Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kína az oroszországi autóexport megugrásával dicsekszik, miközben képviselője Ukrajnában tárgyal


Vang Ji a kínai fővárosban 2024. március 7-én
Vang Ji a kínai fővárosban 2024. március 7-én

A kínai–orosz kereskedelem gyors bővülését méltatta a pekingi kormány külügyminisztere, miközben a kelet-ázsiai ország képviselője Európában egyeztet az ukrajnai béketeremtés lehetőségeiről.

„Háztartások ezreibe jutott orosz földgáz Kínában, az oroszországi utcákat pedig kínai autók róják, ami jól mutatja a kölcsönösen előnyös együttműködés erős ellenálló képességét és széles perspektíváit” – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön.

Pár órával később Kína eurázsiai ügyekért felelős különleges képviselőjének, Li Huinak ukrán illetékesek összeállítást mutattak be a háború borzalmairól Kijevben. Nem tudni, hogy a tisztségviselő hogyan reagált, mindössze annyit közöltek Pekingben, hogy őszinte és barátságos tárgyalás folyt a felek között.

Ehhez kapcsolódóan: Amerikai törvényhozó: Az orosz–kínai szövetség a legnagyobb fenyegetés a II. világháború óta

Az ukrajnai háború mélységes megosztottságot hozott létre a Nyugat és Kína között, fokozódott a feszültség az Egyesült Államokkal, illetve veszélybe kerültek a kapcsolatok az Európai Unióval is.

Brüsszelből és Washingtonból arra kérték Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy vesse latba a befolyását, és segítsen meggyőzni orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint a fegyveres konfliktus lezárásáról. Azonban a jelek szerint erre nem sok esély van.

„Ellenzünk minden olyan kísérletet, amellyel Kínát hibáztatnák, vagy Kínára tolnák az ukrán válság megoldásának felelősségét” – mondta Vang februárban a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.

Ehhez kapcsolódóan: Dezinformációs háború: Kína és Oroszország nagyon együttműködik a propagandában

A távol-keleti ország nem csatlakozott az Oroszországgal szembeni szankciókhoz sem, sőt élesen bírálta őket, azt hangoztatva, hogy a nyugati államok fegyverszállításai csak meghosszabbítják a harcokat.

Li európai körútját nem övezték komoly várakozások. Előző hétvégén Moszkvában kezdett, ahonnan Brüsszelbe utazott, onnan Varsóba, majd Kijevbe. Ezt követően még Berlin és Párizs is tervben van.

A különleges képviselő tavaly májusban már tett egy hasonló vizitet, akkor pusztán hazája álláspontját ismertette különböző helyszíneken.

„Nem állnak készen az Oroszországgal kapcsolatos álláspontjuk megváltoztatására, ilyen értelemben nem számítanak hiteles szereplőnek abban, hogy bármifajta közös nevezőt találjanak velünk” – emelte ki Abigaël Vasselier, aki ekkor az EU delegációjának tagjaként részt vett a tárgyalásokon.

Ehhez kapcsolódóan: Kína és Oroszország közös taktikája az internet ellenőrzéséről, cenzúráról

„Kína némasága az ukrán szuverenitás és függetlenség létezésének ügyében fülsiketítő – szögezte le az Egyesült Államok pekingi nagykövete, Nicholas Burns –, Oroszországnak nyújtott támogatása pedig igenis nagyon problémás” – tette hozzá.

A kínai–orosz kereskedelmi forgalom értéke gyors növekedésnek indult a háború előtti szinthez képest, a 2020-as 108 milliárd dollárról 2023-ra 240 milliárdra bővült.

Ehhez kapcsolódóan: Kína és Oroszország katonai együttműködése nem csak az ukrán hadszíntérre van hatással

A nyugati autógyártók gyors kivonulásával kínai konkurenseik számottevő piaci részesedéshez jutottak Oroszországban, amely e téren 2022-ben még a top 10-ben sem volt benne, viszont mindössze egy év alatt az első számú exportcélpontjukká vált.

Tavaly több mint kilencszázezer járművet szállított Kína Oroszországba, ami jelentősen meghaladja a második helyre szoruló Mexikót, ahova 415 ezret.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG