Kiutasítottak két orosz állampolgárt Olaszországból, a külügyminiszter “rendkívül súlyos kémügyről” beszélt, amiben egy olasz tengerésztiszt és más NATO-tagállamok is érintettek.
Szerdán beidézte a római orosz nagykövetet Luigi Di Maio olasz külügyminiszter. A politikus Facebook-posztja szerint az orosz követet arról tájékoztatta, hogy azonnali hatállyal kiutasították Olaszországból a nagykövetség két alkalmazottját. Súlyos bűncselekményekkel, köztük kémkedéssel gyanúsítják őket.
Katonai dokumentumokat adhatott át a kapitány
Ugyanaznap a rendőrség szűkszavú közleményben tudatta: rendőrök lefüleltek egy titkos találkozót az olasz haditengerészet fregattkapitánya és az orosz nagykövetség egy alkalmazottja között. A tengerésztiszt a gyanú szerint pénzért adott át bizalmas dokumentumokat az orosz követségi dolgozónak. Utóbbit azóta felettesével együtt kiutasították az országból, míg a kapitány ellen nyomozás indult.
A római orosz nagykövetség később megerősítette, hogy valóban őrizetbe került az egyik kollégájuk, konkrétan a katonai attasé egyik beosztottja. A Reuters-nek sikerült elérnie az orosz elnöki hivatal szóvivőjét is, aki azt mondta, reméli, hogy az incidens ellenére nem szakadnak meg teljesen a diplomáciai kapcsolatok a két ország között.
Nemcsak Olaszország érintett
A Corriere della Sera című lap híradása szerint a kapitány az olasz fegyveres erőkről szóló, valamint a NATO-val kapcsolatos iratokat adott át, utóbbiak „más országok nemzetbiztonságára is fenyegetést jelenthetnek”. Hogy pontosan melyik NATO-államok lehetnek még érintettek, nem tudni, de árulkodó lehet, hogy az ügyben már megszólalt a brit külügyminiszter, Dominic Raab. A politikus Twitter-üzenetben azt írta, az Egyesült Királyság szolidáris Olaszországgal, és „támogatja a NATO-szövetséges ország fellépését a destabilizáló orosz akciókkal szemben”.
Idén nem ez az első eset, hogy egy európai orosz nagykövetség kémbotrányba keveredett. Március 19-én Bulgáriában 6 embert tartóztattak le annak gyanújával, hogy minősített információkat adtak át Oroszországnak. A legfőbb ügyészség közlése szerint a gyanúsítottak egy, a „védelmi miniszter katonai hírszerző szolgálatának korábbi magas rangú tagja” által vezetett kémcsoport részei voltak, akik hozzáfértek Bulgária, a NATO és az az EU bizalmas információihoz. A kémbotrány miatt Bojko Boriszov azt is kilátásba helyezte, hogy kiutasítják a teljes orosz külképviseletet Bulgáriából, ha „nem fejezik be a kémkedést”.