Ahogy Oroszország újra próbálkozik Ukrajnában a Harkivi terület bevételével, úgy küldenek az ukrán hatóságok evakuálási utasítást a helyi falvak és kisvárosok lakóinak. Sokan azonban csak akkor engedelmeskednének, ha az oroszok már szinte a küszöbükön állnának.
Aknavetők zaja visszhangzik a távolban, amikor az ötéves Dávid ártatlan kéréssel fordul édesanyjához: játszhat-e a baseballütővel, amelyet egy rokonától kapott ajándékba?
Valeria Potocka forgatja a szemét, és sokadszorra is nemet mond. Ez egy nagy gyerekeknek való játék – dorgálja fiát. A kisfiú, aki meg sem rezzen, amikor az északkelet-ukrajnai városuktól nem messze lévő fegyverek újabb lövéseket adnak le, duzzogva pedálozik tovább biciklijével.
Más környékbeli gyerekek játszótéren játszanak Kupjanszk-Vuzlovijben, és látszólag immunisak a tíz kilométerrel arrébb zajló háborúra. Az ukrán hatóságok ebben a hónapban elrendelték a falu és három tucat másik lakott terület kötelező evakuálását, mivel a háború visszatért a Harkivi területre. Eddig a legtöbben nem voltak hajlandók elmenni, miközben a csata egyre közelebb zajlik az otthonukhoz.
„Ez normális” – mondja Potocka a fegyverropogásról, amely megszakítja mindennapjaik monotóniáját. Olena Kanivec, mellette ülő barátnője bólint, és beleszív a cigarettába. „Azok az erősek, akik úgy döntöttek, hogy elmennek” – mondja.
Az ukránok által visszafoglalt falvakra vetett ismét szemet Moszkva
Az augusztus 10-i távozási parancs 37 olyan településre vonatkozik, amelyet orosz katonák szálltak meg a 18 hónapos háború elején. A tavaly szeptemberi ukrán ellentámadás felszabadította őket, emelve a megszállt ország morálját. Most viszont, hogy az oroszok megkísérelnek visszatérni, a Kupjanszki járási katonai közigazgatás azt mondta a mintegy 12 ezer embernek, hogy máshol keressenek menedéket.
Csak néhány százan tettek eleget a felszólításnak. A több ezer ember közül, akik nem, néhányat megbénított az áttelepülés ijesztő feladata. Mások azt mondták, hogy megfontolták a kitelepítés nehézségeit, és úgy döntöttek, inkább dacolnak a kiújult harcokkal. Sokan aláírták a papírt, amelyben kijelentik, hogy saját felelősségükre maradnak.
Indokaik az egzisztenciálistól a rutinszerűig terjednek: félnek attól, hogy a drága távoli városokban szegénység és magány várja őket; vonakodnak feladni otthonukat egy zsúfolt menedékhelyért, amelybe életük megtakarításait fektették; időre van szükségük a kert rendbetételéhez vagy a jószágok gondozásához.
Kupjanszk városa, amelyet tavaly szintén több mint hat hónapig tartottak megszállva az oroszok, most részleges kiürítési parancs alatt áll. Katarina Cseszta, egy ottani iskolaigazgató azt mondta, hogy akkor is a helyén akar maradni, ha a parancsot az egész városra kiterjesztik, mert belefáradt abba, hogy meneküljön a háború elől.
„Valakinek itt kell maradnia, fejleszteni a helyet”
Amikor Oroszország 2014-ben – még nem nyíltan – behatolt Kelet-Ukrajnába, Cseszta elmenekült Mariupol kikötővárosából, és Kupjanszkban kötött ki, ahol a szülei éltek. A 39 éves nő nem hajlandó újra összepakolni és elköltözni.
Az orosz légicsapások gyakran érik Kupjanszkot, októberben és decemberben a város fő iskolaépületét is eltalálták, ezért Cseszta online tananyagot készít az új tanévre.
„Talán csak ilyen vagyok – mondta az irodájában ülve, makulátlan fehér ruhában és elegánsan feltűzött hajjal. – Valakinek itt kell maradnia, hogy hazafi legyen, hogy fejlessze a várost, hogy túlélje.”
Az Oroszországgal határos Harkivi terület július közepén ismét harci gócpont lett. Az orosz hadsereg ekkor kezdte meg a rohamcsapatok, harckocsizó egységek és más erőforrások összevonását Kupjanszk irányában, ukrán illetékesek szerint abban a reményben, hogy nyomást gyakoroljon a délebbre harcoló ukrán csapatokra, és visszaszerezze az Ukrajna által visszavett területeket.
Ukrán katonai tisztviselők szerint erőik megakadályozták az oroszok előrenyomulását, de heves harcok folynak Szenkivka külterületén, egy Kupjanszktól 14 kilométerre fekvő falunál.
Harkivba evakuálják – azt, aki beleegyezik
A helyi lakosságra leselkedő veszélyeket szemléltetve elmondták, hogy az orosz egységek civil infrastruktúrát és otthonokat lőttek, miközben az erdős és mezőgazdasági tájban rejtőzködve harcoló ukrán katonákra vadásztak. A szinte folyamatos ágyúzás hetente több ember halálát okozza a kupjanszki katonai közigazgatás szerint.
Az evakuáltakat egy óvóhelyre viszik Harkivba, a tartományi központba, egyben Ukrajna második legnagyobb városába. A Vöröskereszt önkéntesei szerint megugrott az áttelepülést kérők száma azokon a helyeken, amelyeket intenzívebb bombázások értek, de sok helybéli még mindig ott maradt.
„Egészen addig a pillanatig, amíg a bombázás közel nem ér, az emberek nem hajlandók elmenni” – mondta Volodimir Fedulenko önkéntes.
A hetvenéves Olekszandr Ivanovics számára akkor jött el a pillanat, amikor egy gránát eltalálta a házát Hriszivka faluban, és rommá változtatta a tetőt. Éppen a tornácról szedte a gyomot. „Mit mondjak, nagyon fájdalmas elhagyni az otthonom” – mondta.
A két házzal arrébb lakó, 59 éves Tatyana Sapavalova a szomszédjával együtt felszállt egy evakuációs furgonra. Azt hitte, hogy Ukrajna az ő részükön viszonylag békés marad, miután az oroszok tavaly kivonultak a Harkivi terület nagy részéből, de az augusztus 13-i tüzérségi támadás bebizonyította, hogy tévedett.
„Azt reméltük, hogy az ukrán hadsereg távolabbra szorítja az oroszokat, de mindennap halljuk, hogy egyre közelebb és közelebb jönnek” – mondta.
„A ti életetek fontosabb, mint a csirkéiteké”
Ljudmjla Jermijicsuk, Kivsarivka falu lakója 84 éves édesanyjával együtt kérte, hogy evakuálják. Nővére úgy döntött, hogy itt marad. „Azt tervezik, hogy kitakarítják a kertjüket, aztán talán elmennek Harkivba” – mondta a Vöröskereszt kupjanszki bázisáról.
A frontvonalhoz legközelebb eső falvakban az emberek azt mondták Fedulenkónak, hogy nem akarják elhagyni a jószágot. Idejük nagy részét a lerombolt házak alatti pincehelyiségekben töltik – mesélte.
„Azt kell mondanom nekik, hogy az életetek fontosabb, mint a csirkéitek” – válaszolta.
Kupjanszk-Vuzlovijban a hosszú háború olyan légkört teremtett, amelyben keveredik a békés és a halálos elem. A tüzérségi tűz dübörgése szórványosan megzavarja a levelek lágy zizegését a késő nyári szélben. Az önkormányzati munkások szorgalmasan nyírják a füvet a lebombázott iskolaépületek mellett.
A helyiek, akik fél évig megszállás alatt éltek, azt mondták, hogy félelmetes volt. „Az oroszok úgy viselkedtek, mint a királyok” – mesélte Potocka. Sokan azt mondták, hogy az evakuálást választanák, ha küszöbön állna az orosz csapatok visszatérése, de addig kitartanak a remény mellett, hogy az ukrán erők legyőzik őket.
Kanivec, Potocka barátnője tíznapos nyári táborba küldte 12 éves fiát, Jaroszlavot Nyugat-Ukrajnába, „hogy kipihenje” a lövöldözést. A háború miatt nagyon gyorsan kellett felnőnie, de „itt vannak a barátai, ez az otthona, ezért úgy gondolom, jobb, ha marad – mondta. – Nem fél.”
„Öregember” – mondta Kanivec szeretettel gyermekéről.
Négy hónappal ezelőtt Natalija Roszolova 14 éves fia, Dmitro könyörgött neki, hogy menjen el, miután egy éjszaka heves bombázások érték. „Még egy darabig maradnunk kell” – mondta neki.
A 38 éves Roszolova felidézte a beszélgetést, amikor a szomszédban megszólalt a légiriadó. Elmagyarázta, hogy orvos, és nagyon kevesen maradtak. Miközben beszél, kisebbik fia játékai szétszóródnak az udvaron lévő homokozóban. Valahonnan egy lövedék becsapódása hallatszik.
Táskáik már be vannak csomagolva és készen állnak, hogy Dmitro hálószobájából előkapják, arra az esetre, ha eljön az idő, amikor a családnak menekülnie kell.
„Talán nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ilyen nehéz döntéseket hozzak – mondta az anya könnyek között. – De nem vagyok ellensége a gyerekeimnek. Ha szükség lesz rá, hogy elmenjünk, akkor elmegyünk.”
