Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Jeff Bezos vállalata először visz embereket a világűrbe


A New Shepard kilövőállomása Texas állam nyugati részén 2021. július 19-én
A New Shepard kilövőállomása Texas állam nyugati részén 2021. július 19-én

Az Amazon-alapító Jeff Bezos vállalata, a Blue Origin először indult űrrepülésre emberekkel a fedélzetén.

Jeff Bezos és a testvére, Mark is a kedden induló űrhajó utasai között lesz, illetve Oliver Daemen, egy 18 éves fizikushallgató Hollandiából és Wally Funk, egy 82 éves egykori női pilóta Texas államból. Előbbi lesz az eddigi legfiatalabb, utóbbi pedig a legidősebb ember, aki valaha űrrepülésen vett részt.

Jeff Bezos a második milliárdos, aki saját vállalatával az űrbe utazik, miután Richard Branson angol milliárdos július 11-én a Virgin Galactic Unity22 nevű járművének fedélzetén a világűr peremén járt, nagyjából 86 kilométeres magasságban.

A Blue Origin New Shepard nevű űrhajóját az Apollo–11 Holdra szállásának 52. évfordulóján lövik ki, az 57 éves Bezos gyermekkori álmát valóra váltva. A tervek szerint mintegy 106 kilométeres magasságba fognak felérni.

Idén még két járat indulhat

Az űrkapszula teljesen automatizált, nincs szükség képzett személyzetre az irányításhoz, a repülés mindössze körülbelül tíz percig fog tartani. A Unity22-t két pilóta irányította.

A kilövést tizenöt sikeres, ember nélküli tesztrepülés előzte meg 2015 óta. Amennyiben minden a terv szerint halad, a Blue Origin az év végéig még kétszer indít járatot az űrbe emberekkel a fedélzetén.

FRISSÍTÉS
Mintegy 11 perccel a start után sikeresen landolt landolt a New Shepar négyfős legénysége, köztük Jeff Bezos amerikai milliárdos, aki végrehajtotta első űrrepülését. Az Amazon alapítójához és a világ leggazdagabb emberéhez csatlakozott testvére, Mark Bezos, a 82 éves úttörő női repülő Wally Funk és a 18 éves Oliver Daemen. A négyfős személyzet körülbelül 10 perc és 20 másodpercig utazott, hogy elérje az űr szélét a teljesen automatizált New Shepard hordozórakétában. Mielőtt a rakéta visszaindult a Földre, a fedélzetén tartózkodók 3-4 percen át tapasztalhatták meg a súlytalanságot a szuborbitális térben, majd a nagy ablakokkal ellátott kapszulájuk ejtőernyők segítségével sikeresen landolt a texasi sivatagba, nem messze onnan, ahol az utazás elkezdődött.


Az űripari vállalat járatára egyelőre nem lehet jegyet váltani, azokkal töltik fel a helyeket a közeljövőben, akik részt vettek egy júniusi jótékonysági árverésen. Az aukció nyertese végül más programja miatt nem kívánt rajta lenni a mostani hajón, így ugorhatott be a helyére a 18 éves Oliver Daemen, akinek az apja is részt vett az árverésen, viszont nem nyert.

Készült az AP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG