Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Horvátország megnyitotta az adriai hidat, összekötötte kettéválasztott tengerpartját


Horvát gyártmányú Nevera elektromos autó parkol az új hídnál Horvátország déli részén 2022. július 25-én
Horvát gyártmányú Nevera elektromos autó parkol az új hídnál Horvátország déli részén 2022. július 25-én

Horvátország kedden megnyitotta azt a régóta várt hidat, amely összeköti a horvát tengerpart két részét úgy, hogy kikerüli Bosznia egy apró területét.

Vezető tisztségviselők és vendégek gyűltek össze este a hivatalos megnyitóünnepségre. Katonai repülőgépek parádéztak a fejük felett, voltak beszédek, volt műsor és tűzijáték is.

Már kedd reggel sok horvát gyűlt össze, dacolva a nyári meleggel, hogy az elsők között sétáljon át a Pelješac hídon, amely már a hivatalos és ünnepélyes átadó előtt megnyílt a gyalogosok számára.

Az EU finanszírozta, Kína építette

Az Európai Unió társfinanszírozásában egy kínai cég által épített, elegáns, hatoszlopos kábelhíd ritka a maga nemében. Közben Európában sokan aggódnak amiatt, hogy Kína infrastrukturális beruházásokkal kívánja növelni gazdasági befolyását.

A résztvevőknek lejátszott videóüzenetében Li Ko-csiang kínai miniszterelnök azt mondta, hogy a híd a „baráti kapcsolatokat szemlélteti” országa és Horvátország, illetve Kína és az EU között.

„Kína és az EU fontos politikai erőket és vezető globális gazdasági hatalmakat képviselnek” – mondta Li.

Dubrovnik is közelebb került

A 2,4 kilométeres híd az Adriai-tengeren ível át, és összeköti Horvátország többi részét a déli Pelješac-félszigettel. Rajta keresztül könnyebben elérhető az ország legfontosabb turisztikai célpontja, a középkori fallal körülvett Dubrovnik is.

Andrej Plenković horvát miniszterelnök történelminek nevezte a napot országa számára, amely 2013-ban csatlakozott az EU-hoz, miután kivált a volt Jugoszláviából, és a kilencvenes években háborún ment át.

„Elönt a büszkeség, az öröm és a hála érzése” – mondta Plenković.

Az elszigeteltség vége

A jugoszláv szövetségi államnak nem volt belső határa hat köztársasága, köztük Horvátország és Bosznia között. Ám amikor a kilencvenes évek elején Jugoszlávia felbomlott, Horvátország adriai tengerpartjának két részét Bosznia keskeny sávja választotta ketté.

Mind a helyi lakosoknak, mind a turistáknak át kellett menniük a határellenőrzésen, ami lelassította a forgalmat, és a déli térség lakói elszigetelve érezték magukat az ország többi részétől.

Ezen a területen található Dubrovnik is, a lenyűgöző középkori város, amely az UNESCO világörökségi listáján szerepel, és Horvátország legnagyobb turisztikai látványossága.

Bosznia nem boldog

A híd terve végül 2017-ben vált valósággá, amikor az EU 357 millió eurót különített el, ami az 526 millió eurós költség nagy részét fedezte. A China Road and Bridge Corporation 2018-ban nemzetközi pályázaton nyerte el a híd megépítésének jogát.

Mindazonáltal a projektet bírálták Boszniában, ahol a tisztviselők megoldatlan határproblémákra panaszkodtak, és azt mondták, hogy a híd akadályozná a hozzáférést a partvonal bosnyák részéhez.

A lenyűgöző természetéről és több száz adriai-tengeri szigetéről ismert Horvátország jelentős turisztikai célpont, amely nyáron milliókat vonz Európából és a világ minden tájáról. A turizmus kulcsfontosságú Horvátország gazdasága számára, amely továbbra is a leggyengébbek közé tartozik az EU-ban.

Orbán Viktor gratulált

Orbán Viktor miniszterelnök gratulált horvát kollégájának az új tengeri hídhoz. „Őszintén hiszem, hogy a legjelentősebb horvát infrastrukturális projekt lezárása, amelyet nemzetközi partnerek közreműködésével hatékonyan valósítottak meg, történelmi mérföldkő a Horvát Köztársaság számára” – írta levelében, hozzátéve: az új híd kiváló példa a régió jobb összekapcsolhatóságára.

A magyar kormányfő kitért arra is, hogy örül, amiért a magyarok is biztonságosabb és sokkal gyorsabb úton fedezhetik fel ezután Dél-Dalmácia kivételes szépségeit.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG