Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Mit tehetünk, hogy többé ne legyen ilyen járvány? – Interjú Földvári Gábor járványtani szakértővel


Földvári Gábor (a Karnevál Film fotója).

Nem volt váratlan a világjárvány kitörése, és csak egyre több lehet ezekből. A jó hír az, hogy elég jól tudjuk, hogyan lehet ezeket megelőzni. A rossz hír az, hogy a megoldás nem egyszerű feladat. Mégis, nagyságrendekkel olcsóbb lenne megelőzni a járványokat, mint utólag tüzet oltani. A hétköznapi ember is sokat tehet a megelőzésért. Földvári Gábor biológussal, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársával beszélgettünk.

Miért pont most van ilyen szintű járvány, ilyen készültséggel? Korábban több generáció sem látott ilyesmit. És az utolsó, a száz évvel ezelőtti spanyolnátha-járványnál is azt választottuk, hogy belehalunk.

A világ nagyot változott a spanyolnátha óta, és egyre gyorsabban változik. Ha lettek volna egyértelmű, mérhető jellemzők arra, hogy pontosan miért most fog kitörni ez a járvány, akkor előre lehetett volna jelezni, jóval előtte. De csak annyit lehetett előre tudni, hogy hamarosan lesz egy olyan járvány, ami rengeteg embert meg fog betegíteni.

Miért?

Több előjele is volt a mostani vírus felbukkanásának. Óriási felkiáltójelek voltak például a SARS vagy a MERS vírusok. Ezeknél egyszerre volt szerencsés és szerencsétlen is a magasabb halálozási arány. Ha magasabb a halálozási arány egy vírusnál, az azzal jár, hogy feltűnőbb, ha valaki beteg. Ő nagyobb eséllyel kerül kórházba, ahelyett, hogy utazna, dolgozna vagy elhozná a gyerekét az oviból. A hátránya az, hogy nagyobb eséllyel lehet belehalni. A mostani vírusnál viszonylag enyhe tünetekkel esik át rajta az emberek döntő többsége. Ezért, mire észbe kapott volna a világ, addigra késő volt. Összességében ezt egyébként több szerencsétlen körülmény okozta.

Valami új körülmény?

Az egyáltalán nem új, hogy egy addig vadon élő állatokban élő kórokozó átkerül az emberekbe. Nap mint nap megtörténik. A 21. században viszont számos folyamat annyira felgyorsult vagy épp elért egy kritikus szintet, hogy globális járvánnyá tudott fajulni mindez. Amíg az ember kevésbé avatkozott be a természetes élőhelyek működésébe – nem irtottunk annyi erdőt, nem terjeszkedtek annyira városok –, addig kisebb volt az esélye, hogy egyes kórokozókkal vagy azok gazdáival találkozzunk. A természet pusztításával párhuzamosan megnő az esélye, hogy egy kórokozó emberrel találkozzon, így az próbálkozni fog, hogy túlél-e egy emberben is. A másik folyamat a terjedést könnyíti meg, hiszen őrületesen megnőtt a kereskedelmi forgalom és a személyes utazások száma is. Ha ez a vírusátadás egy szigeten történik, akkor talán regionális hírekbe került volna be az ilyesmi. A globális elterjedés kizárólag az emberi tevékenységnek köszönhető. Sokan a denevéreket kezdték el hibáztatni, mert valószínűleg tőlük jött a mostani vírus, az Ebola vagy legutóbbi SARS vírus is. De nem a denevérek gonoszak, sőt, éppen ellenkezőleg, nem kéne őket bántani. Ezek a vírusok megmaradnának a denevéreken, őket nem is nagyon bántja. Az emberrel van a gond, amikor belép ezeknek az állatoknak a természetes élőhelyébe.

Mit csinálunk a denevérekkel?

Ha egy város növekszik, vagy mondjuk a mezőgazdaság próbál újabb és újabb területeket meghódítani, akkor sok vadonélő állat, így például a denevérek élőhelyeit is pusztítjuk. De a denevérek egy nagy fajszámú, alkalmazkodóképes csoport, megpróbálnak túlélni az új környezetben. A gond azzal van, hogy növeljük a kontaktusok számát az ember és a vadon élő, kórokozókat fenntartó élőlények között.

Azt képzelném, hogy régebben több lehetett a kontaktus az állatok és az emberek között. Városi emberként nem olyan sok állat jön szembe, régebben viszont szinte mindenkinek voltak haszonállatai. Hogy jöhet elő akkor ez a probléma most?

Az a csalóka, hogy a modern ember is sokféle életmódot élhet. Egy irodai alkalmazott lehet, hogy csak havonta egyszer lát egy rigót, viszont rengeteg ember dolgozik kétkezi munkát is. Az autópályák újabb és újabb zöld területeket hódítanak meg, vagy mondjuk Dél-Amerikában az állattenyésztés érdekében kivágják az erdőket. Csak Brazíliában egy Nagy-Britannia méretű területen irtották le az esőerdőt a marhatenyésztés érdekében. Itt ráadásul főleg exportra termelnek, a gazdag amerikai vagy európai fogyasztók kiszolgálása érdekében csinálják. Az itt dolgozó emberek közvetlen veszélynek is ki vannak téve, de sokkal súlyosabb a hosszú távú hatás. Az esőredők több ezer növény- és állatfaja által alkotott ökoszisztémája a sokféleséget tekintve pár hónap alatt átalakul egy sivatagos tájjá.

Miért akkora baj az, ha nem olyan szép a környék?

Nem csak esztétikai probléma, hogy milyen kár, hogy mondjuk nem látjuk a kolibriket repkedni. Nagyon súlyos következményei vannak a bolygatásnak kórokozók szempontjából is. Ahol egy-két növényt termesztenek, ott lényegesen kevesebb növényevő és ragadozó fog megtelepedni. Ahol pedig kicsi a fajszám, ott azok a fajok lesznek dominánsak, amelyek kifejezetten jó kórokozó-fenntartók. Ez nem véletlen, azok az állatok a leginkább túlélőképesek, amelyek szaporák és nagy területen tudnak jelen lenni, mint például a rágcsálók. Magyarországon is igaz ez, egy erdőirtás helyén a rágcsálók lényegesen többen lesznek, mint mondjuk egy sok száz éve önfenntartó, lombhullató erdőben. Ugyanez történik a trópusokon is. Az úgynevezett gerinces rezervoárok, azaz bizonyos madarak és emlősök sokkal sűrűbben lesznek jelen, és nagyobb hányadát teszik ki az ottani teljes állatvilágnak. Ők pedig sokkal inkább képesek fenntartani a különböző vírusokat, baktériumokat és egyéb kórokozókat. Magyarul ez a természetpusztítás hosszú távon kitermeli a kórokozókat fenntartó állatokat. Eltűnőben van az a biodiverzitási puffer, ami meggátolná a kórokozók átadását az emberre.

Földrajzilag vannak érdemi különbségek abban, hogy honnan jöhet egy új járvány?

Nagyobb esély van efféle gazdafaj-átlépésre ott, ahol eleve több kórokozó található. Nem véletlenül a trópusi, szubtrópusi éghajlaton szokott ilyesmi inkább előfordulni. A Covid-19 vírus is ilyen, az Ebola vagy épp a SARS is. Ilyen gócpontok viszont kialakulhatnak városok mentén vagy akár városi parkokban is. A városi emberek sincsenek védve például a szúnyogok vagy kullancsok által terjesztett kórokozóktól. Egy városi park sokban hasonlít egy kiirtott erdőre, nagyobb eséllyel élnek benne rágcsálók vagy mondjuk sünök. Utóbbiak szintén nagyon jó kórokozó-fenntartók. A vírus átadásához nem is kell babusgatnunk egy sünt, elég, ha a kullancsai elszaporodnak. Amit pedig sünök véréből összeszedtek lárvaként, azt később tovább adhatják az embereknek is. Ezt a témát egyébként vizsgáltuk például a Margitszigeten is. Itt megállapítottuk, hogy jelentős fertőzési rizikót jelentenek a sünök, ugyanis többfelé zoonotikus baktériumot is fenntartanak tünetmentesen rezervoárként, és a később emberen táplálkozó kullancsok ezeket átadhatják.

Mit lehet ellene tenni? Az emberek sokan vannak, inkább városokban akarnak élni és enni is szeretnének.

A jó hír az, hogy három nagy problémánkra is nagyon hasonló a megoldás iránya. A természetpusztítás, a klímaváltozás és a járványok felbukkanása elleni lépések összefoghatók egy közös elv mentén. Eddig tartott a jó hír, ez ugyanis ettől még óriási, szó szerint embert próbáló feladat lesz. Első körben egy alapvető gondolkodásmódbeli változást kell elérni. Vagyunk közel nyolcmilliárdan, hiába van egy-két haladó gondolkodású ember, politikus vagy ország, ez nem fogja globális szinten megoldani a problémákat. Az alapvető cél az volna, hogy egy fenntartható működési módra próbáljunk átállni az élet számos területén. A természetpusztítás, és hosszabb távon a klímaváltozás is visszavezethető arra, hogy egy gazdagabb országbeli ember óriási, nem fenntartható mértékű fogyasztással éli az életét.

Földvári Gábor
PhD biológus, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet tudományos főmunkatársa. Szakterületei a kórokozók ökológiája, parazitológia, felbukkanó kórokozók, kullancsok által terjesztett kórokozók járványtana és ökológiája. Korábban az Állatorvostudományi Egyetemen oktatott angolul, németül és magyarul, számos BSc, MSc és két PhD hallgató témavezetője volt. Vendégoktatója és -kutatója volt a madridi Complutense Egyetemnek, a bécsi Konrad Lorenz Intézetnek, a londoni Természettudományi Múzeumnak, a University of Bristol-nak, a bécsi és a brnoi Állatorvostudományi Egyetemnek. Kutatásokat végez a természetes és a városi élőhelyeken előforduló zoonotikus kórokozók (például a kullancsok által terjesztett Borrelia fajok) járványtana és ökológiája területén, és foglalkoztatja a klímaváltozás, az emberi természetpusztítás hatására felbukkanó kórokozók vizsgálata is.

Apró dolgokkal hétköznapi emberként mi magunk is tehetünk egy csomó mindent. Gondoljunk például arra, ha nem 6-8 milliárd ember, hanem csak a fele fog húst fogyasztani. Vagy csak feleannyit. Ez már globális mértékű csökkenést eredményezne. Nem csak marhatartásra használt földekben érdemes gondolni, hanem a takarmányozásukra megműveltekben is. Az is fontos lenne, hogy a meglévő földeket nagyobb hatékonysággal tudjuk használni, hogy ne kelljen újabbakat bevonni.

A járványkezelésben mit lehetne változtatni?

A mostani járványkezelési mechanizmus egy nagyon egyszerű, utólagos reakció. Az történik, hogy megvárjuk, amíg kitör egy járvány, ha kitört, akkor pedig megpróbáljuk minél hamarabb keretek közé szorítani. Ez a SARS-nál , a MERS-nél vagy az Ebolánál még működött is. És ha lehet, akkor gyógykezeléssel vagy vakcinák kifejlesztésével kordában tartani. Ez azonban tipikusan eső után köpönyeg, utólagos tűzoltásról beszélhetünk. A meglévő problémát hagyjuk kibontakozni és csak utólag próbáljuk visszaszorítani. A mostani járvány fájdalmasan kitűnő példa arra, hogy ez nem fenntartható és nem működőképes, hiszen óriási károkat okoz. Az egyértelmű megoldás az, ha elébe megyünk, megelőzzük az ilyen járványok kitörését, nem csak utólag kapkodjuk a fejünket. Az iménti hasonlattal élve: fontos, hogy legyenek jó tűzoltóink, de amiért mindent meg kell tennünk, az a tűzvész megelőzése.

Hogy lehet ezt megcsinálni?

Ez nem csak elméleti felvetés, már nagyon komoly, tudományosan megalapozott tervek léteznek. Az egyik ilyen a DAMA-protokoll. Az angol mozaikszó a dokumentációt, a kockázatbecslést a monitoringot és a cselekvést foglalja magában. Eszerint először fel kell tárni, hogy milyen mennyiségű és tulajdonságú kórokozó van a természetben. Erre lehetne azt mondani, hogy „több száz éve ezt csinálják a biológusok, miért nem tudjuk?” Talán jó magyarázat, hogy 1,7 millióra teszik a természetben az emlősökben és madarakban megtalálható vírusfajok számát, ezeknek pedig töredékét, néhány ezret írtak le eddig. Utóbbiak közül is sokszor előfordul, hogy jelenleg fogalmunk sincs, hogy mire lehet képes. A kórokozók sokfélesége miatt muszáj, hogy ezek feltérképezésére költsünk. Jelenleg dollármilliárdok mennek vakcinafejlesztésre kórházi kezelésekre, gazdasági károk enyhítésére. De először fel kellene mérni, hogy mivel állunk szemben. Ezután szükséges a kockázatbecslés, hiszen nem lehet minden kórokozóval azonos szinten foglalkozni. Utána jön egy nagyon hangsúlyos fázis: a helyzetet folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Ez a monitoring. Ha tudjuk, hogy egy adott denevérfaj ilyen koronavírust tud fenntartani, akkor ezeket figyelemmel kell kísérni az élőhelyeiken. A szakértőknek pedig azonnal jelezniük kell, ha például szokatlanul megnövekedett valahol a vírusok mennyisége. Létszükséglet lenne ezeket világszinten figyelni.

És mi a cselekvés?

Itt nagyon nagy hiányossága van a kutatóknak és a tudománynak általában. Az nem elég, hogy leírjuk, elemezzük a helyzetet, el kell érni azt a korábban említett globális szemléletváltást. Muszáj csökkenteni például az ember és a denevér közti kontaktusszámot. Ehhez olyan szabályozási javaslatokat kell a döntéshozók elé tárnunk, hogy lezárják azokat a piacokat, ahol madár- és emlősfajok sokasága van élve és elpusztítva egyaránt. Ha valahol bővül egy város vagy építenek egy új utat, akkor ott akár adóként be kell építeni azt a költséget is, hogy mennyivel növeli ez meg egy adott kórokozó felbukkanási esélyét. A dohányzásnál is évtizedek óta tudták a szakemberek, hogy millió számra halnak meg tőle az emberek különböző rákos megbetegedésekben. De amíg a szabályozás nem változott, nem módosultak a keretek arra vonatkozóan, hogy ezt a veszélyes tevékenységet hogyan lehet folytatni, addig óriási károkat okozott. Később is fognak gondot okozni a kórokozók, de az a cél, hogy ne ekkorát. Ha időben meg tudjuk mondani, hogy adott tevékenységgel akár csak egy adott földrajzi régióban, de jobban kell vigyázni, akkor van esélyünk kordában tartani egy járvány kitörését.

Hogy nézhet ez ki a gyakorlatban? Ha fel akarok építeni egy új lakóparkot, fel kell méretnem előtte, hogy mit okozok a kórokozók szempontjából?

Azért hangzik szokatlanabbul, mert még nincs ilyen, de nagyjából igen. Magyarországon is megvan az a szakmai és technológiai felkészültség, hogy meg tudjuk mondani, hogy milyen a helyi élővilág és egy új lakóparknak milyen járványügyi következményei lehetnek.

Ha pár ezer vírust ismerünk, miközben 1,7 millió fajt feltételezünk, akkor hogy szedjük össze az újakat? Kimennek a biológusok állatokat gyűjteni, aztán megnézik, hogy mi van bennük?

Ez függ a kórokozók típusától is, de gyakorlatilag igen. De nem úgy kell elképzelni, hogy minden egyes vírust el kell kezdenünk mikroszkóp alatt vizsgálni. A molekuláris biológia olyan robbanásszerűen fejlődött az utóbbi két évtizedben, hogy a környezeti minták DNS- vagy RNS-vizsgálata lényegesen gyorsabb és olcsóbb lett. Egyszeri nagy befektetés után nagy mintamennyiséget lehetne viszonylag gyorsan vizsgálni. De például a vektorokkal terjedő betegségeknél, mint például a Lyme-kór, keresnünk kéne a kullancsot is, ami terjeszti és az állatokat is, amik fenntartják. Ehhez a tudás egyébként megvan, de széles körben és hosszútávon kellene tudnunk vizsgálni.

Főleg a vírusokról volt szó, de fentiek igazak a baktériumokra vagy a gombákra is?

Nem ugyanúgy, de ezek is rejtegetnek veszélyt és vannak veszélyes egysejtű paraziták is egyébként. A vírusok azért kiemeltek, mert ők okozzák jellemzően a globális járványokat. A kórokozókat úgy is két csoportra lehet osztani, hogy egyrészt vannak a nagy hatású, de kis előfordulási valószínűségű kórokozók, ilyen például a SARS vagy az Ebola. És vannak a nagy valószínűséggel fertőző, de viszonylag kisebb hatású kórokózók, mint az említett Lyme-kór a vagy akár a kullancsencephalitis. Utóbbiak folyamatosan jelen vannak, egy-egy esetben okozhatnak halált vagy komoly betegséget is, de nem számítanak szenzációnak, hozzászoktunk a jelenlétükhöz. Ha ezek összeadódnak, akkor nagyon komoly társadalmi hatásai lesznek.

A klímaváltozás ezt erősíti vagy gátolja?

Inkább erősíti, egyszerű okoknál fogva. Ha változik a klíma, akkor az élőlények megpróbálnak ehhez alkalmazkodni. Ha nem tudnak alkalmazkodni, akkor vándorolnak, és sokszor viszik magukkal a kórokozóikat is. A klímaváltozás gyorsulásával egyre több járvány is várható ezért. Lesznek olyan területek, ahonnan elvándorolnak vagy kihalnak kórokozókat terjesztő vektorok (pl. szúnyogok és kullancsok), de másutt növekedni fog a számuk. És ne felejtsük el, hogy a vadon élő állatok vándorlásával a kórokozóik is utazásba kezdenek. Részben ide is kapcsolódik, hogy a vadkereskedelem mérséklése is a cselekvési terv része kell, hogy legyen. Ideértve a vadhús, a szőrme és más dísztárgyak és az élőállatok kereskedelmét is. Itt egy jelentős iparágról beszélünk, aminek a keresletét gazdag amerikai, kínai és európai társadalmi rétegek adják. És ez még csak a legális része. Bármennyire is fájdalmas, muszáj lesz szabályozási eszközökkel visszaszorítani ezt az iparágat.

Mert ha ketrecbe tesszük az összes leopárdot, akkor csökken a biodiverzitás?

Itt az a fő gond, hogy fizikailag közel kerülnek az állatok. A HIV, az Ebola és a mostani koronavírus járvány is valószínűleg úgy alakulhatott ki, hogy főemlősök vagy denevérek vadászata során kapcsolata kerültek az emberekkel. Akár a feldolgozás során egy kis bőrsérülés is elég lehetett ahhoz, hogy az első emberrel találkozzon az adott vírus. Minél többször alakulhat ki ez a kontaktus, annál nagyobb eséllyel törtnik mindez újra. Kiindulópontja lehet egy járványnak, ha élő állatok vannak elpusztult állatok mellett. Netán a halott állatok nem is nagyon vannak hűtve. Egyes állatok pedig veszélyesebbek járványügyi szempontból, mint mások. Fontos lenne tehát a hűtőkapacitás növelése, és az eladható állatfajok korlátozása is a trópusi vadhúspiacokon. Mindezzel egyébként nem csak a járványveszélyt csökkentenénk, hanem a biodiverzitás csökkenése ellen is tennénk.

Világszinten hogyan fogják tudni a szakemberek megoldani azt, hogy eljusson egy fontos jelzésük a döntéshozókhoz?

Az egyik lehetséges megoldás a klímaváltozással foglalkozó IPCC-hez hasonló járványmegelőző kormányközi testület megalapítása lehetne. Fontos, hogy kormányközi intézményről lenne szó, nem csak pár érdeklődő tudós jó tanácsairól. Ha a kormányok delegáltjai vesznek benne részt, akkor ezek a szakértők alá is írathatják az egyes megállapodásokat. Ahogy klímaproblémáknál beindult ez, úgy lenne muszáj beindítani hasonlót a járványmegelőzés szintjén is.

Bármilyen járványnál az lenne az emberiség érdeke, hogy minél gyorsabban kapjon gyógyszert mindenki. De a szellemi tulajdonjogok ezt erősen hátráltatják, ha valaki kifejleszt egy gyógyszert, azon szeretne keresni is. Mi lehet az áthidalása ennek?

Ez nem az én szakterületem, de annyit látok, hogy már vannak olyan kezdeményezések, amelyek egyenlő nemzetközi elosztásért küzdenek, ilyen pl. a COVAX program. De ez egy valós és megoldatlan probléma, elég arra gondolnunk, hogy hogy maláriában is meghalnak évente félmilliónyian. Pedig ha minden maláriás kapna néhány hétig egy szúnyoghálóval védett ágyat, akkor nem terjedne ez a betegség. Viszont ez annyira szegény országokat érint, hogy a 3-600 forintos szúnyoghálók beszerzése és eljuttatása is probléma. De biztosan szükség lenne a szellemi tulajdonjogok áttekintésére ezen a téren.

Az emberről is terjedhet valami vírus egy állatfajra, ami veszélyes rájuk?

Vannak ilyen esetek, például a sárgaláz vagy a dengue példája. De a világ emberközpontú, úgyhogy ezek kevésbé híresek és kevésbé is vizsgálják őket.

Ha jobban gyűjtenénk adatokat, jobban meg tudnánk mondani azt is, hogy Magyarországon milyen új betegségek fognak megjelenni?

Igen, például már most is ki lehet jelenteni, hogy Magyarországon is meg fognak jelenni trópusi-szubtrópusi kullancsfajok. A vándormadarak hozzák-viszik őket, és most már akár tőlünk északabbra is át tudnak telelni. Ezek a kullancsok például a Krími-Kongói vérzéses láz vírusát tudják terjeszteni, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy milyen alaposan tudjuk őket megfigyelni. Rohamosan kell hogy nőjön az ilyen jellegű tudásunk, ha a kórokozók felbukkanását, a járványok kitörését előre akarjuk jelezni.

A háziállatok számíthatnak a járványoknál?

Hogyne, a házállatok hídszerepet tölthetnek be a vadon élő állatok és az emberek között. Például a Trichinella vagy más fonálférgek gyakran a disznók közvetítésével kerülnek az emberbe. A háziállatok egyébként önmagukban is lehetnek célpontjai a kórokozóknak, elég a sertéspestisre vagy a madárinfluenzára gondolni. Sokszor egymáshoz közel, nagy mennyiségben, immunhiányos állapotban tartjuk fenn a haszonállatainkat, amelyek így jó célpontjai kórokozóknak. Ezek a járványok is komoly gazdasági csapást vagy akár élelmiszerhiányt okozhatnak.

Az IPBES pandémiáról szóló szakértői jelentésében a 0,5 százalékos halálozási arány felett magasnak minősítették a halálozási rátát az emberekre. Viszont a járványok elleni védekezés drágának tűnik. Elképzelhető, hogy etikailag átértékeljük a helyzetet, és azt mondjuk, hogy magasabb halálozási ráta is beleférhet, mielőtt komoly lépéseket tesz az emberiség?

Ez a társadalom döntése. De bárhogy is dönt a társadalom, a megelőzés költsége eltörpül az utólagos kezelés és kárrendezés árához képest. Önmagában nagy összegnek hangzik, de az emberiség néhány milliárd dollárból meg tudná előzni a legtöbb járványt.

