Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Demokrata többség az amerikai Szenátusban is


Jon Ossoff, demokrata szenátor
Jon Ossoff, demokrata szenátor

A demokrata Jon Ossoff nyerte a szenátusi helyért kiírt választást Georgiában az amerikai média szerint, ezzel pártja többségbe került az amerikai törvényhozás felsőházában. Így a Kongresszus mindkét házában kisebbségben maradtak a republikánusok.

Sajtóértesülések szerint a szavazatok 50,3 százalékát kapta az eddig hivatalban lévő republikánus David Perdue szenátorral szemben.

A mandátum elnyerésével Jon Ossoff lett a legfiatalabb szenátor, 71 éves ellenfele hat éve ült a Szenátusban, az utóbbi években Donald Trump távozó elnök elkötelezett híveként. Utódja, és az általa megszerzett szenátusi többség nagyban hozzájárulhat Joe Biden megválasztott elnök politikai céljainak valóra váltásához.

A másik Georgia-i választás is demokrata győzelmet hozott

Raphael Warnock demokrata szenátor
Raphael Warnock demokrata szenátor

Az már pár órával korábban kiderült, hogy az állam másik szenátori helyét szintén demokrata politikus nyerte. Raphael Warnock kapja a republikánus Kelly Loefler eddigi helyét a felsőházban. Azzal, hogy két posztot is elvesztettek a republikánusok, mindkét párt 50-50 képviselővel bír, így szavazategyenlőség esetén az alelnök voksa dönt. Mivel ő demokratapárti, így az elnök politikai közössége lesz többségben a következő két évben. Az arány leghamarabb a 2023-as félidős választásoknál változhat.

Georgia állam eddig biztos republikánus fellegvárnak számított, több mint 15 éve nem választottak meg egyetlen demokrata szenátort sem.

A Kongresszus mindkét házában többségben a demokraták

Az már a novemberi választások után látszott, hogy az amerikai törvényhozás alsóházában is demokrata többség lesz. Mivel így a teljes Kongresszust az elnök pártja irányíthatja, Joe Bidennek két éve lesz, hogy jelentősebb politikai ellenállás nélkül vezethessen, egyezkednie csak saját pártjának képviselőivel kell.

Készült a Reuters és az AP jelentései alapján.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG