Vasárnap reggel lezuhant az ukrán Meridian légitársaság Antonov 12-es teherszállító repülőgépe a görögországi Kavalánál. A fedélzeten tartózkodó nyolc ember életét vesztette. A gép a szerbiai Nisből indult, és a szerb kormány állítása szerint Bangladesbe szállított volna 11,5 tonna lőszert. Nebojsa Stefanovic szerb védelmi miniszter cáfolta, hogy a repülőgép Ukrajnába vitt volna fegyvereket. A görög légiforgalmi irányítás szerint a pilóta motorhibáról számolt be, és jelezte, hogy kényszerleszállást hajt végre, ám a gép 40 kilométerre a kavalai repülőtértől a földbe csapódott.
Képek a vasárnap lezuhant lőszerszállító repülőgép roncsairól
Nyolc ukrán állampolgár meghalt egy július 17-én Görögországban történt repülőgép-szerencsétlenségben. A roncsokról készült felvételeken gyakorló aknavető lövedékek és más lőszerek maradványai láthatók.

1
Ez volt a helyszíne annak a halálos repülőgép-szerencsétlenségnek, amely július 16-án késő este történt a görögországi Kavala város közelében.

2
Az érintett repülőgép ez az An-12-es volt, itt egy 2022. áprilisi képen látható. A repülőgépen nyolc ukrán állampolgár tartózkodott, egyikük sem élte túl a szerencsétlenséget.

3
A július 17-i baleset helyszínén készült fotón egy aknavető lövedék (jobbra lent) látható, valamint fából készült lőszeres ládák darabjainak tűnő tárgyak. Nebojša Stefanović szerb védelmi miniszter július 17-én azt mondta, hogy a gép 11,5 tonna szerb lőszert szállított Bangladesbe. A miniszter cáfolta, hogy a rakományt Ukrajnába szánták volna.

4
A baleset helyszínének egy másik nézete, amelyen a lőszeres konténerek láthatók, köztük egy nyitott tartály (balra lent), aknavető lövedékek maradványaival. Srđan Milivojević szerb ellenzéki képviselő független vizsgálatot követelt a repülőgép lezuhanásával kapcsolatos kétségek miatt.