Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Akkucella-tesztüzemet építhet Iváncsán a dél-koreai cég


Drónfelvétel az iváncsai ipari parkról
Drónfelvétel az iváncsai ipari parkról

Az európai validációs üzem nevű létesítményben a tervek szerint évente 124 ezer akkucella és -modul biztonsági tesztelését, majd megsemmisítését fogják végezni – írja az Átlátszó.

A hírportál írta meg először, hogy a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a napokban engedélyezte az iváncsai akkumulátorgyárat is létrehozó dél-koreai tulajdonú SK On Hungary Kft.-nek, hogy a gyár beruházási területén belül felépítse az új üzemet, amelyre ugyanúgy a kiemelt beruházásról szóló kormányrendelet vonatkozik, mint az akkumulátorgyárra.

Ehhez kapcsolódóan: Védőruha nélkül dolgozhattak, ezért lettek rosszul a villanyszerelők az akkugyár veszélyes anyagokkal működő üzemegységében Iváncsán

A hírportál úgy tudja, hogy az akkumulátorgyár és az új tesztelőüzem ugyanazon a helyrajzi számon létesül, utóbbi építését pedig a magyar hatóságok nem kötötték környezethasználati és katasztrófavédelmi engedélyhez, az összeadódó környezeti hatásokat sem vizsgálták, miközben a tesztelőüzem ugyanazokat a szennyező anyagokat bocsátja majd ki, mint az akkumulátorgyár, a hatások tehát összeadódnak – írja az Átlátszó.

Az iváncsaiak régóta panaszkodnak, hogy a gyár miatt radikálisan megnőtt a zajterhelés, szükség lenne zajvédő falra. Erre ígéret már elhangzott, de annak, hogy a közeljövőben lesz is belőle valami, semmi jele.

Ehhez kapcsolódóan: Kaderják Péter az akkugyárakról: „Nem nagyhatalomnak kell lenni, jól működő iparágat kell kialakítani”

A Szabad Európa több cikkben is foglalkozott a tervezett és már megvalósult magyarországi akkumulátorgyárakkal, így az iváncsaival is, amely a tervek szerint nagyjából 2024 közepére teljes kapacitással működhet majd. Ezeket a cikkeket, videóriportokat itt elolvashatja, megnézheti, illetve a témában még több tartalmat talál itt.

XS
SM
MD
LG