Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kilencven ország vesz részt Svájcban az ukrajnai békecsúcson – az oroszok otthon maradnak


Viola Amherd svájci elnök az Ukrajna-csúcsról tartott sajtóértekezleten Bernben 2024. június 10-én
Viola Amherd svájci elnök az Ukrajna-csúcsról tartott sajtóértekezleten Bernben 2024. június 10-én

Csaknem kilencven ország és szervezet – a fele Európából – erősítette meg, hogy részt vesz hétvégén az Ukrajnáról rendezendő svájci békecsúcson, még úgy is, hogy Oroszország nem hajlandó képviseltetni magát a konferencián.

A hírt hétfőn jelentette be a svájci államfő. Viola Amherd újságíróknak elmondta, hogy a szombat–vasárnapi csúcstalálkozó célja a lehetséges békéhez vezető út feltérképezése csaknem 28 hónappal azután, hogy az orosz erők elözönlötték Ukrajnát, és kitört a háború.

„Ez nem propaganda – mondta Amherd. – Ez a Svájc által nyújtott humanitárius segítség alapjáról szól (…) és párbeszéd kezdeményezéséről.”

A svájci elnök hozzátette, hogy a legtöbb résztvevő – mintegy fele állam- vagy kormányfő – országokat képvisel, de maroknyian olyan szervezetektől érkeznek, mint az ENSZ.

Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár is részt vesz várhatóan a Luzerni-tóra néző Bürgenstock üdülőhelyen megrendezendő konferencián. Magyarországot Szijjártó Péter külügyminiszter képviseli majd, aki Moszkvában jelentette be a magyar részvételt.

Körülbelül 160 meghívót küldtek ki. Amherd azt mondta, hogy nem jelent csalódást a svájci kormány számára, hogy eddig kevesebb mint százan jelentették be részvételüket a békefolyamat első szakaszában.

A svájci hatóságok közlése szerint a résztvevők végleges listája péntekre várható, de a legfontosabb fejlődő országok – így Törökország, Dél-Afrika és Brazília – még nem jelezték, hogy jönnének-e. India, mint mondják, képviselteti magát, de még nem világos, hogy milyen szinten.

Svájci tisztségviselők szerint Brazília és Kína már közölte, hogy nem vesz részt a konferencián, hacsak nem ül ott a tárgyalóasztalnál mindkét fél – Oroszországot is beleértve. Peking a háború kezdete óta Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legfőbb támogatója.

Ignazio Cassis külügyminiszter is szólt az újságírókhoz. Azt mondta: Svájc többször elismerte, hogy Oroszország nélkül nem létezhet békefolyamat. „Nem az a kérdés, hogy Oroszország ott lesz-e a fedélzeten, hanem az, hogy mikor.”

Hozzátette, hogy Svájc szoros kapcsolatban áll a moszkvai hatóságokkal a konferenciát illetően.

Ukrajna segített a csúcstalálkozó koordinálásában. A résztvevők között várhatóan ott lesz Volodimir Zelenszkij elnök is. Cassis közölte, hogy a svájci tisztviselőknek mérlegelniük kellett a megfontolásokat, hogy Ukrajna esetleg távol maradna, ha Oroszország képviselteti magát.

Svájci tisztségviselők szerint a konferencia célja, hogy irányt szabjon a tartós békének Ukrajnában, közös megegyezést érjen el, és kidolgozzon egy ütemtervet arról, hogyan lehet mindkét oldalt bevonni a tárgyalásokba. A nukleáris biztonság, a humanitárius segítségnyújtás és az élelmezésbiztonság is szerepel a napirenden.

Mintegy négyezer katonát vetnek be a biztonság fenntartására és a légi közlekedés, illetve a megfigyelés biztosítására, valamint biztonsági kerítést építenek és acéldrótokat húznak fel az eseményre – közölték a tisztviselők, hozzátéve, hogy a csúcstalálkozót megelőző időszakban a kibertámadások növekedését észlelték, de részletekkel nem szolgáltak erről.

Két éve visszavonultak, de most újra orosz megszállás fenyegeti a határ menti ukrán várost
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:34 0:00
Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG