Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Izrael végezhetett a Hamász második számú vezetőjével Libanonban


A célzott dróncsapások helyszíne Bejrútban 2024. január 2-án
A célzott dróncsapások helyszíne Bejrútban 2024. január 2-án

Száleh Arúri mellett a Gázai övezetet uraló palesztin terrorszervezet katonai szárnyának két vezetője is életét vesztette a dróncsapásában Bejrút egyik déli elővárosában.

A célzott támadás helyszínén hatalmas lyuk tátong egy épületen, az utcát pedig törmelék borítja. A körzetben a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyveresei járőröznek.

Több helyi is meglepetésének adott hangot annak kapcsán, hogy a Hamász titkos irodát működtetett a háromemeletes épületben egy gyógyszertár és egy cukrászda között.

Izrael hivatalosan nem vállalta magára a pilóta nélküli repülőgéppel végrehajtott keddi csapást, viszont a legtöbbeknek nincs kétsége afelől, hogy a zsidó állam áll az akció mögött.

A Hamász második legmagasabb rangú vezetője, Száleh Arúri mellett a szélsőséges iszlamista csoport katonai szárnyának számító al-Kasszám Brigádok két parancsnoka, Szamír Abu Amer és Azzám al-Akraa Abu Ammar, valamint négy másik tagja is meghalt.

Ehhez kapcsolódóan: A Hezbollah vezetőjének állítólag nem volt tudomása a Hamász terrortámadásáról

Bejrút déli kerületei már régóta az iráni támogatású Hezbollah egyik legfőbb fellegvárának számítanak, a zsúfolt lakóövezet ugyanakkor üzletekkel, éttermekkel is tele van.

„Senki nem tudta, hogy itt van egy Hamász-iroda. (…) Három robbanást hallottam. Először azt hittem, hogy dörög az ég” – mondta a negyvenéves Ahmed az AFP francia hírügynökségnek.

A libanoni haderő elkerítette a helyszínt, a közelben feketébe öltözött Hezbollah-fegyveresek láthatók.

A milícia egy névtelenséget kérő tagja arról számolt be, hogy három izraeli dróncsapás érte az épületet.

„Épp fogorvosnál voltam, innen néhány méterre” – idézte fel a 46 éves Mohamed Burzsi, élesen bírálva Izraelt a lakónegyed bombázása miatt.

A Hamász egyik legfőbb stratégájának tartott Arúri a terroristacsoport eddigi legmagasabb rangú vezetője, akit kiiktattak az újabb gázai háború kezdete óta. Ez volt tavaly október óta az első támadás a libanoni fővárosban.

A férfi csaknem két évtizedet töltött izraeli börtönökben, mielőtt 2010-ben szabadon engedték, azzal a feltétellel, hogy külföldre költözik.

A Hamász több másik vezetője is a szomszédos országban keresett menedéket a szövetséges Hezbollah védelmét élvezve.

Ehhez kapcsolódóan: Irán ügynökei és partnerei csúcsra járatják a fegyvergyártást a Közel-Keleten

A Hezbollah kedden megtorlást helyezett kilátásba, és figyelmeztetett, hogy nem fogják válasz nélkül hagyni az izraeli akciót.

A Hamász mintegy 1200 halálos áldozatot követelő, október 7-i terrortámadását követően megindított gázai háború alatt eddig is mindennaposak voltak a kölcsönös támadások Izrael és a Hezbollah között.

Libanonban a halálos áldozatok száma már meghaladja a 160-at, akiknek a többsége a Hezbollah tagja volt, de több mint húsz civil, köztük három újságíró is áldozatul esett a konfliktusnak. Izraelben kilenc katona és legalább öt civil vesztette életét a szomszédos országokból indított rakéták következtében.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG