Kiállításokat tekintve mindenevő vagyok, szerintem az nem időpocsékolás, ha az ember kíváncsi arra, hogy más mit gondol a világról. Az sem szokott elrettenteni, ha egyetlen szót vagy gondolatot sem értek meg abból, amit látok, végső soron nem kell nekem mindent megérteni. Két olyan kiállítás van Belgiumban, amit viszont mindenképpen látni szeretnék, mert valamilyen szempontból különlegesnek tartom. Ha másért nem, magáért az ötletért.
Rendezte: Covid-19
A festői flamand kisváros, Gent bemutatótermének falaira már felfüggesztették az alkotásokat, a publikum azonban nem fér a művészethez. Köszönhetően a járványnak, természetesen. A belga kormány úgy döntött, hogy – mások mellett – minden kulturális létesítményt bezárnak, ne találkozzanak egymással az emberek. A kiállítás arról szól(na), hogy hogyan élték meg az város lakói a tavaszi lezárásokat. Azt kérték még hónapokkal ezelőtt a derék genti polgárokról, hogy rajzolják le azt, ami az eszükbe jutott a kényszerű otthonlét során. Érkezett is vagy négyszáz rajz, és a múzeum igazgatóját is megdöbbentette egyrészt az alkotások sokasága, másrészt a mondandó mélysége. Szóval összeállt a tárlat, egy labirintusban bolyongva jönnek az emberrel szembe a többiek impressziói, amelyek aztán találkozhatnak a saját élményekkel is. Legalábbis ez az elmélet, a gyakorlati próba elmaradt, a kiállítás megnyitása előtti héten bezárták a genti múzeumot is.
Arcvesztéstől vérfarkasig
A másik kiállítás már szerencsésebb volt, eddig egy napot élt. Ünnepélyesen megnyitották szombaton, aztán jött a döntés, és bezárták vasárnap. Ez a kiállítás az EU hivatalos múzeumában, az Európai Történelem Házában várja most lakat mögött az eljövendő látogatókat. A bemutató címe: „A hamisítvány és a hamisítás története”. A történelem és a politika összeér, az EU egyik kiemelt célkitűzése békeidőben is, nemhogy járvány idején, az álhírek, a félrevezetés elleni küzdelem. A kiállítás azt mutatja meg, hogy ez a jelenség végigkíséri az emberiség történelmét, csak az eszközök változtak, néhol még azok sem.
Itt van mindjárt Geta római császár fejszobra, időszámításunk után 200 körülről. Hiába fejszobor, nem ismerhetjük meg a császár arcvonásait, ugyanis retusálták: egy vésővel leverték homloktól lefelé a portrét, ez volt a létező legnagyobb büntetés, amivel törölték a történelem lapjairól. Getát a társcsászár, Caracalla gyilkoltatta meg, aki történetesen a testvére volt.
A nyomda 1440 körüli megjelenése óriási dömpinget eredményezett a hamisítások és félrevezető információk közlése terén. Az 1588-ból származó „Boszorkánypöröly-Útmutató a boszorkányüldözéshez” című kiadványt Frankfurtban nyomtatták, és nagy szerepet töltött be abban, hogy instrukciói alapján emberek ezreit öltek meg ártatlanul. Van egy másik nyomtatvány, amelyben egy német gyógyszerészt azzal vádoltak meg, hogy ő vérfarkas. A patikust két „tárgyalás” után kivégezték.
Bizonyára ismerős az a mentalitás, hogy valaki olyan eseményre „hazudja oda” magát, vagy mást, amin nem vett részt. Ez történt Szent Martiálissal, akit egy 15. század végéről származó breviáriumi illusztráción úgy tüntették fel, mint aki az apostolok egyikeként részt vett a kenyérszaporításon. Chiusai Benedek cáfolta meg ezt az állítás. A vándorszerzetes korabeli oknyomozó munkát végezve rámutatott arra, hogy a képi ábrázolást a korabeli keresztény hagyományok egyetlen eleme sem támasztotta alá, arról nem is beszélve, hogy Martiális a 3. században élt.
Aki átverte Göringet is
A kiállítás arra is felhívja a figyelmet, hogy az írásbeliség óriási lépés volt a polgári szabadságjogok kivívása felé, merthogy szintén nyomtatásban lehetett bizonyítani egy állítás hamis voltát. Ez azonban nem ment mindig olyan könnyen. Nem is olyan régen, 1912-ben publikálta Charles Dawson a „piltdowni ember”-ről szóló álelméletét, amely a paleontológiának szabott volna új irányt. Olyan jól felépített volt azonban a teória, hogy megcáfolása 40 évet vett igénybe.
A pénzek és festmények hamisítása nagyjából a pénzekkel és a festményekkel egyidős. Han van Meegeren 1942-ben festette meg „Krisztus és a házasságtörő asszony” című képét, nem saját szignóját pingálta azonban a festményre, hanem a 17. századi németalföldi mester, Johannes Vermeer nevét. El is adta a képet 1.650.000 guldenért Hermann Göringnek, a náci Németország légiereje parancsnokának, híres „műgyűjtőnek”. Később, a háború után Van Meegerent bíróság elé állították az ellenséggel való együttműködés miatt, ekkor bevallotta a képhamisítást, aminek köszönhetően nemzeti hős vált belőle.
A túlélő bábu
A kiállítás is utalt rá: az igazság – ahogy azt az ismeretlen eredetű mondás tartja – „mindig az első áldozat a háborúban”. A háború minden kétséget kizáróan a hazugság és a megtévesztés időszaka. A második világháborúban Európa egész területe hadszíntérré vált, és a döntés, hogy kit fogad valaki a bizalmába, sorsdöntő jelentőséggel bírt. A tárlat bemutatja az egyik fennmaradt álejtőernyős bábut. A háború elején a németek Hollandia és Belgium megszállása során használtak megtévesztő bábukat, a szövetségesek pedig Hollandia visszafoglalása alkalmával. A bábukat úgy tervezték, hogy földet érésük után felrobbanjanak, így aztán csak nagyon kevés álejtőernyős „élte túl” a háborút. És ugyancsak a második világháborúból származik a holland ellenállók által használt hamisító-készlet, amellyel személyi igazolványokat, utazási okmányokat hamisítottak toll, írógép, bélyegző és aceton segítségével. Nagyon sok embert mentettek meg ezekkel a hamis dokumentumokkal a koncentrációs táboroktól.
A kiállítások azonnal látogatatók, amint Belgium sikeresen szorítja vissza a koronavírus terjedését.
