Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Jogerős! Szijjártóék nem lakoltathatják ki az OPNI-házak lakóit


Drónfelvétel az OPNI-házakról
Drónfelvétel az OPNI-házakról

Miután a külügyminisztérium nem fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, jogerőre emelkedett, hogy nem lehet kilakoltatni az úgynevezett OPNI-házak lakóit – tájékoztatta a Szabad Európát Szepesházi Péter ügyvéd. A Szabadon adásában bemutatott lakók ugyanakkor még nem lélegezhetnek fel.

A külügyminisztérium fizetős elitgimnáziumot akar építeni a volt pszichiátria területére, a négyszázezer négyzetméteres területen viszont nemcsak a régi pszichiátria épülete áll, hanem két bérház is. Korábbi ígérete ellenére a Szijjártó Péter vezette minisztérium lakáskiürítési pert indított az itt élők ellen.

A bíróság 225.000 forint perköltség megfizetése mellett kimondta, hogy helyes az ügyvédi érvelés, miszerint a lakástörvény alapján cserelakás illeti meg az OPNI-házak lakóit.

Ahogy azt a Szabadon korábbi adásában bemutattuk, még a hetvenes években szolgálati lakásként kapták az ingatlanokat a pszichiátria dolgozói. Az értékes budai telken fekvő pszichiátriát 1868-ban adták át, és 2007-ig működött. Bár az OPNI bezárásával megszűnt az ott dolgozók ottani munkahelye, a legtöbben valamely másik egészségügyi intézményben folytatták ugyanazt a munkát.

Magyar Királyi Tébolyda, Vasárnapi Újság, 1869
Magyar Királyi Tébolyda, Vasárnapi Újság, 1869

Kevesen tudják talán, de az OPNI minifaluként működött, volt saját asztalosa, hentese, varrodája. Az itt dolgozók itt éltek, az OPNI területén, és itt élnek most is még néhányan a piros és kék házban. A most pert nyert Naszályi Nórának már a nagyszülei is a pszichiátria területén laktak, Nóra ide járt oviba, iskolába, gyakorlatilag itt töltötte egész életét.

De nemcsak Nórát, hanem a kilencvenéves Aranka nénit is perbe fogták, akinek a családja a húszas évek óta él a Lipót területén.

Balázs Jánosné Aranka, az OPNI-ház kilencvenéves lakója
Balázs Jánosné Aranka, az OPNI-ház kilencvenéves lakója

Habár a jelenlegi ügyben az alpereseknek kedvező ítélet született, továbbra is több, volt egészségügyi dolgozót fenyeget kilakoltatás. Szepesházi Péter ügyvéd ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy „Nórát ugyan múltbeli okból nem tehetik ki a lakásából, de jövőbeni okból igen”. A lakók évek óta nem kapnak számlát sem a lakbérről, sem a közüzemi költségekről, ami könnyen lehet a külügynek hivatkozási alap egy újabb perben.

Nemcsak az OPNI, de a Lovi dolgozói is hasonló cipőben járnak. Az ő kálváriájukat is bemutattuk a Szabadon adásában, amelyet itt nézhetnek vissza:

  • 16x9 Image

    Benyó Rita

    Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.

XS
SM
MD
LG