Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kijev szerint tartják az ukránok Bahmutot, de az oroszok azt állítják, elfoglalták a keleti részét


Ukrán katona Bahmutnál 2023. március 7-én
Ukrán katona Bahmutnál 2023. március 7-én

Az ukrán erők továbbra is kitartanak Bahmutban – közölte a hadsereg március 8-án, jóllehet az orosz zsoldosok azt állítják, hogy elfoglalták a donyecki város keleti részét. Közben az Európai Unió azt tervezi, hogy lőszert küld Ukrajnának, mivel nagy szükség van erre.

Az ukrán védők az elmúlt 24 órában több mint száz orosz támadást vertek vissza – közölte az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara napi harctéri jelentésében. Ezek középpontjában Bahmut és környéke állt.

„Folytatódik a sikertelen orosz offenzíva a Donyecki területen Orihovo-Vaszilivka, Dubovo-Vaszilivka, Bahmut, Kamjanka, Avdijivka és Marjinka környékén” – jelentette a katonaság.

Az orosz hadsereg a jelentős veszteségek ellenére folytatja Bahmut elleni támadását – áll a közleményben.

Volodimir Zelenszkij elnök március 6-án bejelentette, hogy az ország katonai-politikai vezetése úgy döntött, nem hagy fel Bahmut védelmével.

Az ukrán vezetők továbbra is azt állítják, hogy csapataik kitartanak Bahmutban, jóllehet Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscsoport főnöke március 8-án közölte, hogy sikerült bevenniük a város keleti részét.

„A Wagner-egységek elfoglalták Bahmut teljes keleti részét, mindent a Bahmutka folyótól keletre" – mondta a Wagner főnöke és a Kreml szövetségese, Jevgenyij Prigozsin a sajtószolgálata által kiadott hangüzenetben.

Prigozsin állítását nem erősítette meg független forrás.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök március 6-án videóbeszédében jelezte, hogy Ukrajna újabb katonákat kíván küldeni Bahmutba, és azt mondta, hogy hadseregparancsnokai egyetértettek a stratégiával, annak ellenére hogy külföldön többen úgy vélik: Ukrajnának fontolóra kellene vennie a kivonulást, mielőtt elvágják és bekerítik a csapatait.

Mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett el a háború előtt hetvenezer lakosú, de mára jórészt kiürült városért vívott csatában.

Ehhez kapcsolódóan: A HM a szlovák védelmi miniszter állításáról: Ukrán katonai egészségügyi szakemberek kiképzésében vesznek részt

Újabb fogolycsere

Eközben Kijev március 7-én bejelentette, hogy 130 ukrán katona, köztük négy nő szabadon bocsátását érte el az Oroszországgal folytatott legutóbbi fogolycsere során.

„Büszke vagyok az egész csapatra, amely hosszú ideje dolgozott intenzíven a cserén” – közölte Andrij Jermak elnöki kabinetfőnök a közösségi médiában.

Az orosz védelmi minisztérium arról számolt be, hogy az ukrán fegyveres erők fogságába esett katonái közül kilencvenet engedtek el a csere során.

Sürgős lőszersegélyről tárgyalnak az EU-s miniszterek

Stockholmban az EU védelmi miniszterei március 8-án megvitatják azt a tervet, mely szerint egymilliárd euró értékű lőszert küldenének Ukrajnának.

A miniszterekhez csatlakozik ukrán kollégájuk, Olekszij Reznyikov is, hogy megbeszéljék, miképpen tudnák kielégíteni Kijev azonnali szükségleteit, és biztosítani, hogy az európai védelmi ipar hosszabb távon is folyamatosan el tudja látni lőszerrel Ukrajnát.

Ukrajnában jelenleg kritikus a hiány 155 milliméteres taracklövedékekből, amelyek a Bahmutért és más keleti területekért vívott harc legfontosabb lőszerei.

Guterres a gabonaegyezményről tárgyal Kijevben

António Guterres ENSZ-főtitkár, aki március 7-én este érkezett Ukrajnába, március 8-án találkozik Zelenszkijjel.

Guterres és Zelenszkij „a fekete-tengeri gabonakezdeményezés folytatásának összes aspektusáról, valamint más vonatkozó kérdésekről tárgyal” – mondta Farhan Haq, az ENSZ szóvivőjének helyettese március 7-én.

A fekete-tengeri gabonakezdeményezést, amely biztosítja, hogy Ukrajna továbbra is szállíthasson gabonát a világpiacokra, az Egyesült Nemzetek Szervezete és Törökország közvetítésével hozták tető alá tavaly júliusban. Novemberben meghosszabbították, de március 18-án lejár, hacsak nem születik megállapodás az újabb hosszabbításról.

Guterres már harmadszor látogatott el Ukrajnába a 2022. február 24-i orosz inváziót követően. Korábban tavaly áprilisban és augusztusban járt ott.

Az ENSZ főtitkára március 7-ét Lengyelországban töltötte, ahol az ottani vezetők bejelentették, hogy Varsó a héten tíz Leopard 2 harckocsit küld Ukrajnába.

Egy zavaros ügy: kikből áll az Orosz Önkéntes Hadtest?
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:01 0:00

XS
SM
MD
LG