Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kutyákat uszított volna Brad Pittre, de a színész nem vállalta a rottweilereket – Interjú Hollywood magyar állatkoordinátorával


Kapott már ötvenöltéses maflást medvétől és varrták össze az arcát farkasharapás miatt is. Horkai Zoltánt gyerekkorától kezdve vendéglátósnak nevelték, de inkább vett egy farkast. Néhány évvel később Gödöllőn már több száz állata volt. Évente legalább száz napot dolgozik az állataival nagy hollywoodi produkciókban. Forgatott Brad Pittel is és Sean Conneryvel is. Az állatkoordinátor sajátos módszerrel veszi rá a vadállatait arra, hogy megcsinálják mindazt, amit a nagy hollywoodi rendezők kitalálnak. Interjú.

Lehettél volna vendéglátós, édesapád szállodaigazgató volt, az út ki volt jelölve, de valahogy mégsem álltál bele ebbe. Miért nem vonzott ez az iparág?

Nem ez volt az én életem, nem ez volt az én utam. Ezt tudtuk, csak a család nem vette komolyan, hogy a szálloda meg a vendéglátás helyett inkább egy farkast akarok. Mondjuk az bennem sem fogalmazódott meg, hogy mit akarok kezdeni egy farkassal.

A szállodaigazgatás helyett inkább egy farkast választott magának
please wait

No media source currently available

0:00 0:30:10 0:00

Mikor és hogyan lett meg az első farkasod? Egyáltalán hogy vettél vagy szereztél magadnak?

Akkoriban mindent lehetett. Voltak olyan emberek az országban, akiknek oroszlánjuk volt, tigrisük, medvéjük, minden. Nem szabályozta ezt akkoriban az égvilágon semmi. Az egyetlen, az állatok védelmével kapcsolatos törvény – nyilván ez most furán hangzik a vegáknak – a vadászati törvény volt. Az igazi állatvédelmi törvény 1998-ban jött ki; az szabályozta először a fokozottan védett állatok, valamint a veszélyes állatok tartását, de nekem addigra már volt farkasom. 1994-ben kimentem a gödöllői volt Mafilm-telepre, ahol a gödöllői remete néven elhíresült Kósa Józsi bácsi élt full illegalitásban. Tartott ő ott akkor medvét, farkast, tigrist, oroszlánt, mindent. Tőle vettem meg az első farkasomat.

És hova vitted? Haza?

A Lidérc utca 13.-ban laktam vele. Hol máshol? Fent, Farkasréten. Apám rémálma ez az egész, mert egy idő után már látta, hogy én ezt komolyan gondolom. Pedig kint taníttatott külföldön egyetemen, és persze számára tök egyértelmű volt, hogy vendéglátós vagyok és az is leszek, hiszen gyerekkoromtól kezdve annak neveltek. Aztán amikor az Egyesült Államokból az egyetemről hazajöttem, leváltam a családról, és megvettem ezt a bizonyos farkast. Persze rengeteg konfliktust szült, mert ez a kis jószág lejött utánam az étterembe. Apámnak volt egy családi vállalkozása, és szerette volna, hogy az összes gyerek ott legyen, de mindannyian lefaroltunk.

Sok konfliktus volt a farkassal. Nem az volt a baj vele, hogy megvettem, hanem az, hogy értelemszerűen nem hagytam otthon. Bevittem a recepcióra, ott növekedett. Három hónapos korában felszaladt a lépcsőn, beszaladt a vendégek a szobájába, kicibálta az ingüket, a gatyájukat széttépte, húzta-vonta a folyosón. Volt balhé. Apu egyszer megkérdezte, hogy fiam, eldöntenéd, hogy farkas vagy szálloda? Mondtam neki, hogy maradok a farkasnál.

Közben jött ’97-ben, hogy erről az előbb említett telepről Józsi bácsinak az állatait menteni kellett valahova. A veresegyházi önkormányzattal karöltve létrehoztunk egy menhelyet a medvéknek. Én meg átvettem Józsi bácsitól a Mafilm volt gödöllői telepét. Kellett valaki, aki annak az irdatlan mennyiségű állatnak, amit Józsi bácsi felhalmozott Gödöllőn, a sorsát kezelje. A medvemenhely vezetésével párhuzamosan ez a feladat rám hárult Gödöllőn, oda is költöztem.

Hogyan jött a filmezés az állatokkal?

Valamiből fenn kellett tartani ezt az egészet, meg finanszírozni kellett. Véletlenül jött egyébként a film, 1996-ban még Budapesten laktam a farkassal, mikor megkerestek egy produkcióval. És ez valahogy elterjedt, egyre többen kerestek meg. Belevágtunk ebbe. Nem volt pénz, és valahogy finanszírozni kellett ezeknek az állatoknak az elhelyezését, a rehabilitációját.

Azt láttuk, hogy van rá igény, de nem akarják megfizetni. Néztem, hogy kint mennyiért csinálják. Osztottunk-szoroztunk, hogy ha tudunk csinálni ötven forgatási napot egy évben, akkor mit kell azért kérni, hogy fenn tudjuk tartani ezt az állományt, és esetleg fejlődjünk is, hiszen elképesztő körülmények voltak. A Mafilm óta leamortizálódott a telep. Osztottunk-szoroztunk, hogy mennyit kell kérni egynapnyi melóért, hogy működjön. Összeraktuk, és elkezdtük kérni a tízszeresét annak, amennyiért mindaddig mások dolgoztak.

És mit szóltak a filmesek?

Kibuktak, de jók voltunk. Egész másként dolgoztunk az állatokkal, mint amit megszoktak. Gondolj bele, hogy a cirkuszban vagy a régi idők cirkuszában nagyon sok állatot idomítottak negatív módszerekkel. Például az állatok pavlovi reflexeit használták ki, amelyhez terror párosult. Ahhoz, hogy felálljon a medve, a pali mutatott a bal kezével felfelé és közben aládugtak egy forró szöges vasat a lába alá. A medve tudta, hogy fel kell álljon, ha látja a pali kezét, mert akkor jön a tüzes vas. Na ez volt a cirkuszi módszer.

Ez bevált a cirkuszban, de bevált filmben is a kamerák előtt?

Nem, dehogy. A film teljesen más közeg, amiben ezekkel a módszerekkel semmire sem mentek soha. Mi kialakítottunk egy olyan módszert, ami nem nagyon volt addig. Én a természetes motivációt használom, ami nem az erőszakra épül. Megpróbáljuk úgy rávenni az állatokat a feladatok elvégzésére, hogy semmiféle invitálás nincs a feladatok elvégzéséhez. Nem utasítom, nem kérem, nem azért csinálja meg, mert én szeretném; hanem azért csinálja meg, mert ő pont úgy gondolja, hogy ő pont ezt akarja csinálni. Olyan körülményeket teremtek az állat számára, hogy ő pont azt akarja csinálni, ami le van írva a forgatókönyvbe.

Hogy csinálják pont azt, amit te akarsz pozitív megerősítéssel?

Rengeteg példa van, mondok egyet. Season of the Witch, ez egy Nicolas Cage-film, aminek Dominic Sena volt a rendezője. Az volt a kérés, hogy a farkasoknak szét kell tépniük egy palit a filmben, de volt egy olyan rész, amikor ráugrik az egyik farkas a férfira, és ezt a palinak a szemszögéből akarta felvenni a rendező. Kvázi a kamerára kellett ugrania a farkasnak. De hát miért ugraná át a kamerát a farkas, ha meg is tudja kerülni? Azért, mert a kamerát betettük egy keskeny asztal alá, az asztalra dobtunk fel neki kaját. A farkast elengedtük pórázról, odafutott, felugrott, megvolt a jelenet. Mondom, király, lóvé a zsebben, mehetünk haza!

Ennyi volt csak?

Nem, mert jött a rendező, és mondta, hogy jó, hogy futott a farkas, de nem látta rajta azt a tempót, ami neki kellene, nem jött át neki az, hogy ez most tényleg széttépi a faszit. Akkor feltettünk egy tüzelő szukát az asztalra a kaja mellé. A vezér kanunk meglátta a tüzelő szukát, szinte repült a levegőben. Gyorsan megvolt. Jött a rendező, tök jól sikerült a sebességváltás a farkason, de még mindig nem látom rajta azt az agresszivitást. Nem tud vicsorítani? Mondtam, hogy egy farkas nem fut vicsorítva, már csak azért sem, mert csak az alárendelt farkas vicsorít. Szóval a szuka mellé feltettünk egy alárendelt kant. Aki nagyon boldog volt, mert még soha nem jutott szerephez a szuka mellett. Gondolhatod, hogyan viselkedett.

A vezérkan olyan testtartással repült, hogy már ugrás közben nyitotta a száját. Ez a természetes motiváció. Nem kértem az állatot, hogy fusson. Nem hívtam, nem utasítottam, nem tanítottam rá. Saját maga csinálta meg annyiszor, ahányszor kellett, ösztönösen. Ez az a módszer, ahol a te kapcsolatod az állattal soha nem fog romlani. Itt van például a Testről és lélekről, Enyedi Ildikóval forgattuk a filmet. Ildikó odajött hozzánk, kiválasztott egy bikát. Mondom, Ildikó, ez nem jó bika, ez nem szelíd.

Körülbelül száz szarvast tartasz Gödöllőn, és ha jól tudom, Enyedi Ildikóval sem volt könnyű dolgod.

Ildikó amilyen kicsi, olyan erőszakos. Ezek a bikák az agancsuk miatt különböznek egymástól. Ha pofára úgy is néz ki, meg van hasonló, de mindegyiknek más az agancsa. Ez olyan, mint az ujjlenyomat. Ránézel, és fogod tudni, hogy na, ez melyik bika. Ha ismered őket. Jött Ildikó, ledumáltuk, kisfilm, kis pénz, de érdekelt a sztori. Mondta, hogy nyáron elkezdődik a forgatás az emberekkel, és télen felvesszük a szarvasokkal azokat a jeleneteket, amit a színészek majd elmondanak, hogy mit csináltak ők. Hiszen ezek a színészek voltak a szarvasok maguk, ez egy álomkép a filmben. Mondta Ildikó, hogy amit a szarvasok csinálnak, azt fogják később elmondani a filmben az emberek. Vagyis először a szavasokat vesszük fel télen, majd tavasszal felvesszük a színészeket.

Igen ám, de a finanszírozás nem jött meg időben, tehát nem tudtuk télen felvenni a szarvasokat. Először felvették tavasszal az embereket, és ott ők elmondtak valamit, hogy mit láttak. Aztán azt kellett megcsinálni a szarvassal, ami egyébként egy hallatlanul buta állat. Az volt a feladat, hogy rá kellett őket venni, hogy menjenek egymás mögött húsz-harminc méter különbséggel, és a tehén kövesse a bikát.

De miért követné a tehén a bikát?

A tehén egy szelídített állat volt, az emberhez kötődött, hiszen cumiból neveltük. Csúnya szóval élve imprintálódott az emberre. Az emberhez kötődött, nem pedig a szarvascsoporthoz. Az ember után ment. Mi beállítottunk egy halom embert abba az irányba, ahová neki mennie kellett a bika elé. A bikát hívtuk kajával. Hogy a szarvastehén is arra menjen, mögé álltunk két farkassal jobbról, balról. Ez egy természetes motiváció. Neki menni kell. De hogy mégse negatív legyen a motiváció, neki oda kellett jönni az emberekhez, ahol én is álltam. Ő az embereket választotta, hiszen ott érzi magát biztonságban. Abban a pillanatban, ahogy odaért és megkapta a biztonságot, erősödött a bizalom. A mi kapcsolatunk ebben a helyzetben nagyon erősödött.

És milyen volt Enyedi Ildikóval együtt dolgozni?