Más nagyságrendben vannak a költségek
Az IPBES pandémiáról szóló szakértői jelentése alapján a megelőzés költségei 22-31 milliárd dollárra (6,5-9,2 ezer milliárd forintra) rúgnának évente globálisan. Ez két nagyságrenddel kisebb, mint a járványok okozta kár, amit évente átlagosan egybillió dollárosra becsülnek összesen. Az Ázsiai Fejlesztési Bank egy 3-6 hónapos fizikai távolságtartási és utazási korlátozásokkal teli időszak globális veszteségeit 6-9 billió dollárra becsülte. Az IPBES riportjához felkért 22 szakértő között volt Földvári Gábor is.

Van itt egy potyautas probléma is, hogy fizessék ezt a nálam gazdagabb emberek vagy országok. Vagy fizessék azok, akik közelebb vannak az Egyenlítőhöz, ott gyakrabban törhetnek ki járványok, ők kiszolgáltatottabbak.

Nem egyszerű ez a kérdés, de arányosan kell megterhelni az országokat. De az is eszünkbe juthat például, hogy ha valaki egy másik kontinensre utazik pihenni, akkor repülővel ő is szállíthatja a kórokozókat. Ezért a szén-dioxid kvótákhoz hasonlóan nem lenne elképzelhetetlen mondjuk egy ilyen típusú utazási adó, amiből ezeket a kockázatokat kezelnénk. Az emberek alapvető hozzáállása általában az, hogy ha egyszer már olcsón lehetett repkedni, miért adnák fel ezt. De pont most látszik, hogy miért.

Az éghajlatváltozással olyan régi élőlények olvadhatnak ki a tundrából, amikről csak halványabb elképzelésünk volt korábban. Az így újra megjelenő baktériumok, gombák és vírusok azok közé tartoznak, amikkel valamennyire számolhattunk vagy teljesen a fekete dobozból jönnek?

A permafroszt olvadása kettős probléma. Egyrészt óriási mennyiségű metánt juttat a légkörbe, hirtelen, ami a szén-dioxidnál is jóval erősebb üvegház hatású. Sokan hátradőlnek a karosszékben, ha száz év alatt egy Celsius fokot emelkedik az átlaghőmérséklet és mondjuk 0,9 métert a tenger. De pl. a permafroszt olvadásával jöhetnek létre az úgynevezett átbillenési pontok, amiket elérve nagyon hamar akár több métert is emelkedhet például a vízszint rövid idő alatt, és akár megváltozhat a folyók folyásiránya. Emellett elképzelhető, hogy teljesen új, eddig ismeretlen kórokozók jelennek meg. A spórás baktériumok például a különösen hosszú ideig tartó fagyasztást is át tudják vészelni.

A járványok megelőzése kapcsán mire tudunk odafigyelni a hétköznapokban, ha mondjuk városban élünk a családunkkal, kutyával, macskával, néha pedig kimegyünk a parkba?

Nagyon fontos, hogy a járványveszély, a betegségek elhárítása nem csupán a szakemberek dolga. Sokat tehetünk a mindennapi életünkben is. A jelenlegi világjárványban már sok mindent megtanultak legtöbben, de hosszú távon is jó lenne például a túlzott mértékű repülőutak számát csökkenteni. Ezzel nemcsak egy jelentős szén-dioxid csökkenést érnénk el, de rontanánk az esélyeit a következő világjárványt útjára indító kórokozónak is. Említettem a városi parkok kullancsainak veszélyeit. Itt is van megelőzési lehetőségünk. Ha nem megyünk a kullancsok által kedvelt bozótosabb helyekre, máris kisebb az esély, hogy találkozunk velük. Ha még át is nézzük magunkat és családtagjainkat alaposan, és aznap eltávolítjuk a kullancsot, akkor megelőztük a betegségeket is. De ha nem hagyunk állóvizet a kertünkben, akkor a szúnyogok populációnövekedésébe is közvetlenül beleszólhatunk.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. 2018/19-es akadémiai évben az arizonai állami egyetem Fulbright-Humphrey ösztöndíjasa volt.

XS
SM
MD
LG