Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Jogszerűtlen volt a Karmelita elkordonozása az újságírók elől


Lebontott kordonok a Karmelita kolostornál Budapesten 2023. április 5-én
Lebontott kordonok a Karmelita kolostornál Budapesten 2023. április 5-én

Szükségtelen és aránytalan volt a Karmelita kolostor körüli kordon telepítése a rendőrség részéről 2020 decemberében – mondta ki ítéletében a Fővárosi Törvényszék a Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint. A jogvédő szervezet ügyvédje a Telex két újságírójának képviseletében indított pert az ügyben.

2020 decemberében a Telex két újságírója, Fábián Tamás és Szilágyi Máté próbált kormánytagokat kérdezni az akkoriban kirobbant Szájer-ügyről a Karmelita kolostornál, egy idő után azonban megjelent húsz rendőr, és ötvenméteres körzetben elkordonozták a bejárathoz vezető területet, ezzel akadályozva az újságírók munkáját – olvasható a közleményben.

Az újságírók a Magyar Helsinki Bizottság segítségével panaszt nyújtottak be a Készenléti Rendőrséghez, amely elutasította a panaszt, ezért bírósághoz fordultak. A bíróság új eljárásra kötelezte a Készenléti Rendőrséget, mert semmilyen tényállásfeltárást nem végeztek a panasz elutasításakor. Ezt 2021 nyarán, a bírósági döntést követően pótolták, majd újra elutasították az újságírók panaszát arra hivatkozva, hogy védett személy, a miniszterelnök érkezése miatt kellett létesítménybiztosítási intézkedést alkalmazni.

2022 nyarán a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy védett személy érkezése önmagában nem indok a terület lezárására, és a rendőrségnek meg kell indokolnia, hogy konkrétan miért volt szükséges és arányos a lezárás – közölte a Helsinki bizottság.

Ehhez kapcsolódóan: Kordont bontott a Karmelita kolostornál a Momentum és Hadházy Ákos

2023. április 13-án a Fővárosi Törvényszék kimondta: szükségtelen és aránytalan volt az intézkedés, amely megsértette az újságírók véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, hiszen megakadályozta, hogy újságírói munkájukat megfelelő keretek között végezzék, ezért panaszuk megalapozott.

„Örülök az ítéletnek, örülök, hogy a bíróság átlátott a rendőrség kilógó lólábérvelésén, és jogállami szempontok szerint hozta meg a döntését. Nem irigylem a rendőrséget, hiszen ők nyilvánvalóan politikai utasítást teljesítettek a helyszínen” – mondta Győző Gábor, a Helsinki bizottság ügyvédje.

„A mostani ítélet azért fontos nekünk, mert rámutat, hogy nemcsak morális, de jogállami szempontból sincs rendben, ha mondvacsinált karhatalmi eszközökkel próbálják elérni, hogy ne tudjunk kritikus kérdéseket feltenni a közhatalom gyakorlóinak. A rendőrségi kordonozás csak egy, egyébként elég látványos része annak, ahogy a hatóságok és hivatalok napi szinten akadályozzák a munkánkat, az emberek tájékoztatását. Nagyon sok esetben nem kapunk választ az állami szervektől, nem engednek be minket közintézményekbe, hogy megmutassuk a valós viszonyokat, számos politikus pedig egyszerűen még akkor sem válaszol, ha személyesen tesszük fel kérdéseinket” – fogalmazott Fábián Tamás, a Telex újságírója.

A Karmelita kolostornál azóta is ott van a kordon, amelyet momentumos képviselők és Hadházy Ákos március 14-én lebontott, de aztán a hatóságok visszaépítették. Ezt követően még kétszer bontották le a kordont az ellenzéki képviselők, legutóbb április 5-én.

XS
SM
MD
LG