlékközpont kutatója szerint bőséges iratanyag, múzeumok, túlélőkkel készült interjúk állnak rendelkezésre, hogy terjesszék az ismereteket, a kérdés az, hogy az emberek tudnak-e róla, érdekli-e őket, van-e idejük ilyeneket olvasni.
A legnagyobb feladat úgy eljuttatni az emberekhez a holokauszt történetét, napirenden tartani a témát, hogy ne legyen erőltetett – mondta a Szabad Európának. Vannak olyan hangok a társadalomban, hogy „már megint a zsidókról van szó”. Erre az a válasz szerinte, hogy ez nem csak a zsidókról szól, hanem Magyarország és Európa történetéről, minden itt élőnek a múltjáról, mert ebben mindenki részt vett, ki így, ki úgy – elnyomóként vagy félrenézve, segítve vagy nem segítve az üldözötteknek. Ez a közös múlt, amellyel foglalkozni kell, hogy ne alakuljon ki hasonló helyzet, nem csak a zsidók, bármilyen megbélyegzett csoport ellen sem – mondta a történész.
Szerinte a magyarországi zsidó holokauszt politikailag determinált kérdés, megítélését befolyásolja az értékválasztás és az ideológia. Ugyanazokból a forrásokból különböző narratívák születnek, és az ember hajlamos azt elfogadni igazságnak, ami beleilleszkedik a saját értékrendjébe, például hogy mit gondolunk Horthy és a magyar közigazgatás szerepéről a deportálásokban. A felmentésére és az elítélésére is felhozhatók érvek és dokumentumok, ezért akkor járunk el körültekintően, ha nemcsak a magunk igazát igyekszünk alátámasztani, hanem a bizonytalanságokat, ellenérveket, árnyoldalakat is bemutatjuk - tette hozzá.
Lénárt András szerint a magyar történészek között sincs teljes konszenzus, közös nevező ebben a kérdésben, hiszen kényes, kritikus téma, amelyre a politika is ráül, de ez más történelmi események megítélésére is igaz. Nem is lesz konszenzus szerinte, de úgy véli, talán nem is baj, ha újra és újra felmerülnek az erkölcsi dilemmák egy-egy történelmi szereplő vagy esemény értékelésénél.
Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy mindenkit fel lehet menteni – hangsúlyozta. Horthynak szerinte is súlyos mulasztása és felelőssége van a magyar holokauszt kiteljesedésében, de azt sem gondolja, hogy mindenkit meg tudott volna menteni. Jó lett volna, és lehetőség is nyílt volna rá szabotálni a deportálásokat, kicsit ellenállni, de erre a magyar politikai elit és bürokrácia alkalmatlan volt szerinte. A magyar holokauszt különlegessége, hogy nagyon későn következett be, de nagyon gyorsan, olajozottan történt – magyarázta.
Ehhez kapcsolódóan: Maradhat-e a Horthy-szobor a Parlamentben?
„Ez a gyorsaság nagyon kínos, kellemetlen és fájó, lehetett volna lassítani, ha van politikai szándék. Nyilván erős volt a német nyomás, de megvannak erre az adminisztratív és politikai technikák. A hazai egyházak szerepe is aggályos, onnan sem érkezett nyílt kiállás. Jó esetben utaltak arra a templomokban, hogy nem szép dolog, ami zajlik, főleg a kikeresztelkedett, de mégis zsidónak minősített emberekkel” – fogalmazott.
Hiányzott a példamutatás a közösségnek, a kormányzó pedig elnézte, hogy a legvérmesebb antiszemitákat emelik döntési pozíciókba. A leghírhedtebbek közülük a Belügyminisztérium vezetését kapták, és így német segítséggel könnyűszerrel bonyolították le a zsidók elhurcolását. A Honvédelmi Minisztériumban és a fővárosi apparátusban voltak olyanok is, akik igyekeztek lassítani a még az akkori törvények szerint is illegális jogfosztást, a többség azonban nem ilyen volt – mondta Lénárt András.
Pár éve megnyitották a titkos vatikáni gyűjteményt. A magyar anyag nagy része megsemmisült Budapesten, de maradtak magyar vonatkozású levelezések, ezt érdekes lenne feldolgozni szerinte. Annyi már kiderült ezekből az iratokból, hogy a Vatikánban sokkal többet tudtak arról, hogy mi történik a zsidókkal, mint korábban sejteni lehetett, ezért a katolikus egyházat is súlyos mulasztás és felelősség terheli – folytatta.
A munkaszolgálatról, a roma holokausztról és a népbírósági iratokból lehetne még kutatni és tanulmányokat írni. Utóbbi azért lehet érdekes, mert a különböző perekben nagyon izgalmas tanúvallomások vannak például kerettisztek tevékenységéről, a gettósításban részt vevőkről, polgármesterekről, a csendőrségről, vagy egyszerűen az elhurcoltak szociális környezetéről. A fővárosi népbíróságok anyagait digitalizálták, de átfogó képet nehéz alkotni a milliós lapszámot elérő iratanyagról, mert jól használható adatbázis nem áll rendelkezésre. Jó lenne, ha a vidéki népbírósági iratokkal együtt teljesen kutathatóvá válnának, ezáltal a kisvárosokban, falvakban történtekről is pontosabb képet lehetne kapni - mondta Lénárt András.
Ehhez kapcsolódóan: Tamási Miklós: „Folyamatosan kell mesélni a régmúlt történeteit”
Gellért Ádám: A lakosság igen nagy része haszonélvezője lett a deportálásnak
Az Erőszakkutató Intézet történésze hasonlóképp vélekedik arról, hogy hol lehetnek még fontos feldolgozatlan iratok. A megyei levéltárakban tömegével fekszenek a Horthy-korszakkal és az azt követő felelősségre vonással kapcsolatos akták, emberi drámák tízezrei, amelyek arra várnak, hogy feltárják és megírják őket – mondta a Szabad Európának.
A holokauszt nemzetközi emléknapja szerinte szimbolikus jelentőségű, mert 2005 óta ilyenkor a világ legtöbb országában valamilyen formában megemlékeznek a zsidók és más kisebbségek tömeges legyilkolásáról. Az emléknap Auschwitz 1945. január 27-i felszabadításának napja, talán azért, mert Auschwitz volt a legnemzetközibb helyszíne a náci Németország tömeggyilkossági projektjének. Érdekes különbség ugyanakkor, hogy míg nemzetközileg egy pozitív eseményhez kötjük az emléknapot, addig a magyar holokauszt emléknapja 2001 óta az első hazai gettók felállítása, április 16. – mondta Gellért Ádám.
A nagy kérdésekben szerinte konszenzus van, Horthy vagy a magyar közigazgatás felelősségét komolyan vehető történészek nem vonják kétségbe, véleménykülönbség a felelősség megoszlásában vagy mértékében van.
„Német megszállás és külső kényszer nélkül valószínűleg nem történt volna ilyen mértékű deportálás, de a végrehajtást mégiscsak a magyar közigazgatás végezte. Függetlenül attól, hogy tudták-e, mi lesz a deportáltak sorsa, a teljes kifosztásuk, gettóba, gyűjtőtáborokba zárásuk és vagonban szállításuk nem hagyhatott kétséget afelől, hogy itt valami szörnyűség, jog- és emberellenes dolog történik. Az igazán szomorú azonban az, hogy a zsidó vagyonok, ingók és ingatlanok »kiigénylésével« és szétosztásával a lakosság egy igen nagy része haszonélvezője lett a deportálásnak” – fogalmazott.
Ehhez kapcsolódóan: Bulvár-történetírás, giccsnacionalizmus – történészek a kormány emlékezetpolitikájáról
Mint mondta, aki megtehette, és volt tartása, az nyugdíjaztatta magát, megpróbálta kikerülni a részvételt a végrehajtásban, sokan azonban a karrierlehetőséget látták meg. A sajtó baráti német segítségként írta le a megszállást, megbonthatatlan német–magyar fegyverbarátságtól voltak hangosak a be nem tiltott újságok. Azzal, hogy Horthy mindezt nem ellenezte, akarva-akaratlanul is legitimálta a helyzetet – magyarázta.
A történtek társadalmi feldolgozása folyamatosan zajlott, főleg a kilencvenes évek elején, de nagyon lassan és nehezen. Most is tart, de mivel egymásra rétegződtek a gyors egymásutániságban megesett traumák, ezért nagyon nehéz szétszálazni őket még egyéni szinten is. Értelemszerűen mindenki a saját fájdalmával, veszteségével van elfoglalva, és a másik, sokszor elképzelt csoporttól várja a bocsánatkérést – mondta a történész.
„Ritkák az olyan szembesítések, mint a recski női foglyok találkozása a kamerák előtt a parasztlányból lett táborőr Piroskával. Az el nem ismert fájdalom és az ezért elmaradt megbocsátás egész generációkat kötött érzelmi gúzsba. A fel nem oldott feszültségre pedig kiválóan lehet politikai ideológiákat építeni. Ezért is rendkívül fontos a feltárás és a felelősök megnevezése” – fogalmazott Gellért Ádám.
Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává. 2001 óta április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon kezdődött meg a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Idén április 16-án lesz a nyolcvanadik évforduló. A Claims Conference nemrég közölte a még élő holokauszttúlélők számát, ami világszinten 245 ezer. Három és fél ezer magyar van köztük, átlagéletkoruk 86 év.