Kijött ez a kicsi, alacsony, édes hölgy hozzám Gödöllőre, és azt mondta, hogy nekem az a bika kell, ott. Rámutatott Góliátra, akit előtte vettem tenyésztés céljából. Nem azért, mert olyan jó fej volt, egy ilyen öreg, konok, 13 éves bika volt. Mondom, hogy nem jó, ez alkalmatlan erre, ez nem emberen nőtt fel. De neki ez kell. Nem mindegy, hogy melyik? Itt van még vagy 49 bika. Miért nem azok kellenek? Ott van például Rudi, az jó. Nem, azok nem hasonlítanak a Morcsányi Gézára, a színészre, aki egyébként nem volt színész, a Magvetőnek volt az igazgatója. De az Ildikó Góliátban látta meg Gézát.

Gondoltam, tök mindegy, majd lesz másik, úgysem veszi észre, hogy melyiket viszem neki. Akkor elmaradt az egész, aztán újra kijöttek, mielőtt kezdődött a forgatás. Kijött a Géza is. Mondta az Ildikó, hogy hol van a Góliát. Mondom, ott van, mutatok a Rudira. De ez nem az. Rögtön kiválasztotta, hogy ott az a Góliát. Eszem megáll, meg kell csinálni, kihívás.

Ha valaki odamegy hozzád, és kér tőled egy ilyen lehetetlen feladatot, akkor mennyi időbe telik kitalálni, hogy csináld meg?

Van rutin is, de a rutin megöl. Ha rutinból csinálsz mindent, és nem vagy óvatos. Azért volt ilyen, hogy rutinból csináltam, és megsérültem. Két évvel ezelőtt fejbe húzott a medvénk, kaptam harminc öltést a fejemre.

Birkóztál vele kicsit?

Nem, egyszerűen túlhúztam egy öreg medvét. Ő az a medve, akivel húsz éve kezdtem el foglalkozni az első filmemhez. Kezelhető volt, simogathatod, miközben eszik. De ha már nincs a szájában semmi, akkor várja, hogy kapjon még. Ha nem kap, akkor jelzi, hogy na, adj már valamit. A Brumikát nyugdíjaztam, de egy forgatáshoz kellett volna még egy kép hozzá, és kaja nélkül mentem be hozzá. A medve ugyanúgy ült ott, 27 éves mackó, de azért 350 kiló. Ugyanott ült ott, ahogy addig, nem mozdult, ugyanúgy odatérdeltem elé, puszilgattam a fejét. Közben a farkasok jöttek, hogy ők is kapjanak egy kis kaját, kinéztem balra, és jött egy saller. Szétnyílt a fejem. Nem etettem a medvét, és annyira közel voltam, ő nem tudott finomabban odébb lökni, hogy adjál már valamit. De amikor elestem, nem ugrott rám, nem tépett meg, megehetett volna. Felkeltem, Brumi, te hülye vagy? Mentem, összevarrtak, kész. Másnap simogattam ugyanúgy kajával.

Nem ez volt az első eset. Farkasokkal is volt már ilyen, nem?

Volt persze. Ez egy olyan dolog, hogy 27 éve nyomjuk. A 27 éves favágók ötven százalékának már nincs meg az egyik ujja. Meg a taxisok is összeütköznek, meg a hivatásosak is, meg az autóversenyző is kiszalad a pályáról. Minden hivatásnak megvan a maga veszélye. Ezek vadállatok. Olyan nincs, hogy nem hibázok. Mindenki hibázik. Az nem hibázik, aki nem csinálja. Volt farkassal is. Én úgy éreztem, hogy meg tudom ezt oldani, és ő jobb volt. Az is rakott egy 19 öltést az arcom másik felébe. De jól gyógyulok.

Mikor pörgött be igazán az üzlet és lettél te a hollywoodi produkciók első számú állatkoordinátora?

Amikor csináltuk ezeket a természetfilmeket, azért itt-ott megjelent egy-egy újságcikk, így megtaláltak. Itt forgott Magyarországon Robert Redforddal és Brad Pitt-tel a Spy Game. Ez volt az első igazán nagy színészekkel forgó filmünk. De aztán jött a többi, egyre több, és aztán külföldön is megtaláltak minket. Végül is Európát bejártuk. A tengeren túlra nem nagyon tudunk utazni, karantén és az engedélyek miatt. Ezért nagyon sokszor castingolok olyan állatokat külföldön, ami nekem is van, és kint dolgozunk velük.

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG