Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Jelentős csúszás volt a keddi járványadatok közlésében


György István államtitkár beszél a Parlamentben 2020. december 14-én

Délután kijöttek az eddig közölt járványadatok, de nem mind. Müller Cecília szerint újra az egyéni felelősség szakaszában vagyunk.

Eddig nem tapasztalt csúszással közölte a járványadatokat az állam kedden. Délig semmilyen információt nem publikált az állami tájékoztató oldal, dél után nem sokkal pedig kevesebb információt közöltek, mint korábban.

A beoltottak száma nem derült ki délutánra se, csak annyit lehet tudni, hogy „ezekben az órákban átlépjük a 2 millió beoltottat”. Ez egyenletes oltási ütemet feltételezve 50-55 ezer újabb beoltottat jelenthetett hétfőn.

Orbán Viktor hétfői bejelentése szerint aznapra várta a kétmillió beoltottat. Ez nem sikerült, így felmerül, hogy a mostani csúszással a kerek szám elérését várták-e meg. Ez ügyben megkérdeztük a kormányt, ha válaszolnak, közreadjuk.

Délután 274 újabb halálos áldozatot jelentettek be. Az eddigi csúcs 275 fő volt az egy nap alatt koronavírus miatt elhunyt betegek számában. Tovább nőtt a kórházban ápoltak száma, 12 553 beteg van kórházban, 1529-en vannak lélegeztetőgépen.

Ide tartozik, hogy Orbán Viktor pénteki bejelentése szerint az egészségügy akár duplaennyi beteget is tudna kórházban ápolni, lélegeztetőgépre szorulókból még többet is.

Az operatív törzs napi bejelentései szintén csúsztak, egészen délutánig.

György István államtitkár elmondta, hogy szerinte „folyamatos támadás” alatt állnak az állami honlapok, de ennél többet nem árult el ezekről a támadásokról. Emellett szerinte nem igaz, hogy milliószámra állnak az oltások a kormánynál. Ezt annyival támasztotta alá, hogy kedden is érkezett durván 170 ezer adag Pfizer oltás, amit rögtön kiszállítanak a pedagógusok csütörtöktől kezdődő oltására.

A kormány múlt heti tájékoztatása szerint több mint 3,8 millió adag vakcinát vettek át addig, amiből a legutóbbi pontos adatok szerint nagyjából 2,6 millió beadását sikerült eddig megszervezni. György István nem közölte, hogy ha nem a kormánynál, akkor kinél vannak a fel nem használt vakcinák.

Újra az egyéni felelősség szakaszában

Müller Cecília szerint ünnep a keddi nap, mivel meglett a kétmillió beoltott. A tiszti főorvos kiemelt témája volt újra az egyéni felelősség.

Az egyéni felelősség hangsúlyozása nagy hangsúlyt kap ezekben a napokban

‒ fogalmazott a tiszti főorvos. Ehhez kapcsolódóan elmondta még, hogy „öncélúan, céltalanul, cél nélkül senki ne menjen közösségbe csak úgy”, ez ugyanis növeli a fertőzés kockázatát.

Tavaly az első félévben az alacsony halálozási adatok után a kormány többször közölte, hogy a sikeres védekezés az ő érdemük. Romló járványadatoknál azonban már tavaly is az egyéni felelősség került előtérbe a kormány szabályozási felelőssége helyett.

Müller Cecília elmondta még, hogy folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok. Tegnap érkezett 81,6 ezer adag Moderna-termék, kedden pedig 168,5 ezer Pfizer. Emellett kedd éjjel még 250 ezer adag orosz termék első oltását is várják.

XS
SM
MD
LG