Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több mint 70-en meghaltak az indonéziai földrengésben


A földrengés miatt összedőlt ház Mamuju városában, 2021. január 15-én.
A földrengés miatt összedőlt ház Mamuju városában, 2021. január 15-én.

A mentőcsapatok már legalább 73 halottat találtak a romok alatt az indonéziai Szulavézi-szigeten pusztító földrengés után. A nyugati részen történt földmozgás miatt már több mint 25 ezer ember hagyta el az otthonát, a katasztrófavédelem pedig újabb rengéstől és cunamitól tart.

Indonézia egyik legnagyobb szigetét, a 18,5 millió ember által lakott Szulavézi-szigetet, más néven Celebeszt pénteken rázta meg egy 6,2-es erősségű földrengés. A rengés epicentruma Majene kerülettől hat kilométerre, mintegy 10 kilométeres mélységben volt, majd az első rengést nem sokkal később 5,9-es erősségű lökés követte ugyanezen terület közelében. A természeti katasztrófa három helyen földcsuszamlást idézett elő, ami lakott területeket is érintett.

Kormányépületek is összedőltek

Az összedőlt épületek alatt a mentők folyamatosan keresik a túlélőket és az áldozatokat. A Reuters friss tudósítása alapján eddig 73 ember halt meg, 820-an pedig megsérültek. Az indonéz katasztrófavédelem, a BNPB szerint a katasztrófa miatt 27 800-an hagyták el az otthonukat, vagy elővigyázatosságból, vagy mert a házuk lakhatatlanná vált.

Túlélők után kutatnak egy összedőlt kórháznál Mamujuban, 2021. január 15-én.
Túlélők után kutatnak egy összedőlt kórháznál Mamujuban, 2021. január 15-én.

A BNPB szóvivője elmondta, hogy földrengés által érintett régiókba katonákat és rendőröket vezényeltek, hogy megakadályozzák a fosztogatást. Szemtanúk beszámolója szerint sokan a hegyekbe menekültek, másokat zsúfolt ideigelens szállásokon helyeztek el.

Gayatri Marliyani, a yogyakartai Gajah Mada Egyetem földrajzprofesszora a BBC-nek azt mondta, „elég rossz a helyzet”, hiszen az érintett térség nagyvárosában, Majenében a kormányépületek és kórházak is összedőltek. A mentést emellett nehezíti, hogy a kórházakat a koronavírusos betegek miatt egyébként is leterheltek.

A Reuters szerint a károk feltárása és a mentőakciók még két hétig eltarthatnak, azonban nem kizárt, hogy újabb földrengések további károkat okozhatnak. Dwikorita Karnawati, az indonéz meteorológiai, éghajlatkutató és geofizikai ügynökség vezetője szerint elképzelhető, hogy egy újabb, tenger alatti földrengés cunamit idéz elő a térségben.

Vulkánkitörésre is figyelmeztettek

Indonéziában, a szigetcsoport földrajzi elhelyezkedése miatt rendszeresek a földrengések, a mostani még valószínűleg nem is a legsúlyosabb az elmúlt években. 2018-ban egy 6,2-es erősségű földrengés epicentruma nem messze az egyik legnagyobb város, Palu mellett volt.

Szatellitképek Paluról 2018. szeptember 25-én (felül) és 2018. szeptember 29-én.
Szatellitképek Paluról 2018. szeptember 25-én (felül) és 2018. szeptember 29-én.

A természeti katasztrófa akkor több ezer életet követelt. 2004-ben egy tenger alatti földrengés az Indiai-óceán teljes partvidékén szőkőárakat idézett elő, amelyek Indonéziát sújtotta a leginkább: a 2004-es áradások miatt közel 150 ezer ember vesztette életét az országban.

Indonéziában a napokban egymást érték a katasztrófák: január 9-én a Jáva-tengerbe zuhant a Sriwijaya Air légitársaság repülőgépe, a rajta utazó 62 utas életét vesztette.

Szombaton jelentették, hogy Jáva szigetén kitört a Semeru nevű vulkán. A környező lakosságot egyelőre nem kellett evakuálni, hiszen a kráterből egyelőre csak füst gomolyog, de a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy bármikor lehet lávafolyamra is számítani.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG