Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kik azok a brit konzervatívok, akik Boris Johnson helyébe léphetnek, ha megbukik?


Kés a hátba – kik azok az asztalnál, akik főnökük, Boris Johnson helyére pályáznak?
Kés a hátba – kik azok az asztalnál, akik főnökük, Boris Johnson helyére pályáznak?

Boris Johnson brit miniszterelnök a héten ugyan túlélte a kormányzó Konzervatív Párton belül ellene tartott bizalmi szavazást, de súlyos csapás volt, hogy képviselőinek több mint negyven százaléka akarta, hogy távozzon. Így máris felmerült a kérdés: kik követhetik, ha mennie kell?

A tory törvényhozók 211–148 arányban szavaztak hétfőn Johnson maradása mellett. Az előzmény a karanténsértő kormányzati partik körüli botrány volt. Johnson és beosztottjai a kormányhivatalban és máshol megszegték a Covid–19-karanténszabályokat, ezért még pénzbüntetést is kaptak.

Bár a jelenlegi szabályok szerint a pártján belül is kétségeket ébresztő Johnsonnak egy évig nem kell tartania újabb bizalmi szavazástól, más kockázatokkal szembe kell néznie.

A párt lázadói megváltoztathatják a szabályokat, hogy előrehozott szavazást kényszerítsenek ki; és politikai tehernek tekinthetik Johnsont, ha a toryk elveszítenek két júniusi időközi választást; Johnsont távozásra kényszeríthetik, ha egy etikai bizottság megállapítja, hogy hazudott a parlamentnek a partygate kapcsán; vagy egyszerűen elege lehet, és saját maga mondhat le.

Ez vezetőségi versenyt indítana az utódjának megválasztására, aki automatikusan miniszterelnökké válna. Bár nincs egyetlen esélyes, íme néhány lehetséges jelölt.

Liz Truss külügyminiszter

Liz Truss külügyminiszter: ő lehetne az új Vaslady
Liz Truss külügyminiszter: ő lehetne az új Vaslady

A 46 éves Truss szeptemberben foglalta el a magas rangú posztot, miután kereskedelmi államtitkárként dolgozott. Azóta egyre nagyobb lendületet szerez a jelöltek között, és nem titkolja ambícióit.

Az ukrajnai válságban Nagy-Britannia vezető diplomatájaként Truss fagyos fogadtatást kapott orosz kollégájától, Szergej Lavrovtól a február 24-i orosz inváziót megelőzően.

A külügyminiszterség mellett Truss lett az Egyesült Királyság fő tárgyalója az Európai Unióval a Nagy-Britannia kilépését követően még fennálló kérdésekben. A miniszter, aki egykor az EU-ban maradás mellett kampányolt, mára a brexit bajnokává vált. Korábban nemzetközi kereskedelmi miniszterként világszerte a brexit utáni kereskedelmi megállapodásokat írt alá, és Johnson Globális Nagy-Britanniáról szóló ambícióit közvetítette.

Truss népszerű a konzervatívok körében, akiket a párt első női miniszterelnökére, Margaret Thatcherre emlékezteti a szabadpiacot kedvelő politikus. Truss támogatói elő is rukkoltak a szellemes szójátékra épülő szlogennel: „In Liz We Truss” – azaz Bízunk Lizben.

Rishi Sunak pénzügyminiszter

Rishi Sunak pénzügyminiszter – stabil segítő volt a pandémia idején, de kisebb botrányokban megégette magát
Rishi Sunak pénzügyminiszter – stabil segítő volt a pandémia idején, de kisebb botrányokban megégette magát

A közelmúltig Sunakot széles körben a párt legfényesebb feltörekvő csillagának, a legismertebb jelöltnek tartották. Volt a bukmékerek favoritja is, amikor Johnson utódlásáról volt szó.

A 42 éves Sunak akkor került reflektorfénybe, amikor 2020-ban pénzügyminiszter lett, azzal a nem épp irigylésre méltó feladattal, hogy átvezesse a gazdaságot a pandémia miatti eddigi legsúlyosabb gazdasági visszaesésen. Több milliárd fontnyi rendkívüli támogatást osztott ki a vállalkozások és a munkavállalók megsegítésére, általában pozitívan értékelték a politikáját.

De a partygate nála is bezavart. Johnsonhoz hasonlóan őt is rendőrségi bírsággal sújtották, amiért 2020 júniusában részt vett a Downing Streeten tartott, a lezárás szabályait sértő születésnapi partin. Azért is súlyos kritikák érték, mert lassan reagált a Nagy-Britannia napi témájává váló súlyos megélhetési válságra.

Sunakra azért is rájárt a rúd, mert kiderült: felesége, Akshata Murthy elkerülte, hogy külföldi jövedelme után brit adót fizessen. Ráadásul az egykori befektetési bankár Sunak megtartotta amerikai zöldkártyáját, miközben a kormányban szolgált.

Ha sikerrel jár, ő lehet Nagy-Britannia első színes bőrű miniszterelnöke. A Kelet-Afrikából Nagy-Britanniába költöző indiai szülők gyermekeként született Sunak az exkluzív Winchester College magániskolába járt és Oxfordban tanult.

Egyesek hátránynak tartják elit végzettségét és a Goldman Sachs befektetési banknál és egy fedezeti alapnál végzett korábbi munkáját és gazdagságát is, mivel úgy tűnik, nincs kapcsolatban a hétköznapi választókkal.

Jeremy Hunt volt kabinetminiszter

Jeremy Hunt, aki egészségügyi és külügyminiszter is volt, ama kevés vezető toryk egyike, aki nyíltan felvállalta véleményét, hogy Johnsonnak mennie kell. A képen még külügyminiszterként a 2019. május 13-i brüsszeli külügyi tanácskozáson
Jeremy Hunt, aki egészségügyi és külügyminiszter is volt, ama kevés vezető toryk egyike, aki nyíltan felvállalta véleményét, hogy Johnsonnak mennie kell. A képen még külügyminiszterként a 2019. május 13-i brüsszeli külügyi tanácskozáson

Hunt, a korábbi egészségügyi és külügyminiszter Johnson ellenében indult a 2019-es vezetői versenyben, és komolyabb jelöltnek állította be magát. Nagyot veszített, a kabinetből is kirúgták, amikor Johnson átvette a helyét.

Ezúttal ő volt az egyetlen kormánytag, aki nyíltan kijelentette, hogy nem támogatná Johnsont, és arra figyelmeztetett: tönkretenné a párt esélyeit a következő választásokon, ha hatalomban tartanák Jonhsont.

Hunttal kapcsolatban széles körben arra számítanak, hogy újból megpályázza a pártvezetői posztot, ha megüresedik a hely. Egy januári interjúban az 55 éves politikus arról beszélt, hogy nem tűnt el teljesen az ország vezetését megcélzó ambíciója.

Hunt továbbra is képviselő maradt és a nyilvánosság előtt tartotta magát azzal, hogy a parlament egészségügyi és szociális ellátással foglalkozó bizottságának vezetőjeként minisztereket és szakértőket faggatott.

A kormány járványra adott válaszának kritikusaként vonzó lehet azok számára, akik változást keresnek Johnsonhoz képest, bár egyeseknek nem tetszik, hogy egészségügyi miniszterként népszerűtlen politikát hajtott végre. A héten egyes toryk sürgették: Johnson azzal semlegesítse Huntot, hogy beemeli a kormányba, és őt teszi meg pénzügyminiszternek Sunak helyett. Huntot egyszerre nemzetközileg érdekessé, de sebezhetővé is teszi, hogy kínai felesége van.

Ben Wallace védelmi miniszter

Wallace csodálókat szerzett egyenes beszédéért, különösen a konzervatív törvényhozók körében, akik sürgetik, hogy az Egyesült Királyság növelje védelmi kiadásait.

Ben Wallace az ukrajnai inváziót megelőző napokban mondott beszéde idején. Eddig elkerülte a botrányokat
Ben Wallace az ukrajnai inváziót megelőző napokban mondott beszéde idején. Eddig elkerülte a botrányokat

Az 52 éves veterán katona jelentősen megnövelte ismertségét, mivel a kormány egyik legfontosabb hangadója volt az Ukrajna elleni orosz invázióra adott brit válaszban.

Tom Tugendhat, az alsóház külügyi bizottságának elnöke

A 48 éves Tugendhat a kabinethez nem tartozó konzervatívok egyike, de lehetséges vezetőjelöltként emlegetik. Bár nincs miniszteri tapasztalata, Tugendhatot a párton belül egyesek jó választásnak tartják az újrakezdéshez.

A 2016-os brexitnépszavazás ellenzője. Az egykori katona éles kritikát fogalmazott meg Johnsonnal szemben. Ő is a kulcsfontosságú konzervatívok azon csoportjába tartozik, amely azt szorgalmazza, hogy az Egyesült Királyság keményebb álláspontot képviseljen Kínával szemben.

Emellett arról ismert, hogy szinte keresztes hadjáratot folytatott Roman Abramovics, a Chelsea futballklub szankciók alá volt orosz tulajdonosa ellen, akit azzal vádolt, hogy Vlagyimir Putyin elnök belső köréhez tartozik, így felelős az ukrajnai vérontásért.

Nadhim Zahawi oktatási miniszter

Nadhim Zahawi brit oktatási miniszter, korábban a vakcinákért felelős miniszter
Nadhim Zahawi brit oktatási miniszter, korábban a vakcinákért felelős miniszter

Az 55 éves Zahawi a pandémia idején a vakcinákért felelős miniszterként vált ismertté, és kulcsszerepet játszott a Covid–19-oltás sikeres bevezetésében.

A YouGov piackutató cég társalapítóját 2010-ben választották meg törvényhozónak. Irakban született kurd családban, gyerekként került az Egyesült Királyságba, amikor szülei elmenekültek Szaddám Huszein uralma elől.

Egyesek biztos választásnak tartják, ha más jelöltek, például Truss túlságosan megosztónak bizonyulnának.

Sajid Javid egészségügyi miniszter

Sajid Javid volt pénzügyminiszter, jelenlegi egészségügyi miniszter. Ő lehetne Sunak mellett a másik, dél-ázsiai háttérrel rendelkező pártvezér és egyben kormányfőjelölt
Sajid Javid volt pénzügyminiszter, jelenlegi egészségügyi miniszter. Ő lehetne Sunak mellett a másik, dél-ázsiai háttérrel rendelkező pártvezér és egyben kormányfőjelölt

Az 52 éves Javid 2021 júniusa óta egészségügyi miniszter. Ő vezeti Nagy-Britannia Covid–19-re adott válaszlépéseit. Ezt megelőzően pénzügyminiszterként dolgozott, de 2020 elején lemondott, miután összeütközésbe került Johnsonnal tanácsadói csapatának elbocsájtásáról szóló utasítása miatt.

Az, hogy Johnson visszahívta a kormányba, hogy a koronavírus elleni válaszlépésekkel foglalkozzon, jól tükrözi, hogy hozzáértő politikusként jó hírnévre tett szert.

A pakisztáni bevándorlók fiaként született Javid magániskolában tanult riválisaival szemben az egyszerű közembert képviselő alternatívaként hirdette magát – bár a politikába való belépése előtt jövedelmező karriert futott be a befektetési bankszektorban.

Michael Gove „szintlépési” miniszter

Michael Gove – egy másik nagy brexitpárti
Michael Gove – egy másik nagy brexitpárti

Gove, a párt egyik fajsúlyos tagja számos kulcsfontosságú kabineti posztot töltött be, és jelenleg a kormány azon ígéretének megvalósításáért felel, hogy Nagy-Britannia hátrányos helyzetű (főleg északi) területei szintet lépjenek, azaz felzárkóztassák őket, és a nekik nyújtott lehetőségekkel csökkentsék az egyenlőtlenségeket.

Az 54 éves Gove kulcsszerepet játszott a brexitkampányban, és bár széles körben tisztelik a pártban, nem élvez teljes bizalmat. A 2016-os konzervatív vezetőválasztási kampányban Johnson megválasztását támogatta, mielőtt úgy döntött, hogy ő maga is indul – ezt az árulást sok konzervatív nem felejtette el.

Penny Mordaunt kereskedelmi államtitkár

Penny Mordaunt csak langyos támogatást adott Boris Johnsonnak. A jelenlegi kereskedelmi államtitkár egykor védelmi miniszter volt, de Johnson kirúgta a kormányból
Penny Mordaunt csak langyos támogatást adott Boris Johnsonnak. A jelenlegi kereskedelmi államtitkár egykor védelmi miniszter volt, de Johnson kirúgta a kormányból

A 49 éves Mordaunt meglepetésszerű potenciális jelöltként tűnt fel. Támogatói szerint segíthetne a párt megosztottságának feloldásában.

Mordaunt kiemelkedő szerepet játszott a brexitpárti kampányban, és támogatta Huntot a 2019-es vezetői versenyben. Védelmi államtitkár posztjáról azonnal eltávolították, amint Johnson miniszterelnök lett.

Azóta visszatért a kormányba nemzetközi kereskedelmi miniszterként, és népszerű a konzervatív törvényhozók körében. Johnson hétfői megerősítése után a hírek szerint nem gratulált nyilvánosan. A szavazás előtt a Financial Times azon spekulált, hogy Johnson eltávolítja-e a kormányból, mert csak langyosan támogatta.

Készült az AP összeállítása nyomán.
XS
SM
MD
LG